Slow fashion, slow food | Megújult a The Garden Studio & Café

Slow fashion, slow food | Megújult a The Garden Studio & Café

Kávé, koktél, mediterrán mezzék, bagelek és ikonikus magyar designmárkák egy helyen, a fenntarthatóság jegyében. Megújult enteriőrrel, termékkínálattal és szolgáltatásokkal vár minket a budapesti The Garden Studio & Café. Tomcsányi Dóri alapító-ruhatervezőt és Merve Ilgım Deprem társtulajdonost kérdeztük az újdonságokról.

Lassan több mint négy éve költözött a The Garden Studio a Paulay Ede utcába, ahol a Tomcsanyi ruhamárka üzlethelyisége, stúdiója és varrodája is volt. A tervező Tomcsányi Dóri elmondása szerint a koncepció nagyon jól működött, de mégis úgy érezte, hogy a helyiséget sokkal jobban is lehetne hasznosítani. Bár kezdetben a Garden Studio inkább a fiatalabb közönségnek szólt, az évek alatt szerzett tapasztalatok mégis azt mutatták, hogy a betérő vásárlók idősebb korosztályt képviselnek, így a felújítás során ezen célcsoport igényei és szokásai is elsődlegessé váltak. Ebből adódik, hogy ma már a designertermékek megvásárlása mellett akár egy kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk és különböző, mediterrán inspirációjú vega és vegán mezzékből is válogathatunk.

Az új ötletek kivitelezéséhez Dóri mellé Merve is társult, aki a kávézó és étterem kínálatának koncepciójáért felel. „Dóri és én négy évvel ezelőtt találkoztunk és pillanatok alatt jó barátok lettünk. Mióta Budapesten élek, az álmaim között szerepel egy kávézó és étterem létrehozása. Azt hiszem, ennek a fő oka az, hogy túl sok időt töltöttem el azzal, hogy megfelelő reggelit találjak a városban, amikor ide költöztem – a reggeli számomra nagyon fontos mozzanata a napnak, mivel Törökországban barátokkal és családdal együtt sok időt töltünk el a reggelivel. Nem könnyű az álmokat egyik napról a másikra megvalósítani, így elkezdtem dolgozni az ötleten addig is, míg a körülmények elég megfelelőek nem lesznek ahhoz, hogy végre megvalósuljon. Azt is tudtam, hogy Dóri mindig is szeretett volna egy kávézót a Garden Stúdióban, ezért arra gondoltunk, miért ne csinálhatnánk együtt? Az étel, amit szeretnénk felszolgálni, lassú, változatos és tudatos – pont úgy, mint Dóri ruhái” – mondta el Merve.

Amikor nyolc évvel ezelőtt a Garden megnyitott, a márkám még nagyon kicsi volt, pár darabos kollekcióval. Gyakorlatilag egyetemista voltam, így biztosan tudtam, hogy nem fogok tudni, és nem is akarok saját ruháimmal megtölteni egy üzlethelyiséget, így más márkákat kerestem fel, akiknek nagyon kedveltem a ruháit és kiegészítőit. Azóta sajnos már sokan megszűntek és a Garden is új helyre költözött, de a koncepció nagyon hasonló maradt: kézzel készült, magas minőségű tervezői darabok. A Garden név onnan ered, hogy a különböző identitású márkák harmonikusan megférnek egymás mellett, ugyanúgy, mint a különböző növények és gyümölcsfák a kertben. Merve elképzelése is hasonló volt a kávézót illetően, így nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot a jövő tervezésében” – tette hozzá Dóri.

Merve mediterrán kulturális háttere nagyban meghatározza a Garden Studio & Café étel- és italválasztékának karakterét. „A magányos étkezés nem megszokott dolog a török kultúrában, én sem szeretek egyedül enni” – emelte ki. Ebből az elgondolásból adódóan a menü kialakításában a török mezzetálakra került a hangsúly: húsz különböző mezzéből válogathatunk, azokat másokkal megosztva. Olyan különlegességeket is megtalálhatunk a kínálatban, mint a frissen sült simit (gyűrű alakú, szezámmagos török pékáru – a szerk.) és a jellegzetes Tomcsanyi-koktélt is megkóstolhatjuk.

Ahogy Dóri saját ruhamárkájában gondosan odafigyel a fenntarthatóságra és a slow fashion filozófiájára, úgy ez a magatartás nemcsak az ital- és ételkínálatra, hanem az új enteriőrre is kiterjed. A helyiség bútorainak nagy része újrahasznosított darab, a ruhaállványként használt csövek is a régi bolt állványának felújított és új elrendezésbe helyezett változatai. „Az egész tervezési és kivitelezési folyamat több mint nyolc hónapot vett igénybe, de az eredmény pontosan úgy néz ki és olyan érzést kelt, amilyennek megálmodtuk. Elegáns, hangulatos és exkluzív” – emelték ki. Az enteriőr egyik különleges és ikonikus eleme egy virágokkal borított fal, de a figyelmesen kialakított étteremrész is meghitt, személyes és exkluzív hatást kelt.

A megújult belső megújult termékkínálattal válik teljessé, így több új designerterméket is felfedezhetünk a Garden Studio polcain, amelyek kiválasztásakor szintén az etikus gyártás és a fenntarthatóság kerültek a középpontba. „Nagy kedvenceim az új tervezők közül Németh Franciska ékszerei, Sáfrán Anett kerámiái és a Grandpa unisex ruhái. De nem szeretném kihagyni a felsorolásból a Kokomo és Susu kerámiáit sem, valamint Szarvas Valentin és Nandi ruháit, Veszprémi Gabi csodálatos cipőit és táskáit, illetve a Madzag kutyakiegészítőit sem” – részletezte Dóri.

Dóri és Merve tervei között szerepel különböző kulturális rendezvények és gasztroworkshopok szervezése is. Látogassatok el október 10-én legújabb eseményükre, és fedezzétek fel ti is a Garden Studio & Café újdonságait.

Fotók: Csizik Balázs

The Garden Studio & Café | Web | Facebook | Instagram
Tomcsanyi | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Kabin a természethez tervezve | Gartnerfuglen Arkitekter
architecture

Kabin a természethez tervezve | Gartnerfuglen Arkitekter

A lélegzetelállító norvég táj szemlélése mellett a szánkózás vagy a síugrás is megoldható az oslói építész stúdió legújabb kabinjának tetejéről. Játékos válasz a helyi adottságokra, korszerű megjelenés és a norvég építészeti hagyományok felelevenítése – ez mind egyesül a Gartnerfuglen Arkitekter stúdió Thunder Top-nak nevezett kabinjában. A háromszög alakú épületet egy üvegfolyosó
Online bejelentkezés a THERAINCOAT műhelyéből
design

Online bejelentkezés a THERAINCOAT műhelyéből

Hogyan lehet egy esőkabátot környezettudatos viseletté alakítani? Földi Petra erre kereste a választ, amikor megalapította márkáját, a THERAINCOAT-ot. A Nyitott stúdiók programsorozat részeként üzlettársával, Szabó Dániellel mesélnek a termékfejlesztésről, a brandről – és Batmanről. A THERAINCOAT története 2012-re nyúlik vissza, amikor Földi Petra az egyetemről kikerülve megalapította saját márkáját. Már első,
Parafától az építési hálóig | Bemutatjuk a HYPEANDHYPER-díj nyerteseit
design

Parafától az építési hálóig | Bemutatjuk a HYPEANDHYPER-díj nyerteseit

Kísérletező kedv, bátorság, alázat. Leginkább ezekkel a szavakkal jellemezhetjük Balázs Eszter Anna, Jeney Judit és Seres Eszter ékszertervezőket, akik néhány héttel ezelőtt egy különleges kiállításon mutatták be munkáikat az Ékszerek Éjszakája közönségének. Már akkor, ott, a pince sötétjében világossá vált számunkra: ezekre a lányokra érdemes odafigyelni! Az idei Ékszerek Éjszakája