fbpx
Nyomj Entert







„Semmit sem hozzáadni és semmit sem elvenni” | Grand Vin de Barnag

A natúrbor a természettel teljes összhangban, a lehető legkevesebb beavatkozással készül. Igazán különleges ízvilággal rendelkezik: nagyon finom vagy néha enyhén furcsa, de palackozás után is él és változik. A natúrbor és a hozzá tartozó életérzés Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Egy kis balaton-felvidéki pincészet, a Grand Vin de Barnag alapítójával, Szilágyi Bencével beszélgettünk.

Szilágyi Bence a natúrborok világával utazásai során találkozott először 2016 körül. Elmondása szerint a műfaj nem volt szerelem első látásra, de ahogy egyre több termelőt látogatott meg és egyre több bort kóstolt, úgy nyűgözték le egyre inkább a borok és a mögöttük álló emberek is.

„A borok és a gasztronómia világába körülbelül tíz évvel ezelőtt csöppentem bele, azóta ez lett az életem legmeghatározóbb része szakmailag. Persze ennek voltak előzményei is. A szüleim gyerekkorunk óta gyakran hordtak minket étterembe, az evés-ivásnak központi szerepe van a családomban. Ebből biztosan ragadt rám is. És egyébként is: alapvetően kísérletező típus vagyok, borászat mellett társadalomtudományokat és közgazdaságtant is hallgattam. Dolgoztam közben borászatban és borbárban is. Eleinte persze én is a klasszikus borok mentén indultam el, de mindig is igyekeztem minél többet kóstolni, tapasztalni, tájékozódni. Rengetegszer ültünk össze barátokkal tematikus kóstolókat tartani és jártuk a város borbárjait, egyik-másik hely szortimentjét kívülről tudtuk” – mesélte Bence.

Bence a család első generációs borászaként hívta életre a Grand Vin de Barnag elnevezésű pincészetet. 2017-ben édesapjának kicsit elege lett a hobbiszőlőjéből, de addigra ő már tele volt új ötletekkel és inspirációval: így pár baráttal és barátnőjével, Lilivel karöltve az ültetvényt átállították organikus művelésre és elkészítették életük első saját borát. Ekkor ragadt rá az italra a Grand Vin de Barnag név is, ami kicsit fricskaként született a „grand vin de bordeaux” kifejezésre, amelyet elsősorban francia kastélyok prémium borainál használnak. „Szeretem a kontrasztokat és az önirónia sem áll távol tőlem. Az egyik fine dining étterem tulajdonosa meglátta a címkét, és megkérdezte, hogy: »Ez valami vicc?« És hát igen, ez egy vicc, mi pedig csak reméljük, hogy a többség érti” – jegyezte meg.

A fiatal borász azt is elmondta, hogy a natúrbor-mozgalom tulajdonképpen a hetvenes években indult Franciaországban, az akkoriban mindent uraló ipari bortermelés egyfajta ellenforradalmaként. A natúrbornak bár nincs egyértelmű definíciója, technológiailag jól körülhatárolható: valójában a bortermelés legmélyebb gyökereihez nyúlik vissza. Szőlőtermelés szintjén nagy hangsúlyt fektet az organikusan művelésből származó alapanyagok használatára: ezek előállítása során nem használhatók a természetet súlyosan terhelő vegyszerek. Ahogy Bence is kiemelte, a borkészítés során szintén egyszerű az alapelv: „semmit sem hozzáadni és semmit sem elvenni”. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a natúrborok készítése során nincsenek adalékanyagok, nincs szűrés és a lehető legkevesebb a beavatkozás a természetes folyamatokba. „Fontos megjegyezni, hogy az organikusan művelt alapanyag és a fenntartható gazdálkodás nem csak a natúrbor sajátossága, hanem egyre több olyan pincészetben is alapvetés, ahol a borok egyébként hagyományos módon készülnek” – tette hozzá.

A technikai kereteken túl Bence számára a natúrbor elsősorban az intuitív borkészítést jelenti, ahol megérzésekre, saját tapasztalatokra és legfőképpen természetes folyamatokra támaszkodik.

„Nekem borászként ez egyrészt nagyobb szabadságot és egyben nagyobb kihívást is jelent, de ami még fontosabb, kreatív és izgalmas alkotómunkaként élem meg. Összességében olyan borokat szeretnék készíteni, amilyeneket én magam is szívesen fogyasztok: olyan borokat, amelyek tele vannak élettel, amelyekben nincs semmi elrejtve és erződik bennük a vibrálás” – emelte ki.

A borospalackok nemcsak a tartalmuk, de külsejük miatt is egyedülállóak, ugyanis a címkék is saját tervezésűek. A grafikákon egy tizenhatodik századi németalföldi rézkarcsorozat egy epizódja jelenik meg, ami a hét főbűn egyikét, a mértéktelenséget ábrázolja.

A Grand Vin de Barnag borai mostanra Bence életének legmeghatározóbb elemévé váltak: a nagyon apró palackszám ellenére is kilenc különböző országba szállítanak, valamint ma már tíz különböző bort készítenek. Hosszú idő után hamarosan a polcokra kerülnek a negyedik évjárat első borai is: a nyárra hangolt, könnyű „Dzsúz” sorozat két, további új tagja, valamint egy vörös és fehér pét-nat, ami egy Magyarországon is egyre népszerűbb természetes habzóbortípus.

„Ha minden összeáll, szeretnénk csinálni egy popup borvásárt Budapesten, illetve Barnagon is van néhány nagyobb tervünk erre a nyárra. Jó lenne újra együtt lenni és borozni, mert már nagyon hiányoznak ezek az események” – mondta el.

Grand Vin de Barnag | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük