Több tér, több kincs | Új helyen a Retrohungary!

Több tér, több kincs | Új helyen a Retrohungary!

Kecskelábú VIDEOTON tévékészüléket, NDK-s műanyag tojástartószettet, faliszőnyegeket és papírrégiségeket is találunk a Retrohungary új üzletében. Főhadiszállásuk továbbra is a Paloma Udvar, ám már egy másik, nagyobb helyiségben csemegézhetnek a retrótárgyak szerelmesei, ha valami igazán különleges darabra vágynak. Mutatjuk!

Február első napjaiban új fejezet kezdődött a Retrohungary történetében. A Sebők Judit és Borbély Tamás által életre hívott, különleges vintage üzlet kinőtte korábbi, kicsiny boltját a budapesti Paloma Udvar második emeletén. Koronavírus ide vagy oda, a duó úgy döntött, ideje, hogy nagyobb térbe költöztessék az évek során felhalmozott kincseiket. Maradtak a Palomában – a cím és a koncepció továbbra is változatlan, ám a kínálat gazdagabb és sokszínűbb lett.

Legutóbbi látogatásunk óta (hiszen meséltünk már a Retrohungary születéséről – a szerk.) Juditék mit sem változtak: ugyanolyan lelkesedéssel vadásszák a különleges kerámiatárgyakat és egyéb retróínyencségeket, és mindkettejüknek megvan továbbra is a kedvenc korszaka, amelyből válogat, hogy a fellelt darabok aztán a bolt polcaira is kikerülhessenek. Az újranyitás napján mi is meglátogattuk őket, hogy szemrevételezzük a legújabb szerzeményeket!

Minden kétséget kizáróan az üzlet legnagyobb sztárja a kecskelábakon álló VIDEOTON tévékészülék, egy „Jupiter” névre keresztelt modell – különleges, lakkozott fafelületek, békebeli tekerő- és nyomógombok, ilyen aztán tényleg nem nő minden bokorban. Most, hogy nagyobb helyük van, Judit végre egy másik szenvedélyének is hódolhat: régi hobbija a különféle papírrégiségek gyűjtése. Az egyik sarokban régi iskolai füzeteket, spirálozott zsebkönyvet, műbőrkötéses (és üres!) határidőnaplót és egyéb más papírneműt találunk, de asztali tolltartó, klasszikus dátumbélyegző, sőt, egy doboznyi dominó is akad itt.

A szemfüles vásárló a szekrények alatt megbújó fiókokban egy másik ritkaságot is felfedezhet: a Janikovszky-könyveket illusztráló Réber László képeslapjai várják itt újdonsült tulajdonosaikat. Mindezeken túl a mi szívünk akkor dobbant először igazán nagyot, amikor megpillantottuk a régi bonbonos dobozokat és az „Útipatika” feliratú, nagyobbacska papírskatulyát. Másodszor pedig akkor, amikor felfedeztük a hamisítatlan NDK-s tojástartószettet a szemközti polcok egyikén.

Tamás aktuális kedvencei Muharos Lajos ötvösművész kelyhei, Judit pedig ottjártunkkor egy Veress Miklós által jegyzett, ritka porcelánlovacskát választott ki kedvenceként.

Az új boltban nemcsak több dísz- és használati tárgy fér el, de képzőművészeti alkotásnak is nagyobb hely jut (van a boltban egy „Lakatos” szignóval ellátott vászonkép is), sőt, lakástextil is akad, ami a kerámiákkal ellentétben valódi kihívást jelent az elszánt gyűjtőknek. Az efféle tárgyakat (faliszőnyeg, mokett, gobelin, függönyanyag és kiváltképp a régi szőnyeg) jobban megrágja az idő vasfoga, régi tulajdonosaik is kevésbé vigyáztak rájuk, ezért aztán egy megkímélt állapotú, a hatvanas-hetvenes évekből származó lakástextilhez igazán nehéz hozzájutni.

S hogy mi minden lapul még a Retrohungary polcain, azt érdemes minél előbb szemügyre vennünk, mielőtt valaki más csapna le a kiszemelt darabra!

Fotók: Rácmolnár Milán

Retrohungary | Facebook | Instagram

továbbiak
Az Északi-tengeren épít szélenergia-központot Dánia
news

Az Északi-tengeren épít szélenergia-központot Dánia

A dán kormány a világon elsőként mesterséges szigetre tervezett szélenergia-központot, mely akár hárommillió európai háztartást láthat el energiával. 2050-re Dánia teljes mértékben zöld energiára tervez átállni – az északi-tengeri olaj- és gázkitermelést is ebben az évben tervezik teljesen felszámolni, azt pedig már most bejelentették, hogy a jövőben nem is indulhatnak ilyen
A hírlevelek ideje lejárt
business

A hírlevelek ideje lejárt

Ahogyan magazinunknak, úgy minden online felületen olvasható médiának is megkerülhetetlen csatornái a közösségimédia-platformok. Mondhatnánk; ez az élet rendje, ami jó ideig még biztosan így marad, de úgy tűnik, ezek a felületek egyre nagyobb falatot igyekeznek kiharapni mindenből, ami még nem az övék. Az utolsó mohikán, amit még nem kebelezett be
Armilláris gömb az Alpok csúcsán | Studio Olafur Eliasson
art

Armilláris gömb az Alpok csúcsán | Studio Olafur Eliasson

Ólafur Elíasson legújabb műalkotása az olasz Alpokban, a Hochjochferner-gleccser csúcsán kapott helyet: az Our Glacial Perspectives nevű installáció célja, hogy a globális felmelegedés problematikáját tágabb perspektívából kezdjük el szemlélni. Az installáció fő eleme az égbolt modelljeként emlegetett csillagászati eszköz, az armilláris gömb túlméretezett, bejárható mása. A műalkotás a gleccser gerincén