Egy régi kantint alakítottak át művészeti központtá Bulgáriában

Egy régi kantint alakítottak át művészeti központtá Bulgáriában

A nemrégiben felújított Vihrony Művészeti Központ a Balkán-hegység peremén, Dolno Kamartsi falu központjában, a bolgár fővárostól negyven kilométerre található.


A bolgár Vision consulting stúdió közel három éve dolgozik az egykori iskolakantin újjáépítésén. A meglévő épület eredetileg a nyolcvanas évek elején épült a kommunizmus építészetének jegyeit követve, majd az idők során egyre elavultabbá és elhagyatottabbá vált. A felújítási munkálatok előtt tartószerkezetének legalább harminc százaléka hiányzott, ami az építészeket még nagyobb kihívás elé állította az egyébként is szűkös költségkeret miatt. Így a tervek előterébe – a fenntarthatóságot szem előtt tartva – a meglévő szerkezet újrahasznosítását helyezték. A központ megújulási folyamatát továbbá az elmúlt két év eseményei is nehezítették.

A földszinten a régi étkezde összes válaszfalát lebontották, hogy egyszerűbb és tágasabb kiállítóteret hozzanak létre. Az átalakítás során az épület egy teljesen új emelettel is bővült, ahol egy műtárgyraktár kapott helyet. Továbbá a földszint és az első emelet közötti födémet részben elbontották, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítsanak a műtárgyak installálásához.

A Vision consulting csapata különböző művészeket is bevont a tervezési folyamatba, a művészeti központ bejáratának homlokzatát például egy helyi művész által formázott, újrahasznosított fából készült burkolattal borították. Az újrahasznosított elemek a tér további részleteiben is fellelhetőek, az épület egykori padlója és betongerendái is az új enteriőr részét képezik.

Fotók: Assen Emilov

Forrás: ArchDaily

továbbiak
Ciprusira cserélhetjük az orosz gázt?
business

Ciprusira cserélhetjük az orosz gázt?

A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete, Ciprus partjának közelében fedeztek fel jelentős mennyiségű földgázt decemberben, ami jelen helyzetben különösen kapóra jön, ugyanis az Európai Unió függetlenedni vágyik az orosz gázfüggőségtől, miután tavaly februárban megtámadta a szomszédos Ukrajnát. De milyen jelentősége van még az újkeletű felfedezésnek, és milyen nehézségek akadályozhatják a kitermelés
Közös cseh, lett, lengyel és osztrák hagyomány került fel a UNESCO örökséglistájára
lifestyle

Közös cseh, lett, lengyel és osztrák hagyomány került fel a UNESCO örökséglistájára

Hat európai ország nevezte közösen a faúsztatás középkorból eredő módszerét a UNESCO kulturális és szellemi örökségeket összegyűjtő listájára. Generációk alatt felszedett tudásanyag, a természet erejének alapos ismerete – ezt díjazták az UNESCO szakemberei azzal, hogy a faúsztatás mesterségét feltették a nemzetközi szervezet örökségvédelmi listájára. Ausztria, Csehország, Németország, Lengyelország, Lettország és Spanyolország
Hogyan vált Tallinn Európa legzöldebb városává 2023-ban?
lifestyle

Hogyan vált Tallinn Európa legzöldebb városává 2023-ban?

Többévnyi próbálkozást követően most Észtország fővárosa, Tallinn nyerte el a 2023-as Európa Zöld Fővárosa címet. Magát a díjat 2021-ben, egy 600 000 eurós csekk formájában kapták meg. Kiemelték, hogy ezzel Európa egy újabb lépés tesz azon az úton, hogy 2050-re az első klímasemleges kontinens lehessen, vagyis ne bocsásson ki több