Szlovák bútor, ahogy te szereted! | Variedo

Szlovák bútor, ahogy te szereted! | Variedo

Bár a Variedo bútormárka szemtelenül fiatal, mégis tisztelettel fordul egy családi asztalosműhely évtizedes hagyományai felé. Kiváló ízléssel felvértezve, személyre szabott megoldásokkal döntenék meg a szlovák bútorról alkotott sztereotípiákat. Honlapjukon mi magunk tervezhetjük meg az általunk megálmodott szekrényt: a beépített konfigurátor segítségével a bútor színét, a fogantyúk és lábak anyagát is megválaszthatjuk. A brand alapítóját, Kristína Imrichovát kérdeztük.

A Variedo márka egy harminc éve alapított családi asztalosműhelyben nőtt ki. Hogyan és mikor indult pontosan a Variedo?

A Variedo csak másfél éve lépett a nyilvánosság elé. Mondhatjuk úgy, hogy történetünk az alkotás iránti szeretet, értékeink és múltbéli tapasztalataink kombinációja.

A Variedo előtt éltem már Olaszországban, Csehországban és Romániában is. Végzettségem szerint folyamatirányítási szakember vagyok; tanulmányaim során és után marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkoztam. Igazából soha nem gondoltam volna, hogy ezen a területen fogok dolgozni és visszatérek a szülővárosomba. De visszatértem, mert úgy éreztem, hogy Szlovákia az otthonom, majd elkezdtem dolgozni az apám cégében. Lehetőségem nyílt megfigyelni, milyen összetett az egyedi termékek gyártási folyamata és kommunikációja. Új, egyszerűbb módszereket kerestem arra, hogy az ügyfelek minőségi, egyedi megrendelésre készített termékekhez jussanak online, és azt kutattam, mire vágynak valójában az emberek. Megláttam a tervezés szépségét, és tudtam, hogy támogatni akarom helyi tervezőinket, fiatal tehetségeinket és gyártóinkat, új perspektívát hozva a piacra. A gyártás Pöstyénben történik: szeretnénk támogatni a helyi vállalatokat, így még a fő beszállítóink is Pöstyén környékéről származnak.

A kezdet természetesen nehéz volt. Nem vagyok asztalos, és emiatt nagyon sokat kellett tanulnom – még azt is, hogyan építsek magamnak szekrényt. De sikerült, és az első díjak, amiket formatervezésért nyertünk (ELLE Deco Nemzetközi Design Díj CZ Bútor kategóriában, Cseh Design Díj), megerősítést és bátorságot adtak a következő lépésekhez és tervekhez – itt tartunk most.

Bemutatnád a Variedo csapatának tagjait és a cégben betöltött szerepüket?

Annak ellenére, hogy ez szokatlannak tűnhet egy asztalosipari cégnél, csapatunk magja kizárólag nőkből áll. Mindannyian tehetséges nők, nagy szívvel és tele motivációval. A kezdetektől fogva fontos tagunk Gabika Rusková, aki eredetileg grafikus, de nem sokkal azután, hogy a csapatunk tagja lett, bekapcsolódott a Variedo összes alapvető folyamatába. Szinte minden, amit most a Variedo kommunikációjában láthattok, átment Gabika keze és szeme alatt. Csapattagunk még Natália Kollárová; ő felel a nemzetközi B2B értékesítésért, azaz az üzleti eladásokért. Most fenntartható kollekción dolgozunk, így velünk van Andrea Furicová is, aki az új alapanyagok kutatásáért és a lehetséges beszállítókkal való kommunikációért felel.

Mi a Variedo szuperereje? Főleg egyedi gyártású szekrényeket láthatunk a portfóliótokban.

A szupererőnk tulajdonképpen nemcsak a miénk, hanem az ügyfeleinké is. Mi csak rendelkezünk a szükséges eszközökkel, anyagokkal és színekkel, amelyek segítségével mindenki, aki saját szekrényt szeretne, egy percre maga is dizájnerré válhat. Ilyen rövid idő alatt is rengeteg gyönyörű tervet láthattunk már az ügyfeleinktől. Még soha nem gyártottuk le ugyanazt a szekrényt kétszer. A lehetőségek tárháza végtelen, így mindenki megtervezheti az otthonához illő darabot.

Gyakran működtök együtt szlovák és cseh tervezőkkel. Köztük Romi Klimekovával is, aki különleges kollekciót tervezett nektek her&him néven. Mesélnél erről a partnerségről egy kicsit bővebben?

Romi Klimeková szlovák belsőépítész, akinek kiemelkedő tehetsége van ahhoz, hogy átlássa és érezze a tereket. Gyakran támogatja a helyi, fiatal márkákat, hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy együtt dolgozhattunk vele. A kollekció az időtlen anyagok, például fa, kő és sárgaréz kombinációjában rejlő szépséget igyekszik megmutatni. Ezek az anyagok sok évvel ezelőtt is divatosak voltak, és a jövőben is azok lesznek.

Az a gyanúm, a hétköznapi emberek azt gondolhatják, a szlovák bútor nagyon hagyományos, folklór jellegű: pedig, mint láthatjuk, egy szlovák bútordarab is lehet menő, minimalista és ezáltal „nyugatias”, mint a Variedo. Mit gondolsz, valóban ezek a sztereotípiák jutnak az emberek eszébe a szlovák dizájnról és bútorokról?

Igen, ez a sztereotípiák egyike. Sok kézműves volt a falunkban, és az országnak valóban gyönyörű faipari öröksége van! Léteznek is még régi, népies falvak, ahol látható őseink tehetsége. Régebben közelebb álltunk a folklórhoz. De Csehszlovákiában is kiváló, időtlenül alkotó tervezőink és minőségi gyártóiparunk volt. Manapság vannak olyan márkák, amelyek szlovák gyökerűek és minimalista módon nyúlnak a fához. Úgy látom, sajnos sokan nem ismerik a szlovák márkákat és tervezőket. Nincs is ezekből sok, de néhányuk nagyon jól teljesít: ilyen például a Javorina. 1947-ben alapították a céget, tehát nagy múltra tekint vissza, és gyönyörű darabokat gyártanak a modern piac számára. A Javorina jó példa arra, hogyan ötvözhetjük a munkánkban örökségünket a kortárs dizájnnal.

Fotók: Variedo, Alex Chudá

Variedo | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Poirot is megbújik a budapesti állatkertben
grafika

Poirot is megbújik a budapesti állatkertben

Egy átlagos hétvégén az állatkerti tömegben sok minden megtörténhet: majom osztogatja a banánt a látogatóknak, Tarzan egy kötélen lengedezik az Elefántház tornyán, kiszállnak a lepkék a lepkeház nyitva maradt ajtaján, sőt, itt-ott még egy rejtélyes varázsló is felbukkanhat. A napokban megjelent Állatkerti böngésző című könyv kapcsán a kötetet illusztráló Molnár
A legjobb dolog, ami az almával történhet | BudaPrés Cider
business

A legjobb dolog, ami az almával történhet | BudaPrés Cider

A bor világából érkezett fiú, a borrajongó apa, egy elhivatott borászcsapat, a természet és az alma: ezekből az összetevőkből született a BudaPrés kézműves cidermanufaktúra, amely hiánypótló módon készít frissítő italokat kiváló magyar alapanyagokból. A családi vállalkozásként működő BudaPrés 2017 óta a magyar ciderkultúra zászlóvivője. Többféle ízvilágban bizonyítja azt, hogy az
Kelet-Európa legszebb vasútvonalai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa legszebb vasútvonalai | TOP 5

Egy vonatút számtalan érzést ébreszthet fel bennünk: a zakatoló szerelvény, a lassan elsuhanó táj és az utazás élménye gyerekkorunk emlékeinek nosztalgikus képeit idézheti fel. Az elmúlt évben nem sok alkalmunk nyílt az utazásra, éppen ezért szomjazzuk a különleges tájak és útvonalak látványát. Mai válogatásunkban Kelet-Európa különleges vasútvonalaiból szemezgettünk. Belgrád, Szerbia