Az energia nem vész el, csak átalakul – mondja a fizika törvénye. Gáspár Szilárd művészete is ezen folyamat analógiájaként ölt alakot, amely során az emberi energia művészeti anyaggá alakul. A performansz és szobrászat tengelyén alkotó művész elszakadva a klasszikus technikáktól egy ökölvívó rutinjával helyezi új kontextusba az élettelen anyagot. De hogyan válik az ökölvívás művészeti gesztussá? Miként alakul a bokszring egyszerű helyből tárggyá, majd vizuális metaforává?
Gáspár Szilárd egy kis erdélyi településen, Lázári községben, Szatmár megyében nevelkedett. Mivel édesapja bokszedző volt, így korán elkezdte versenyszinten űzni ezt a küzdősportot, miközben művészeti tanulmányait is folytatta. Így mindig is foglalkoztatta, hogyan tudná a művészeti közegben is megmutatni azt az energiát, amit a sporttól kapott. Ez a két, egymástól eltérő terület párhuzamosan növekedett benne, míg végül megtalálta azt az időpontot és helyszínt, hogy együttesen formát öltsön, és ki tudjon bontakozni. Bár ma már nem sportoló hivatalosan, néhány éve bokszedzéseket is tart, ha éppen nem egy agyagtömböt mintáz ökölvívó kesztyűjével. A művész és az anyag közötti sajátos párbeszéd létrejöttének Gáspár Szilárd kolozsvári műtermében lehettünk szemtanúi, ahol a tér koncepciója lehetővé teszi, hogy a kiállított műalkotások új „megvilágításban” nyerjenek értelmet.
Hogyan vált az ökölvívás a művészeted eszközévé?
Művészeti tanulmányaim alatt le voltam maradva egy egyetemi feladattal. Ekkor jött az ötlet, hogy agyagból készítsek egy bokszzsákot, amit ütéssorozattal kezdtem el formálni. Mivel nem volt időm, hogy a formát kiöntsem, ezért a folyamatról készült videót prezentáltam. A felvételt szemlélve döbbenten tapasztalták meg a tanáraim, hogy milyen érzéseket vált ki a pillanat, amikor egy profi ökölvívó üt és levezeti az energiáit, hogy milyen az a rutin és odaadás, amivel egy bokszzsákkal küzd. Felhívták rá a figyelmemet, hogy ez a gesztus nagyon erős, így egy művészeti térben is érdemes lenne megmutatni. Ez volt az a véletlenszerű pillanat, amikor azt éreztem, hogy a két terület egymásra talált bennem.
A konceptuális művészet szerint a gondolat maga válik műalkotássá, vagyis egy műalkotás értékét a fizikai tárgyról a koncepcióra helyezi át. A te művészetedben ez hogyan működik pontosan? Maga a folyamat vagy a végeredmény válik művészetté?
A munkáimban mind a kettőnek, a folyamatnak és a kész műnek is egyforma értéke van. Számomra minden performansz olyan, mint egy bokszmérkőzés. Így nemcsak a performansz pillanatában reagálok az agyagra ugyanazzal a rutinnal és odaadással, hanem a test és a szellem felkészültségére is nagy hangsúlyt fektetek. Fontos, hogy esztétikailag a testen is ugyanúgy nyomot hagyjon az energia azokban a pillanatokban, amikor ütést viszek az agyagba.
Az agyagfelület előkészítésében is lényeges, hogy az tökéletes állapotban legyen, és az ütés hatására kellő mértékben tudja megmutatni a levezetett energiát. Időbe telt, amíg kitapasztaltam, melyik az a pillanat, amikor az agyag a legpuhább vagy a legjobban gyűrődik ahhoz, hogy minél expresszívebbé váljon a végeredmény.
Legtöbb performanszod során valójában egyedül küzdesz a ringben. Ebben a szituációban a mérkőzés számodra milyen jelentéstartalommal bír?
Korábban sportoló voltam, aki művészettel foglalkozott, most művész vagyok, aki még sportol. Így sokszor úgy érzem, hogy önmagammal és a bennem lévő kettősséggel harcolok: egy bokszoló küzd a művésszel és egy művész küzd a bokszolóval.
Művészeted hogyan tud időközönként megújulni? Gondolkodtál-e már azon, hogy az agyagon kívül más anyagokkal is kísérletezz?
Folyamatosan gondolkodom, milyen anyagokkal tudnék még dolgozni, ilyen például a műgyanta. Az alkotás során viszont fontos, hogy a performatív konceptuális gesztus mellett visszanyúljak a szobrászat klasszikus elemeihez, például az agyaghoz. Szeretnék ennek az alapanyagnak egy teljesen új, mostanáig még nem létező formát adni.
Művészetedben nemcsak a performansz és a szobrászat egyesül, hanem videóval és fotográfiával is foglalkozol. Erre a két médiumra mint munkáid dokumentációjára vagy sokkal inkább mint önálló műtárgyakra tekintesz?
Úgy fogalmaznék, hogy a videók és a fotók a performanszok dokumentációi, amelyek egyedi műtárgyak is egyben. Azok a performanszaim, amelyek emberek előtt zajlanak, ott és abban a térben, az akció pillanatában maradnak meg, majd megszűnnek. Mivel úgy gondolom, hogy ennek élménye a nézőben vagy a befogadóban élhet tovább, így maga a mű fizikailag már nem létezhet. Ezért ezek a munkák valójában mulandó elemekké válnak és csak videó vagy fotó formájában rögzülnek. A kiöntött szobraimat és plasztikáimat pedig már egymagamban, a műtermemben készítem.
Kolozsvár jelenleg a kortárs képzőművészeti szcéna egyik legizgalmasabb városa: a 2007-es prágai biennálé óta a helyi művészeti közeget Cluj School elnevezéssel is illetik. Mi a véleményed a kolozsvári művészeti közösségről?
Amikor a kolozsvári Ecsetgyár (ma már megszűnt, független kulturális központ – a szerk.) és egy-két romániai galéria, mint a Plan B vagy a Nicodim Galéria elismert nemzetközi művészeti vásárokon is bemutatta a kolozsvári művészek munkásságát, még kíváncsibbá tette a nemzetközi gyűjtőket, kurátorokat és múzeumokat az erdélyi művészeti szcéna iránt.
Bár évente nyílik Erdélyben egy-egy új galéria, azt kettő másik eltűnése követi, így nagyon kevés azok száma, amelyek folyamatosan jelen vannak és fenn tudják tartani önmagukat. Talán ennek is köszönhető, hogy az itt élő és alkotó, vagy tanulmányaikat itt végző fiatal és már befutott művészek között erős kommunikáció alakult ki. Ez a közösség sok munkát fektet abba, hogy az új művészgenerációt bemutassa, és a kortárs művészetet egy új nyelvezettel közelebb hozza a nagyközönséghez. Ennek ellenére a helyi művészeti közegnek még több olyan galéria és intézmény jelenlétére lenne szüksége, amelyek nemcsak a festészetre vagy a klasszikus művészetre, hanem egyéb művészeti ágakra is nagyobb hangsúlyt fektetnek...
Fotók: Mohai Balázs
Gáspár Szilárd | Web | Instagram
Folytasd az olvasást a H&H 7. számában!
RENDELD MEG ITT
Luxushiedelmek: mi válthatja fel a Porschét és a golfozást?
Vibráló hangulatot teremt a milánói Spazio Maiocchi bár
