Red Dot-díjas a Puskás Aréna  látogatóirányító-rendszere

Red Dot-díjas a Puskás Aréna látogatóirányító-rendszere

Magyar siker született a világ legjelentősebb kommunikációs dizájnversenyén, a Red Doton. Közép-Európa legnagyobb befogadóképességű, legkorszerűbb multifunkcionális élményarénájának, a Puskás Arénának látogatóirányító-rendszere és arculata kapott kitüntető díjat. A Graphasel Design Studio az ideivel együtt zsinórban harmadjára kapta meg a huszonnégy tagú, nemzetközileg elismert szaktekintélyekből álló zsűri elismerését. A hazai csapat wayfinding kategóriában nyert, ahol magyar alkotó eddig még nem kapott elismerést.

A Puskás Arénát 2019 novemberében adták át a nagyközönségnek a Magyarország–Uruguay nyitómeccsen. Az aréna építését Fürjes Balázs kormánybiztos, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár irányította. Fürjes Balázs elmondta, öt szempontot adtak a tervezőknek az aréna belső világának megformálásához: az aréna belül is legyen világbajnok, a belső dizájn legyen egyszerre szemet gyönyörködtető és felhasználóbarát, a múlt és jövő izgalmas randevúja, időtálló és sajátosan magyar. Mindezt sikerült világszínvonalon megvalósítani, ezt bizonyítja a Red Dot díj is – tette hozzá az államtitkár.

Fotók: Balázs Attila

A Red Dot Design Awardot 1955-ben alapították, azóta minden esztendőben több ezer pályázó közül választják ki a győzteseket a design és a kommunikáció szaktekintélyei. Abban a kategóriában, amelyben idén a Puskás Arénát díjazták, a tavalyi győztes Stockholm tömegközlekedési rendszere volt.

A wayfinding az épületek belső tájékoztatási rendszere, amely közérthető és könnyen követhető jelekkel, szimbólumokkal segíti a látogatókat az eligazodásban, tájékozódásban. A látogatóirányítás nem csak jelölések rendszere, hanem egyben a középület arculatát is meghatározza.

A fotón balról jobbra: Szőke Péter, Drozsnyik Dávid, Ördögh László, Beke Mátyás, Láng Kristóf, Dobos Csaba (Fotó: Balázs Attila)

A Graphasel Design Studio az utóbbi években számos nemzetközi elismerést szerzett, többek között két Red Dot dizájndíjat is az Opera Gin Budapest címkéjével és a Dubicz Borászat csomagolásterveivel. A stúdió nevéhez kötődik a budapesti Google-iroda dizájnja, a 2017-es Fina világbajnokság teljes megjelenése, Budapest és Magyarország turisztikai arculata, de több cukrászda, étterem és hotel vizuális indentitása is.

Graphasel Design Studio | Web | Behance | Facebook

Fotók: Balázs Attila

Forrás: sajtóanyag

továbbiak
Fotókon Újpest ikonikus kismesterei
art

Fotókon Újpest ikonikus kismesterei

Cipész, órásmester, cukrász- és kárpitosdinasztia tagjai, ostyakészítő és még sok más vállalkozó tűnik fel Déri Miklós fotóművész felvételein. A teljes sorozat az újpesti városháza épülete előtt tekinthető meg szeptember 5-ig. A kerület ikonikus kismestereiről készült portrékiállítással ünnepel a 180 éves városrész. Újpest Önkormányzatának felkérésére a kerület meghatározó kismesterei kerültek fókuszba,
Térburkolatok gördeszkás szemmel | GRRRND Zero
community

Térburkolatok gördeszkás szemmel | GRRRND Zero

Városi járókelőként lehet, hogy fel sem tűnik, mennyi különböző textúrán haladunk át nap mint nap. Gördeszkával viszont sokkal feltűnőbbek a burkolatváltások és más élményt ad a betonon siklani, mint a mozaikokon gurulni. Ezt mutatja be Julien Paccard minisorozata. Miután befejezte Color Fools című videósorozatát, amelyben különböző színű felületeken gördült végig,
Kagylóból készül az új designbeton
news

Kagylóból készül az új designbeton

A Sea Stone nevű, megjelenésében és anyagában is a betonra hasonlító anyagot kagylóhéj-törmelékből állítják elő. A halászat melléktermékeként a partokon felgyülemlő kagylótörmelékek általában a szemétlerakóban végzi, ám a Newtab-22 londoni és szöuli bázisú stúdió kitalálta, hogyan hasznosíthatnánk azt. Mivel a kagylóhéj kálcium-karbonátban – azaz mészkőben – gazdag, hasonló anyag hozható belőle létre,