Hamarosan újraindul a 2019 tavaszán debütáló Tárgyfétis-sorozat, amelyben Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok erednek emblematikus tárgyak nyomába. Addig is, bemelegítésként egy rövid, ám aktuális nyomozás.
Novák Piroska írása
Az utóbbi hetekben számos ismerősöm elküldte az alábbi képet, hogy ironikus humorral átszőtt, aktualizált tartalmával oldják a fennálló veszélyhelyzet és a kényszerű karantén feszültségét.
A szerkesztett fotómontázson egy porcelán asztali készlet néhány darabja látható az 1960-as évek stílusában. A tárgyakon élénkpiros, matricás dekor, amelynek elemei a COVID-19 vírusra emlékeztetnek. A képen szereplő felirat egyértelművé teszi a humoros tartalmat: „Alföldi Porcelán – Koronavírus szett”.
A kép, amit a közösségi médiában rengeteg oldalon, tematikus, akár keramikusoknak szóló fórumokon is megosztottak, eredeti forrása a konyhalal.cafeblog.hu gasztroblog Facebook-oldala, ahol még márciusban jelent meg. A megosztásokat kísérő kommenteket olvasva szöget ütött a fejemben, hogy a viccelődés és a nosztalgiázás mellett, sajnos elsikkad a készlet és tervezőjének ismertetése.
Az asztali készletnek – eredetileg – természetesen semmi köze a koronavírushoz, ám valóban az Alföldi Porcelángyár terméke volt, aminek 1971-ben kezdődött meg a forgalmazása, és egészen 1982-ig gyártották is Hódmezővásárhelyen (1). Tervezője Torma Istvánné (született Viglási Mária), aki eredetileg 1965-ben álmodta meg a karakteres formákat az Alföldi Porcelángyár edénytervezési pályázatára, ahol díjazták is munkáját. Formatervének pályázatát Krisztina jeligével nyújtotta be, ám az ipari szériában gyártott készletet előbb Krisztina-202, később pedig Centrum Varia néven hozták forgalomba különböző dekormatricákkal díszítve, bár kétség kívül, a legismertebb ezek közül a „piros napocskás” változat, amelybe most a koronavírus stilizált formáját látták bele a szemfüles retró-rajongók.
Hogy megértsük a készlet létrejöttének háttértörténetét és azt a nosztalgiahullámot, amit aktualizált fotómontázsa hívott életre, érdemes néhány gondolatot szánni a korabeli kerámiakultúra és szilikátipar helyzetének ismertetésére.
A magyar kerámiagyárak és porcelánüzemek történetében rendkívül meghatározó fordulatot jelentett a második világháború után, az 1948-1949-es államosítás és a központi tervutasításos rendszer bevezetése. Ezt 1963-ban további intézkedésként követte, hogy valamennyi gyárat a Finomkerámiaipari Országos Vállalat (FOV) irányítása alá vonták, amely 1968-tól Finomkerámiaipari Művek (FIM) néven működött. A FIM a következő gyárak működése felett diszponált: Alföldi Porcelángyár, Budapesti Porcelángyár, Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár, Herendi Porcelángyár, Hódmezővásárhelyi Majolikagyár, Hollóházi Porcelángyár, Kalocsai Porcelánfestő Üzem, Kőbányai Porcelángyár, Romhányi Építési Kerámiagyár, Városlődi Majolikagyár, Zsolnay Porcelángyár (2). Az irányítás kiterjedt a személyi kérdésekre, a tervezők alkalmazására, a termékkínálat meghatározására, a forgalmazási kérdésekre és a központi pályázatok kiírására is. Ilyen pályázat volt az Iparművészeti Tanáccsal közösen, 1965-ben meghirdetett edénytervezési pályázat is, amit az ugyanabban az évben alapított hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár technológiai adottságaihoz igazítva írtak ki (3). A pályázat kettős célja: a fogyasztók meglévő készleteivel variálható, teljes asztali készlet mellett, az akár darabonként is megvásárolható edények tervezése volt. A pályázatot elbíráló bizottság, amint fentebb már elárultam Torma Istvánné Krisztina jeligére készült, modern formakialakítású készletét találta alkalmasnak a gyártásra. Fontos kiemelni a modern és letisztult kialakítású jelzőket, ugyanis a FIM legtöbb gyárában elvárták az anakronisztikus formaképzést, azokat a neobarokk, neorokokó stílusú tárgyakat, gazdag festéssel és aranyozással, amik a köztudatban hozzátapadtak a porcelán szimbolikus jelentésrétegeihez és értéket közvetítő képéhez. Elég a Herendi, a Zsolnay és a Hollóházi Porcelángyár termékkínálatára gondolnunk, hiszen ezek a márkák részben még mai is a korábbi, tradicionális forma- és dekorkincsük foglyai.
Az Alföldi Porcelángyár a rendszerváltást megelőzően az ország – sőt, a korabeli propaganda szerint Közép-Európa – legmodernebb technológiával ellátott, minden szakágat magába foglaló üzeme volt, edénygyárában az NDK-ból importált, félautomata gépsorral. A FIM irányelvei szerint az Alföldi Porcelángyár feladata a magyar fogyasztók igényeinek kielégítése volt háztartási porcelánokkal, emellett persze exportra is sokat kellett termelniük. A félautomata gyártósor formakészletét költséges volt új darabokkal kiegészíteni, ezért ritkán vezettek be a forgalomba új tervezésű tárgyakat. A meglévő készleteket különböző dekorokkal hozták forgalomba azért, hogy a vásárlók azt érezhessék, hogy egyéni ízlésük szerint választanak otthonukba porcelán szervizt. A porcelántárgyakat díszítő mintákat a leggyakrabban képzett formatervezők tervezték, szerencsés esetben az a porcelántervező, akinek a formákat is köszönhetjük. A mintákat dekormatricák formájában égették alacsony hőfokon a tárgyakra. Ezek grafikai minősége igencsak eltérő volt, sokszor a letisztult, funkcionális formákat teljesen felülírták a színesen harsogó minták. A porcelántervezők számára a mintatervezés másodlagos, de jellemzően kissé alantas munkának számított, ők inkább hófehéren, díszítetlenül képzelték el formaterveiket (4).
Itt, ezen a ponton, sajnos megakadt a kutatásom, ami arra irányult volna, hogy kiderítse, ki a dekortervezője a „piros napocskás” azaz „koronavírus-mintának”. A jelenlegi helyzetben elérhető források ismeretében – eddig még – nem sikerült a tervező nyomára bukkannom.
A Krisztina-202 (Centrum Varia) készlet formatervezője, Torma Istvánné, 1958-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán. Ezután 1961-ig a Herendi Porcelángyárban dolgozott tervezőként, majd átigazolt a Kőbányai Porcelángyárhoz, végül 1968-tól 1991-ig a Hollóházi Porcelángyárban volt tervező, majd művészeti vezető. Hollóházán az edénykészletek és falburkoló elemek mellett, kisplasztikák – köznapi nyelven mondva nippek – tervezésével is foglalkozott. Pannónia nevű, több mint hetven darabból álló, díszműveket is magába foglaló, asztali készletével 1986-ban Ipari Formatervezési Nívódíjat nyert. Érdekes megfigyelni a Centrum Varia készlet modern formáit és a Pannónia szett tárgyainak neobarokk elemeit. Mindkét tárgyegyüttes egyazon elme munkája, a különbség annak tervezői szabadságában rejlik. A Pannónia készlet anakronisztikusnak ható, neobarokk formai kialakításakor a tervezőnek alkalmazkodnia kellett a Hollóházi Porcelángyár tradíciót hirdető termékkínálatához. Tegyük hozzá azt is, hogy vásárlóik többsége ezt is várja el tőlük, ezért sem véletlen, hogy a Pannónia kollekciót még napjainkban is gyártják Hollóházán.
A Centrum Varia készletet tíz évig gyártották az Alföldi Porcelángyárban, népszerűségének legfőbb oka az volt, hogy darabonként is meg lehetett vásárolni, így, ha a használat során a készlet megfogyatkozott, a vásárlók pótolni tudták. A készlet neve arról is árulkodik, hogy az országos Centrum Áruházakban forgalmazták a szervizt, ez gyakori eleme volt a korabeli hirdetéseknek is.
A tárgyakban rejlő humor – ha csupán apró mértékben is, ám remélhetően – hozzájárul ahhoz, hogy minél kevesebb veszteséggel vészeljük át ezt a nehéz és megterhelő időszakot. Akár kutatással, akár további nosztalgiázással ütjük el otthon az időt, mindkettőhöz jól jöhetnek a konyhalal.cafeblog.hu egyszerre komoly és vicces retró-gyűjtései (például: itt, itt és itt) vagy a menzaminta nevű Instagram-oldal gazdag alföldi porcelán gyűjteménye.
Utószó:
Lassan végleg kezdtem feladni a kutatást, hogy kiderüljön, ki tervezte Torma Istvánné Krisztina-202 (Centrum Varia) készletéhez a „koronavírus-mintát”, amikor egy szerencsés fordulat átsegített a mélyponton. A megoldás Ambrus Éva porcelántervezőnek köszönhető, aki 1967 és 1984 között maga is az Alföldi Porcelángyárban dolgozott tervezőként, majd művészeti vezetőként. Ő emlékezett rá, és osztotta meg velem, hogy a dekort, amelynek hivatalosan Pöttyöske volt a neve, kollégája, Kis Edit tervezte (5). Így hasonlóan a tárgyalt korszakban született más porcelán szervizekhez, itt is más tervezte a formát, és más alkotta a hozzá tartozó mintát. Ellentétben azonban Torma Istvánnéval, Kis Edit tevékenységéről viszonylag kevés információt lehet fellelni.
Kis Edit 1957-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán. Utána a Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyárban helyezkedett el, majd az Alföldi Porcelángyár edény gyáregységéhez került, ahol nem csupán tervezőként, hanem művészeti vezetőként is dolgozott 1971-ig. Ezután újból a Gránitgyárba ment. Formaterveit ritkán vették nagyszériás gyártásba, viszont dekortervei forgalomba kerültek. A Pöttyöske mellett, rendkívül elterjedt és ismert volt a váltakozva zöld, kék és piros színű (ritkábban sárga, narancs és bordó), ötszirmú, stilizált virágfejekből sormintát alkotó, Menza-minta is, amit nem kizárólag porcelántárgyakon alkalmaztak.
Az utószó elején említett szerencsés fordulat pedig, arra is utal, hogy a Tárgyfétis-sorozat következő részében pont Ambrus Éva egyik tervének történetével foglalkozunk majd.
(1) A Torma Istvánné által 1965-ben tervezett Krisztina-202 (Centrum Varia) készlet gyártásának leállítását az Alföldi Porcelángyár 1981-ben jelentette be. A népszerűnek bizonyult, tömegtermelésben gyártott szervizt az 1982-ben tervezett Blanka nevű szettel kívánták lecserélni, amelynek formatervezője Németh Olga volt. Erről bővebben lásd: HAJDÚ Éva (1982): „Blanka”. Új edénykészlet. In Magyar Nemzet. 1982. július 2. (38. évfolyam, 153. szám), 4.
(2) Erről bővebben lásd: L. szerzői néven (1973): Formatervezők a finomkerámia-iparban. In Ipari Művészet. 1973/6., 6-7.
(3) A jelen helyzetben rendelkezésre álló források eltérő évszámokkal jelölik az Alföldi Porcelángyár idézett edénypályázatát. Cikkemben Ambrus Éva – az Alföldi Porcelángyár 1967 és 1984 között tevékenykedő porcelántervezője – kéziratában szereplő adatokat használtam. „Az Iparművészeti Tanács és a FIM már a gyárépítés kezdetekor 1965-ben pályázatot írt ki az iparban dolgozó tervezők részére a majdan Vásárhelyen gyártandó készletre; ezt a pályázatot Torma Istvánné »Krisztina« készlete nyerte el. 1970-71-ben meg is kezdődött a gyártásba vétele.” AMBRUS Éva (2016): A finomkerámiaipar helyzete a ’60-as évektől. In Iparművészeti Múzeum, Adattári gyűjtemény, KLT 4307/1-8. [Kézirat, oldalszámozás nélkül, idézet sorrendben a 6. számú lapról.]
(4) A Tárgyfétis-sorozat szakmai partnere az Iparművészeti Múzeum, amelynek Kerámia- és Üveggyűjteményében egy díszítetlen Centrum Varia szerviz, ún. fehéráru található meg – egyelőre – feldolgozásra váró, letéti anyag formájában.
(5) Itt is, ezúton is, hálásan köszönöm Ambrus Éva szíves segítségét!
Kiemelt kép – 3D render: Farkas Róbert
„A szikra az, ami az igazán jó végeredményhez kell” | Studio DARE
Finom, női energiák | Orchidea Agency
