fbpx
Nyomj Entert

Tárgyfétis EXTRA | Házgyári konyhaprogram

Hogyan lehet életképessé tenni egy kisméretű konyhát? Milyen meglévő és újonnan tervezett tárgyak szükségesek ahhoz, hogy a konyhában zajló műveletek elvégzése a lehető legkevesebb bosszúsággal járjon, sőt mi több: öröm legyen a főzés, az étkezés, vagy akár csak egy tea elkészítése? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az első hazai rendszertervezésre épülő projekt, a Házgyári konyhaprogram. Tárgyfétis EXTRA, duóban!

Szerzők: Mayer Kitti & Novák Piroska
Írásunkat Pohárnok Mihálynak ajánljuk.


Korábbi Tárgyfétis-cikkeinkben többször előkerült már a Házgyári konyhaprogram (érintettük a témát a Somkúti Katalin[1] által tervezett Termover hőálló edénycsalád kapcsán, és hivatkoztunk rá a Saturnus készletről szóló részben is (lásd itt és itt), így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a mostani epizódban bővebben bemutassuk a magyar designtörténet eme megkerülhetetlen fejezetét. Merthogy ez a kísérlet több szempontból is megkívánja, hogy külön is beszéljünk róla. Miért?

Egyrészt, mert Magyarországon ez volt az első rendszerelvű tervezésre épülő átfogó projekt, s ennél fogva mintapéldája annak a tervezői hozzáállásnak, amit ma már a designer praxisban természetesnek gondolunk. Hogy tudniillik a tervező a felhasználó szükségleteinek felmérését, alapos kutatást követően kezd bele egy – a felmerülő problémák és hiányosságok megoldását kínáló – tárgy, rendszer vagy szolgáltatás tervezésébe. Másrészt, mert ez a történet beszédesen számol be arról: bármennyire is a jobbító szándék vezérli a designert, ő maga egy személyben kevés ahhoz, hogy látványos változás történjen az iparban és a kereskedelemben (hiszen most is, mint mindig: egy jól megtervezett tárgy csak akkor érhet valóban célt, ha a benne rejlő potenciált az ipari döntéshozók is felismerik, és hajlandóak azt a szükséget látott felhasználók számára elérhetővé tenni).


1. kép: A Házgyári konyhaprogram rendszerelvű tervezési kísérlete során készült tárgyak
Forrás: Pohárnok Mihály: Egy tervezési kísérlet dokumentumaiból. A Házgyári konyhaprogram négy éve. In Művészet. 1977. (augusztus), 18. évf. 8. szám, 9.

Napjainkban a konyha a legtöbbünk számára nem kell, hogy egyet jelentsen egy zsebkendőnyi méretű, sötét, kaotikus és zsúfolt helyiséggel. Nekünk a konyha leginkább azt az amerikai típusú modellt jelenti, ahol fényes, tágas térben, logikus elrendezésben kapcsolódnak egymáshoz berendezések és tárgyak, jut hely minden eszköznek, és öröm benne nemcsak a főzés, de az étkezés is. Ám nem mindig volt ez így.

„Ezt a cikket a konyhában kellene írni” – kezdi a Házgyári konyhaprogramról szóló kritikájának sorait Fekete Judit a Művészet hasábjain, majd így folytatja: „Részint azért, mert a konyháról, annak mozgásteréről, berendezési tárgyairól szól; részint azért, mert ez az a helyiség, amely a legtávolabb esik a hálószobától, tehát innen hallatszana be legkevésbé az éjszakában az írógépkopogás. De a konyha, mint legtöbbször napjában, most is üresen áll.”[2] Ebből a néhány mondatból is kiviláglik, hogy a konyha ebben az időben egyáltalán nem nevezhető a „lakás lelkének” (ahogy azt általában gondoljuk), nem véletlenül.

A házgyári lakások konyhái aligha tudhatták magukénak az általunk már természetesnek tartott „szuperképességeket.” A világháborúk és a társadalmi átrendeződés következtében kialakult, égető lakhatási problémák orvoslására „feltalált” házgyári lakások konyhái általában 5-8 négyzetméteres alapterülettel rendelkeztek, esetenként tartozott hozzájuk kamra vagy kapcsolódott hozzájuk étkezőfülke, s volt néhány elidegeníthetetlen tartozékuk is, mint a beépített típuskonyhabútor, a mosogató és a tűzhely.

2. kép: „»Házgyári« konyhák és konyharészletek. Felvételek a program keretében végzett
helyszíni vizsgálatok anyagából (1973–1974)”
Forrás: Pohárnok Mihály: Egy tervezési kísérlet dokumentumaiból. A Házgyári konyhaprogram négy éve. In Művészet. 1977. (augusztus), 18. évf. 8. szám, 3.

Hogyan is nézett ki a házgyárak konyhája? Mint ahogy azt a program során készített képdokumentáció is megerősíti, s ahogy arról Vadas József könyvében is olvashatunk: „A gázcsőre tett kesztyű, mosogatórongy, tisztítókefe nemcsak arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a kis helyiségnek minden részletét ökonomikusan kihasználhatóvá kell tenni, hanem jelezte azt is: az eszközöket jelenleg kényszermegoldások helyettesítik. Helyszűkével magyarázható a szekrény oldalára tett akasztó, a sarokba szerelt bádogpolc, amelyen kávéfőző gép áll. (…) Valóságos arzenál az ablakpárkány: a hamutartó, a dohány, az orvosság, de még az autoszifon és a sótartó is ott kapott helyet. (…) És a rendetlenség élménye csak fokozódik, ha benézünk a fiókokba vagy a szekrénybe.”[3] A lakók „kreativitásának” pedig úgy tűnt, semmi sem szabhat határt: „Így kerül a szappantartóba a mosogatórongy és a gyufa, az asztallábakat összekötő feszítőrúdra a törölgetőruha, a radiátorszelepre akasztva a bevásárlótáska, a falba vert szögre a szikragyújtó (…).”[4]

Ezt a viszonylag izolált, meglehetősen kicsi, ám sokféle tevékenység színhelyéül szolgáló teret tette meg a tervezési kísérlet tárgyává három fiatal tervező, Borz Kováts Sándor, Soltész György és Pohárnok Mihály,1972 decemberében. Talán a kezdet kezdetén ők sem gondolták, hogy ez az aprócska helyiség milyen kihívások elé állítja majd őket. Egyvalamit azonban pontosan tudtak: ahhoz, hogy érdemi változás következzen be, s a projekt sikeresnek legyen mondható, komplex megközelítés, szisztematikus kutatás szükségeltetik.

A „miért”-ek és a „hogyan”-ok

„…a házgyári lakások mind nagyobb jelentőséget kapnak a közeljövő hazai városi építkezésében, (…) ezekben a komfortosságuk ellenére is szűkös lakásokban különösen fontos a néhány négyzetméterre összpontosuló konyhai funkciók összehangolása. A konyha tehát nemcsak alkalmas kísérleti alany volt, hanem egyben sürgető feladatot is adott” – írja Vadas József Nem mindennapi tárgyaink című könyvében.[5] Pohárnokékat elsősorban a termelés és a tervezés színvonalának emelése hajtotta, amely nem összekeverendő azzal, hogy csupán esztétikus tárgyak tervezésére adták volna a fejüket. Korántsem. Ők egy jól működő rendszerré szerették volna alakítani a konyhát, ahol tér, tárgy és ember (mint sajátos fogaskerekek) olajozottan működnek együtt. A rendszer bizonyos adottságain (térelrendezés, beépített bútorok pozíciója és mérete), bármennyire is szerettek volna, nem tudtak változtatni. A cél tehát az volt, hogy olyan tárgyakkal töltsék meg a konyhát, amelyek megkönnyítik a lakók dolgát. De, hogy kik is a lakók, mi is pontosan az ő dolguk, arra nekik is meg kellett keresniük a választ.

A program első lépéseként összegyűjtötték a már rendelkezésre álló kutatási eredményeket (lakásszociológiai kutatások, táplálkozási szokásvizsgálatok, vállalati piackutatási jelentések, iparcikkellátás, stb.), illetve tudományos szakértőkhöz fordultak, akik a különféle étkezési szokásokról, higiéniai, ergonómiai vagy épp pszichológiai követelményekről számoltak be a csapatnak. De nem maradhatott ki az empirikus megközelítés sem: 1973 májusában negyven újpalotai lakásba, 1974-ben további harminc lakásba csöngettek be az Árpád-hídi és a kelenföldi lakótelepeken (az óbudai felmérésben maguk a tervezők – Soltész György, Preisich Anikó, Szentpéteri Tibor, Csíkszentmihályi Péter, Ferencz István, Vincze Ildikó, Gál Magda, Pohárnok Mihály – is részt vettek).


3. kép – Forrás: Pohárnok Mihály: Egy tervezési kísérlet dokumentumaiból. A Házgyári konyhaprogram négy éve. In Művészet. 1977. (augusztus), 18. évf. 8. szám, 5.

A tervezőknek meg kellett határozniuk azt is, milyen funkciók elvégzésére kell alkalmassá tenni a konyhát (Milyen gyakran készítenek főtt ételt? Milyen időbeosztásban és pontosan hol étkeznek a családtagok? Milyen gyakorisággal zajlik a mosogatás vagy a vasalás?), illetve hogy ezekhez a funkciókhoz milyen munkafolyamatok csatlakoznak. Azt is látniuk kellett, milyen ételek készülnek nagyobb gyakorisággal, vagy hogy melyek azok az alapanyagok, amelyek tárolása feltétlen megoldásra vár. A Népművelési Intézet támogatásával elkészített huszonhét oldalas kérdőív százhat kérdést tartalmazott, például efféléket: „Hányszor vásárol hetente élelmiszert?”, „Mennyi befőttet tart otthon?”, „Használ-e terítőt?”, „Azonos evőeszközt használ hétköznap és ünnepnap?”, „Van-e a gyerekeknek saját, külön poharuk?”.[6]

A kutatás előrehaladtával egyre tisztább lett a kép: melyek azok az eszközök, amelyekre valóban szükség van a konyhában? A Házgyári konyhaprogram tervezőit nem az hajtotta, hogy csak és kizárólag saját, általuk tervezett tárgyakkal népesüljenek be a konyhaszekrények és fiókok: a meglévő árukínálatot ők maguk is górcső alá vették (tanulmányozták a Nagyító című lap terméktesztjeit, a nem minősített termékekről pedig közvetlenül a KERMI-től kértek tájékoztatást), s csak akkor kezdtek bele új tárgycsalád tervezésébe, ha nem találtak olyan forgalomban kapható terméket, amely képes lett volna betölteni a kívánt funkciót. 1973 júniusában, a munka első részének lezárásaképp pedig megszületett a Tervezési követelmények címet viselő tanulmány, amelyben a tervezők „a tárgy egészét szemlélve egyforma figyelmet szentelnek a funkciónak, a tisztíthatóságnak, a környezettel való harmonikus kapcsolatnak (…), a felületi sajátosságoknak és az esztétikai megjelenésnek.”[7]


4. kép: „Négy javaslat a finomkerámiai eszközök alapsorozatának kialakításához – a Finomkerámiaipari Művek »Házgyári konyha« pályázatán díjazott munkák, néhány jellemző tárgy gipsz modelljével (1974) – a) Semsey Gabriella, b) Ambrus Éva, c) Vincze Ildikó, d) Szekeres Károly tervei
Forrás: Pohárnok Mihály: Egy tervezési kísérlet dokumentumaiból. A Házgyári konyhaprogram négy éve. In Művészet. 1977. (augusztus), 18. évf. 8. szám, 5.

Kiállításról kiállításra

A Házgyári konyhaprogram első évének eredményeiből 1973 novemberében nyílt kiállítás a Fészek Művészklubban, ugyanott, ahonnét az egész kezdeményezés elindult. A konyhaprogram közvetlen előzménye az 1972 októberében rendezett Magyar design (10 kísérlet) című tárlat volt, melyet Borz Kováts Sándor, Pohárnok Mihály és Soltész György rendeztek (erről a tárlatról és annak aktuális, újragondolt verziójáról is írtunk már mind a ketten lásd itt és itt). A nyolc tervező kiállítása hatalmas érdeklődést és visszhangot váltott ki, ezt kihasználva hívták életre a Házgyári konyhaprogram roppant vállalkozását, amellyel nem csupán a házgyári konyhák zavartalan működését szerették volna biztosítani, hanem a design és a designer szerepének összetettségét is demonstrálni kívánták a szakma, az ipar és a fogyasztók előtt.


5. kép: A Magyar design (10 kísérlet) című kiállítás enteriőrje a Fészek Művészklubban, 1972-ben
Fotók: Zsótér László jóvoltából

Az egy évvel későbbi tárlaton a kutatások, felmérések eredményeit és a tervezői módszer lépéseit mutatták be. Mai kifejezéssel élve a látogatók infografikákat és adatvizualizációs ábrákat, tablókat láthattak – ez a kiállítás inkább a szakmának szólt, kevésbé a nagyközönségnek.

A tervezés 1974 tavaszán indult: az adatok kiértékelése után az igényfelmérés és a funkciósémák kialakítása a rendszerelvű tervezés vagy, ahogy a kísérlet dokumentációiban nevezték a „koordinált” tervezés elvei alapján készült, ahol nem a kész termék mutat a folyamat irányába, hanem éppen fordítva, az adott konyhai folyamat jelöli ki a funkcióra tervezett optimalizált és többféle felhasználást biztosító termékek sorát. Pohárnokék részletes leírással pályázatot hirdettek a finomkerámiaipar, a zománcipar és az üvegipar tervezői számára, méghozzá az iparágakat és gyárakat összefogó trösztök – Finomkerámiaipari Művek, Zománcipari Művek, Üvegipari Művek – vezérigazgatóinak támogatásával. További előkészítő tárgyalások folytak a fa, a műanyag és a textilanyagú tárgyak tervezéséről. Az eddigiekből is megállapítható, hogy a program szervezői elsősorban nem (forma)tervezőként működtek, hanem teoretikusként és designmenedzserként is felléptek, hiszen a kísérlet a tervezői kollektívák, az ipar és a kereskedelem képviselői sikeres együttműködésének megszervezését is céljául tűzte ki. Az a tény pedig, hogy a munka más szakmák bevonásával valósult meg lehetővé teszi, hogy multi-, sőt akár interdiszciplináris kísérletként is értékeljük a Házgyári konyhaprogramot.

„1974. június 24-én kerül sor a kerámia-, július 3-án az üveg-ötletpályázat (…) elbírálására. A továbbjutók tovább dolgoznak, készülnek a prototípusok, s közben egyre határozottabb formát ölt – elhatározássá válik – az a gondolat, hogy az 1975. évi őszi BNV-n a konyhaprogramban részt vevő vállalatok közösen állítják ki a tárgyakat. Érik a gyümölcs.”[8]


6. kép: A Házgyári konyhaprogram kiállítása az 1975. évi őszi BNV-n
Forrás: Novák Piroska: Részletek tükrében. Házgyári konyhaprogram 1972–1975. In Octogon. Architecture & Design. 2015/3, 28. évf. 119. szám, 87.

Az elkészült és zsűrizett prototípusokat 1975 őszén az említett trösztök által közösen bérelt, kétszáz négyzetméter alapterületű standon mutatták be a Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV). A Házgyári konyhaprogram eredményeit összegző eseményen nem csupán az új tervezésű tárgyak, hanem a kísérlet céljaival korreláló, már forgalomba hozott termékek is szerepeltek, így a közönség közel négyszáz tárgyat láthatott. A kiállítás zöld színre hangolt installációját Gaul Emil és Zsótér László tervezték meg – hasonlóan a program korábbi tárlataihoz.

A nagysikerű összegzés és bemutatkozás után, 1976 májusában nyílt meg Kelenföldön a Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat házgyári konyhaszaküzlete, ahol a program során készült, illetve ott jóváhagyott tárgyakat forgalmazták.[9] Ám sajnos az üzlet néhány év után lecserélte árukínálatát, ugyanis a konyhaprogram során tervezett tárgyak közül végül kevésből lett ipari sorozatgyártott, kereskedelmi forgalomba hozott termék.


7. kép: A kelenföldi Vas- és Edénybolt Vállalat házgyári konyhaszaküzletében
Forrás: Cs. Benkő Judit: Másodszor is. Tudod-e, mi az a Házgyári konyhaprogram? Családoknak – „tárgycsaládok”. In Magyar Ifjúság. 1976. (július 2.), 20. évf. 27. szám, 28–29.

Tárgyak, termékek, prototípusok

A Házgyári konyhaprogram kísérlete során voltak olyan szereplők, akik meglátták azt a valódi és komplex piaci-kereskedelmi lehetőséget, amit a program kínált. Jellemzően e szereplők, trösztök és gyárak képviselői, léptek tovább a kiállítási prototípusok szintjénél és álltak elő termékekkel. A Lampart Zománcipari Művek már az 1974. évi BNV-n pozitívan nyilatkozott a kísérletről, és 1975 után, vagyis a program lezárását követően is a Házgyári konyhaprogram tervezőit alkalmazta konzultánsként. Ásztai Csaba és Soltész György vezetésével olyan lábasok, fazekak, vízforralók és konyhai eszközök születtek, amelyről a nagyvállalat maga is szívesen számolt be fizetett hirdetéseiben.[10]

A zománcozott acéllemezből készült konyhai eszközök több újítással is bírtak: a lábasokat és fazekakat úgy alakították ki, hogy egymásba rakva beférjenek a konyhaszekrénybe, fedőikre a vízgőz távozását szolgáló rést terveztek, tömör fém vagy műanyag fogóikat könnyen lehetett tisztítani. Egyszínű vagy virágmintákkal díszített változataik azon a felmérési adaton alapultak, hogy a legtöbb háziasszony a főzőedényt közvetlenül az étkezőasztalra helyezve tálal, így azoknak esztétikus megjelenésűeknek is illett lenniük. Talán ezért is kaptak a termékek női neveket a kereskedelmi forgalomban: Alice, Barbara, Cora, Diana.


8. kép: A Lampart Zománcipari Művek hirdetése
Forrás: Interpress Magazin. 1976. 2. évf. 4. szám, 57.

Az Iparművészeti Múzeum Ötvösgyűjteménye egyszínű kék, okker és fehér zománcozású tárgyakat őriz, amelyeket a konyhaprogram többi emlékével együtt a Pohárnok Mihály vezette Design Center adományozott az intézménynek. (A Házgyári konyhaprogram eredményeként létrejött prototípusok és termékek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiben található, online tematikus válogatását lásd itt.)


9–10. kép: Ásztai Csaba – Soltész György: Zománcozott konyhai edények, Házgyári konyhaprogram – Lampart Zománcipari Művek Bonyhádi Edénygyára, 1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

Az Üvegipari Művek részéről több gyár is részt vett a Házgyári Konyhaprogramban. A Salgótarjáni Üveggyárban készültek Kovács Júlia tervezésében a nagy sikerrel gyártott, nátronüvegből készült almareszelő és citromprés. Ám az ugyanitt Rénes György által tervezett hűtőedények, a Radnóti Györggyel közösen jegyzett, üveg-fém anyagtársításra épülő fűszertartók, préselt technikájú pohárkészletek nem kerültek gyártásba. Ajkán Házi Tibor vezetésével kompótos és süteményes szervizek készültek, ám ezek is megrekedtek a prototípusgyártásnál. A Karcagi Üveggyárban ezzel szemben olyan népszerű termékek születtek, amelyeket a szakma és a vásárlók is „a magyar jénaiként” emlegettek. A gyárban, a Veress Zoltán szabadalma alapján fejlesztett, hőálló üvegből Suháné Somkúti Katalin tervezett olyan edényeket, melyekben sütni és tálalni is lehetett az ételeket.


11. kép: Kovács Júlia: Almareszelő és citromrés, Házgyári konyhaprogram – Üvegipari Művek Salgótarjáni Üveggyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

12. kép: Rénes György: Hűtőedények, Házgyári konyhaprogram – Üvegipari Művek Salgótarjáni Üveggyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

13. kép: Rénes György: Pezsgőspoharak (pohárkészlet része), Házgyári konyhaprogram – Üvegipari Művek Salgótarjáni Üveggyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

14. kép: Házi Tibor: Tálkészlet, Házgyári konyhaprogram – Üvegipari Művek Ajkai Üveggyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Regős Benedek

15. kép: Suháné Somkúti Katalin: Termover hőálló edények, Házgyári konyhaprogram – Üvegipari Művek Karcagi Üveggyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotó: Iparművészeti Múzeum – Regős Benedek

A Finomkerámiaipari Művek három gyárában – az Alföldi Porcelángyárban, a Városlődi Majolikagyárban és a Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyárban – csatlakoztak a Házgyári konyhaprogram rendszerelvű tervezési kísérletéhez, sajnálatos módon egyikben sem születtek termékek, csupán közvetett módon. Az Alföldi Porcelángyárban Ambrus Éva tervezett teljes asztali készletet, amelyhez még dekormatrica is készült, Péreli Zsuzsa és Zsótér László munkájaként. Ám az egyeztetés hiánya a kísérlet során talán itt ütközött ki, ugyanis a dekor méretét nem sikerült összehangolni a tányérok díszítésre alkalmas felületeivel. A Házgyári konyhaprogram tanulságai kimutathatóak Ambrus Éva gyári tervezői korszakának főművében, az UNISET-212 vendéglátóipari készlet tervezéselméletében és gyakorlatában (a szervizről írt cikkünket lásd itt). A Városlődi Majolikagyárban használt, vörösre égő, hőálló agyagból Szekeres Károly tervezett készletet, amelyből egy teáskanna és egy fedeles edény prototípusa található meg a múzeum Kerámia- és Üveggyűjteményében, bár a tervező özvegye, a szintén keramikus Vásárhelyi Emese emlékei szerint ezek sem a gyárban készültek, hanem Szekeres műhelyében önszorgalomból.


16. kép: Ambrus Éva: Házgyári edénycsalád, Házgyári konyhaprogram – Finomkerámiaipari Művek Alföldi Porcelángyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Áment Gellért

17. kép: Ambrus Éva: Házgyári edénycsalád prototípusa dekorral, dekortervezők: Péreli Zsuzsa – Zsótér László, Házgyári konyhaprogram – Finomkerámiaipari Művek Alföldi Porcelángyára, 1974–1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

18. kép: Szekeres Károly: Teáskanna és fedeles edény, Házgyári konyhaprogram – Finomkerámiaipari Művek Városlődi Majolikagyára, 1975 (prototípusok)
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

A Gránit gyárban Semsey Gabriella tervezett szervizt a gyár speciális, sárgás színűre égő fajansz alapanyagából (a korabeli tudósítások ezt rendre, ám tévesen majolikának nevezték). A tárgycsaládot később Minya Máriával fejlesztették tovább, közös munkájukkal 1980-ban Formatervezési Nívódíjat nyertek. Készletük darabjai a skandináv design szellemében egyszerű formákból építkezik, dekorként színes mázak és visszafogott kézi festés szolgál.

19–20. kép: Semsey Gabriella – Minya Mária: Variálható háztartási edénykészlet, Finomkerámiaipari Művek Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyára, 1975–1977
Fotók: Iparművészeti Múzeum – Friedrich Krisztina

A Házgyári konyhaprogram öröksége

A Házgyári konyhaprogram roppant vállalkozása, az elvégzett hatalmas munka ellenére csupán csekély mértékű közvetlen eredményeket ért el, ám mindez nem a szervezőkön múlt. Ők összetett és progresszív megoldást kínáltak egy olyan rendszer számára, amely erre még nem állt készen. Máshonnét nézve a Házgyári konyhaprogram kísérlete számos közvetett eredményt hozott. Tevékenységük nyomán átalakították az ipari művészet és design irányító, szervezeti rendszerét; megszűnt az Iparművészeti Tanács. Helyébe lépett – többek között – a Design Centerként működő Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ, élén Pohárnok Mihállyal. Az addig csupán szűk körben elérhető szaklap az Ipari Művészet, Ipari Forma címen született újjá, új szerkesztőgárdával. A program hosszú távú következményének tekinthető, hogy a designer-képzésben a rendszerelvű tervezés és a gyakorlati tapasztalatot adó terepmunka, alapmódszerekként épültek be a tervezéselméletbe. A Házgyári konyhaprogram további közvetett eredményeként az új designerszemlélet mentén tervezett tárgyak sora jött létre ezzel formálva és nyomot hagyva a korszak hazai tárgykultúrájában.

A Házgyári konyhaprogramot és annak szerves előzményét, a Magyar design (10 kísérlet) című kiállítást, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem designelmélet képzésén dolgozták tudományos részletességgel, 2015-ben és idén.[11] A témaválasztásokkal is aláhúzva azt a tényt, hogy ez a két esemény a magyar designtörténet kulcsfontosságú és meghatározó momentuma, melyeknek örökségével minél több generációt érdemes, sőt kell is megismertetni. 2022-ben a Házgyári konyhaprogram indulásának 50. évfordulójára emlékezünk.[12]


21. kép: Rekonstruált házgyári konyha a Házgyári konyhaprogram 1972–1975 című kiállításon
Forrás: Ponton Galéria

Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra emblematikus darabjairól meséltünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredtünk: kérdeztünk, vizsgálódtunk, megismertünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezesei 2019 és 2021 között jelentek meg.

A sorozat együttműködő partnere volt:


Jegyzetek:

[1] A tervező neve egyes forrásokban Somkuti írásmóddal szerepel.
[2] Fekete Judit: Egy rendszertervezés rendszertelenségei. In Művészet. 1977. (augusztus), 18. évf. 8. szám, 12–13. [Az idézetek forrása a 12. oldal.]
[3] Vadas József: A házgyárikonyha-program. In Nem mindennapi tárgyaink. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985, 341–360. [Az idézet forrása a 352–353. oldal.]
[4] Vadas József: id. mű, 353.
[5] Vadas József: id. mű, 347–348.
[6] Vadas József: id. mű, 349.
[7] Vadas József: id. mű, 351.
[8] Vadas József: id. mű, 353.
[9] Cs. Benkő Judit: Tudod-e, mi az a Házgyári konyhaprogram? Családoknak – „tárgycsaládok”. In Magyar Ifjúság. 1975. (november 14.), 19. évf. 46. szám, 28–29.
[10] (Szerk. cikk): A Lampart Zománcipari Művek a BNV-n. A LAMPART a családok szolgálatában. In Világgazdaság. 1975. (október 11.), 7. évf. 1692. szám, 7.
[11] Házgyári konyhaprogram 1972–1975 – Kiállítás és szimpózium a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezésében (Ponton Galéria, 1015 Budapest, Batthyány u. 65., 2015. március 17–27.)
Magyar design – 10+1 kísérlet – Kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezésében (Fészek Galéria, 1073 Budapest, Kertész u. 36., 2021. november 2. – 2022. január 2.)
[12] A Házgyári konyhaprogramról – a szövegben már idézett írásokon túl – az alábbi legfontosabb, korabeli forrásokat gyűjtöttük össze:
Búza Péter: Tenger a teáskannában. In Magyar Ifjúság. 1974. (október 4.), 18. évf. 40. szám, 19.
CS. I. (Csatár Imre): Design. Kísérlet a konyhával. In Magyar Nemzet. 1974. (április 19.), 30. évf. 90. szám, 5.
csatár (Csatár Imre): A konyhaprogram. Már nem kísérlet. In Magyar Nemzet. 1974. (szeptember 12.), 30. évf. 213. szám, 6.
Csatár Imre: Útközben. Hamis lobogók. In Magyar Nemzet. 1977. (szeptember 4.), 33. évf. 208. szám, 10.
Csatár Imre: A magyar „design” útja. In A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1977. Boldizsár Iván (szerk.), Budapest: Magyarok Világszövetsége, 1977, 105–109.
Cs. Benkő Judit: Tudod-e, mi az a Házgyári konyhaprogram? Családoknak – „tárgycsaládok”. In Magyar Ifjúság. 1975. (november 14.), 19. évf. 46. szám, 28–29.
Ernyey Gyula: Az ipari művészettől a rendszertervezésig. III. Szocialista tervezés. In Művészet. 1977. (május), 18. évf. 5. szám, 36–39.
Ernyey, Gyula: Kitchens for prefab housing units. In Made in Hungary. The best of 150 years in industrial design. Budapest: Rubik Innovation Foundation, 1993, 124.
Pohárnok Mihály: A Házgyári konyhaprogram. In Ipari Művészet. 1974/1, 3–11.
Pohárnok Mihály: Miért a konyha? In Magyar Nemzet. 1974. (május 21.), 30. évf. 116. szám, 8.
Pohárnok Mihály: Egy tervezési kísérlet dokumentumaiból. A Házgyári konyhaprogram négy éve. In Művészet. 1977. (augusztus), 18. évf. 8. szám, 2-11.
Soltész György: Házgyári konyha-program. Dokumentumok egy tervezési kísérletről. In Mozgó Világ. 1977. (április), 3. évf. 2. szám, 60–73.
SZ. T.: Eredményes vita nyomán. Minden elfér a kis konyhában. Praktikusabb bútorokat gyártanak. In Esti Hírlap. 1974. (december 14.), 19. évf. 293. szám. [Oldalszámok nélkül.]
Tamás Mihály: Mikor lesz rend a konyhában? In Népszabadság. 1975. (december 29.), 33. évf. 303. szám, 8.
Vadas József: Tárgyaktól a tárgyilagosságig. In Élet és Irodalom. 1973. (december 1.), 17. évf. 18. szám, 12.
Vadas József: Serleg a konyhaasztalon. In Élet és Irodalom. 1974. (november 30.), 18. évf. 48. szám, 4.
Vadas József: Konyha a kirakatban. In Élet és Irodalom. 1975. (november 8.), 19. évf. 45. szám, 12.
Vadas József: Rend van-e a konyhában? Egy tervezési kísérlet. In Valóság. 1980. (június 1.), 23. évf. 6. szám, 86–97.
Vámossy Ferenc: Új szemlélet az építészet és a tárgyalkotás területén. In Építés–Építészettudomány. Az MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei. Major Máté (szerk.), Budapest: Akadémiai Kiadó, 1975, VII. kötet, 1–2. szám, 257–260.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük