Az 1970-es évek műanyagból készült, hazai háztartási iparcikkeinek egyik legismertebb, ma már retró darabjának: a zacskós tej tárolására és kiöntésére szolgáló tárgynak és tervezőinek története.
Novák Piroska írása
Még februárban, a műszaki egyetemisták és oktatók törzshelyének számító, sokak által csak „Stoczek-menzaként” emlegetett étteremben találkoztam Ernyey Gyulával. Ezúttal témavezető és doktorandusz hallgatója nem kutatási módszerekről vagy új forrásokról konzultált, hanem azokról a tárgyakról, tervrajzokról és fotókról, amelyeket Ernyey tanár úr magával hozott. Ebéd után elő is kerültek a színspektrum változatos árnyalataiban pompázó, műanyag tejkiöntők, hamar rögtönzött kiállítótérré vált étkezőasztalunk. Vajon mi lehet a kapocs a tanár úr személye és e formatervezett tárgyak között?
Ernyey Gyula elsősorban a magyar és a kelet-közép-európai designtörténet legavatottabb kutatójaként, teoretikusaként és írójaként ismert. A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1967-től kezdődő oktatói tevékenysége is közismert, ahogyan talán még az is, hogy az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyetteseként 1975 és 1988 között dolgozott az intézményben. Sokoldalú és irigylésre méltóan termékeny munkásságának jóval rejtettebb oldalát képviseli formatervezői tevékenysége, amelyhez olyan tárgyak fűződnek, mint a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus műanyag tejkiöntője, amely szinte valamennyi háztartásban előfordult a korabeli Magyarországon. Mielőtt alaposabban szemügyre vennénk e polipropilénből készült tárgyat, ismerjük meg röviden tervezőjének pályáját.
Ernyey Gyula 1941-ben született Hódmezővásárhelyen, ám magát inkább miskolcinak vallja. Innen került a Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakára 1960-ban. Tanulmányainak harmadik évétől a legendás építész professzor – Szrogh György – került az Építészeti Tanszék élére. Az ő szemlélete pozitív hatással bírt a fiatal Ernyey tanulmányaira, aki ebben az évben egy parasztház modern szemléletű átalakításának tervével vívta ki oktatói elismerését. Szrogh György mellett Pogány Frigyesnek, a főiskola rektorának újító és példamutató elvei jelentették Ernyey Gyula számára a leginkább meghatározó iránymutatást. 1965-ös diplomamunkája – amely az aquincumi rommező felett cölöpökön álló, „lebegő” múzeumépület, az annak közösségi tereibe tervezett párnázott ülőpad és fa-üveg konstrukciójú asztal volt – bekerült a Műcsarnokban rendezett V. Országos Iparművészeti Kiállításra. A bútoregyüttesről közölt színes fotó a Tükör című lap tárlatkritikájában jelent meg 1966-ban, „Ilyen szobáról álmodnak a fiatalok (Az Iparművészeti Főiskola belsőépítő tanszaka)” képaláírással.[1] Ehhez a kiállításhoz köthetjük Ernyey egyik első szakírói megjelenését, mivel ő is publikált a kiállítás kapcsán.[2]
1967 őszén Ernyey Gyula tanársegédként tért vissza a főiskolára. Az intézményt 1968-ban kereste meg telefonon (!) a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat képviselője,[3] hogy ajánljanak számukra szakképzett formatervezőt. A felkérés Ernyey Gyulát találta meg, aki közel húsz éven át készítette a háztartási cikkek (például: ragasztópapír nedvesítő, szalvétatartó, szappantartó) és lakásberendezési eszközök (például: fürdőszobai kombinált polcos tükör, elemrendszerű fürdőszoba berendezés) terveit. A belsőépítész végzettségű, írói vénájú tervezőnek elmondása szerint „meg kellett tanulnia a műanyagot”, mert a mesterséges alapú, szintetikus matériák oktatása még az 1950-ben alapított formatervező képzésen is gyerekcipőben járt akkoriban. Ernyey tanítványa – a nála egyébként hét évvel idősebb – Gollob József segítségét kérte, aki 1965-ben okleveles gépipari technikusként kezdte meg tanulmányait ipari formatervezőként.[4] Gollob rendszerint a műszaki rajzokat és a modelleket készítette el Ernyey terveihez, ezért szerepel mindkettőjük neve a gyártmányok mellett. Tegyük hozzá, hogy ezek felsorolása sajnos nem tartana hosszan, ugyanis csupán kevés tervükből készült prototípus vagy nullszéria, és még kevesebből lett termék.
A műanyag termékek nagyipari gyártása, a fröccsöntésnél használt öntőformák elkészítése, a gépek átszerszámozása, a különféle műanyag granulátumok beszerzése hatalmas költséggel járt, ezért a gyárak ritkán, sőt, inkább csak akkor váltottak új formákra, ha a pénzügyi befektetés biztos megtérüléssel és haszonnal kecsegtetett. A tejkiöntő kivételesen pont egy ilyen feladat volt: Ernyey Gyulának a már forgalomban lévő, zacskós tej tárolására szolgáló, műanyag tartót kellett átterveznie. Mai kifejezéssel élve tipikus redesign-megbízást kapott.
A mesterséges alapú, szintetikus anyagok eddigi legátfogóbb hazai bemutatását a Néprajzi Múzeum 2006-ban rendezett Műanyag című időszaki kiállítása és katalógusa adta,[5] amelyen természetesen szerepelt az Ernyey-Gollob-féle tejkiöntő is. Emellett szerzőtársam, Mayer Kitti 2013-ban, designelmélet mesterszakon írt szakdolgozatát és az abból született Mert ez műanyag! főcímmel megjelent tanulmányát[6], valamint saját, műanyag tejkiöntő-gyűjteményét szeretném ajánlani a témában.
E hatalmas és szövevényes történetből a műanyag tejkiöntő vonatkozásában annyit érdemes itt kiemelnünk, hogy a vegy-, a csomagoló- és a tejipar találkozására 1967-ben került sor, ekkor kezdték polipack csomagolásba, azaz polietilén műanyag zacskóba adagolni a pasztörizált tejet, a tasakok szélét pedig hegesztéssel zárták le. A korábbi üveges vagy kannás tejkimérést felváltó, zacskóba zárt tej, és más előre csomagolt termékek bevezetése az 1960-as évek elején megjelenő, önkiszolgáló üzletek elterjedésének következménye.[7] A zacskós tejnek kezdetben mindenki örült, hiszen azt gondolták, hogy egyszerűbb és higiénikusabb lesz a tej szállítása, ráadásul változatlan áron hozták forgalomba. Azonban mire 1970 után az egész országban megoldódott és elterjedt a szükséges mennyiségű zacskós tej árusítása, már nem volt olyan sajtóorgánum, amit ne árasztottak volna el a panaszos olvasói levelek azzal, hogy a zacskó kiszakad, a tej csöpög, a tejesláda, később a hűtőpult büdösödik, és felbontás után a zacskó elveszti formáját, ezáltal nehéz tárolni. A zacskós tej –, ami egyesek szerint a szocialista Magyarország hungarikuma – várva várt újdonságból az „élelmiszeripari kultúra mélypontja”[8] lett. Történetének esszenciális, egyben ironikus paródiáját Fábry Sándor humorista fogalmazta meg a legutóbb 2018-ban, a Showder Klub című műsorban.
A Tejipari Tröszt 1967 decemberében mutatta be Budapesten a polipack csomagolású tejet, a korabeli „sajtótájékoztatón” az is elhangzott, hogy a zacskó otthoni tárolására 4 Forintért vagy egy literes tejesüvegért cserébe kaphatnak a vásárlók műanyagból készült tartót.[9] A hírek szerint eleve tudták, hogy a termékkel problémák lesznek, így az új csomagolású tejjel együtt kerültek forgalomba a kiöntőcsőr nélkül gyártott tejtartók.[10] Ernyey Gyula és Gollob József 1968-1969-ben elkészült formaterve újításokat hozott a korábbi tejkiöntőhöz képest. A legszembetűnőbb különbség, hogy tárgyuk kiöntőcsőrrel rendelkezik – ez magyarázza azt, hogy tejkiöntőnek és nem tejtartónak nevezték tervüket –, valamint az ergonomikus forma kényelmes fogást biztosít a használónak. A tejtartót ráadásul a gyártás során egy mozdulattal lehetett lehúzni a fröccsöntő öntőformáról. A korabeli hazai viszonyokat jól tükrözi, hogy a terv megvalósítására csupán 1970 és 1972 között került sor. Ernyey Gyula elmondása szerint az új terméket a Miskolci Ipari Kiállítás és Vásáron mutatták be, ám a tárgy különösebb reklámozásra nem szorult, hiszen minden háztartásban elkélt egy műanyag tejkiöntő. Később aztán megjelent egy füllel ellátott változat is, de ennek tervezőjét sajnos nem ismerjük, ahogy a tejkiöntő „evolúciójának” legelső darabjáét sem.
Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található, a korszakra jellemző, napsárga színű tejkiöntőt Ernyey Gyula ajándékozta az intézménynek, ami a Bútorgyűjteménytől gyűjtemények közötti átadással került a 2015 májusában alapított Kortárs Dizájn Gyűjteményhez. Leltározására 2017-ben került sor, ugyanezen év júniusában pedig a tíz napon át tartó coworking-akció keretében rendezett kamara-kiállításon mutatták be a tárgyat.
A műanyagokat hosszú időn keresztül komplex megoldásnak, a modern élet zálogának tekintették, ám hátrányos tulajdonságaik hamar a felszínre kerültek. Napjainkban már az jelent gondot, hogy miként helyettesítsük és iktassuk ki életünkből ezeket az anyagokat. Az Iparművészeti Múzeum szempontjából más, de szintén sürgető feladatokat ad a műanyagból készült tárgyak szisztematikus gyűjtése, raktározása és konzerválása, ugyanis a hazai muzeológiában nincsenek erre a területre specializálódott szakemberek, hiszen – jelenleg – képzésük sem megoldott. A nagyrekonstrukció után újranyitó intézménynek ezeket a szempontokat is be kell(ene) építenie gyűjteményezési és kiállítási koncepciójába, mert a korszak designkultúráját markánsan reprezentálják a műanyagból készült tárgyak.[11]
Jegyzetek, hivatkozások:
[1] DUTKA Mária: Mai iparművészetünk. In Tükör. 1966/2 (1966. január 11.), 7-9. [Színes fotó Ernyey Gyula diplomamunkájáról a 8. oldalon.]
[2] ERNYEY Gyula: A ma művészete. Gondolatok az V. Országos Iparművészeti Kiállítás után. In Új Írás. 1966/2, 111-116.
[3] A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat jogelődje 1915-ben alakult, kezdetben növényolajipari termékeket gyártottak, 1940-1942-ben tértek át a vegyipari cikkek előállítására. A műanyagfeldolgozás 1959-től kezdődött, a sokféle, színes háztartási edényről „tálcakirálynak” gúnyolt városi tanácsi vállalatban, amit később beolvasztottak a Borsodi Vegyi Kombinátba.
A vállalat történetéről bővebben lásd:
(Szerk. cikk): A Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat. In Figyelő. 1970/51 (1970. december 23.), 29.
[4] Gollob József munkásságáról és a Safari hőpalackról Mayer Kitti írt a Tárgyfétis-sorozat második részében.
[5] FEJŐS Zoltán – FRAZON Zsófia (szerk.): Műanyag. Budapest: Néprajzi Múzeum, 2007. [Az Ernyey-Gollob-féle műanyag tejkiöntőt lásd a 135. oldalon.]
[6] A tanulmány eredetileg nyomtatott formában jelent meg:
MAYER Kitti: Mert ez műanyag! Időutazás az ötéves tervtől a PVC-fotelig. In Artmagazin. 2018/1 (102. lapszám), 44-49.
[7] VALUCH Tibor: Csepel bicikli, Caesar konyak, Symphonia, Trapper farmer. A fogyasztás és a fogyasztói magatartás változásai a szocialista korszakban. In Múltunk. 2008/3, (53. lapszám), 40-59.
[8] Párniczky Gábor budapesti olvasó hozzászólása Bedecs Éva A tej és testvérei című cikkére (Magyarország. 1976/49 [1976. december 5.], 24-25.) In Magyarország. 1977/1 (1977. január 2.), 31.
[9] Kovács: Műanyag tasakban a tej. In Népszava. 1967/288 (1967. december 6.), 8.
[10] V. T.: Polipack. In Magyar Nemzet. 1967/291 (1967. december 9.), 5.
(Szerk. cikk): Válasz polipack-ügyben. In Magyar Nemzet. 1967/296 (1967. december 15.), 5.
[11] A kutatásban nyújtott segítséget hálásan köszönöm: Ernyey Gyulának, Horváth Hildának, Jákhalmi Tímeának, Lovay Zsuzsannának, Mayer Kittinek, Prékopa Ágnesnek és Bakos Zsoltnak, Semsey Balázsnak.
1. Borítókép: Ernyey Gyula – Gollob József: Tejkiöntő. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Kortárs Dizájn Gyűjtemény Főosztály. Fotó: Urbán Jonatán Máté
Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra emblematikus darabjairól mesélünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredünk: kérdezünk, vizsgálódunk, megismerünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezese, kéthavonta.
A sorozat együttműködő partnere:
Éhes akarok lenni
Art Deco Bukarest
