Többfunkciós tréningközpont Tychy-ben

Többfunkciós tréningközpont Tychy-ben

Ha tehetnénk akár az egész nyarat is a Tychy-ben nemrég átadott sportközpontban és szabadkikötőben töltenénk, ahol a helyi kenucsapatok és a pihenni vágyók is zavartalanul élvezhetik a helyszín adottságait.

A Robert Skitek vezette RS+ stúdióval már találkozhattatok nálunk korábban is, ami nem véletlen, hiszen a csapat projektjei mind építészetileg, mind pedig funkcionalitás és praktikum szempontjából kiemelkedőek. Ilyen okos tervezés eredménye a MOSM Kenu-tréningközpont is.

A festői Paprocany-tó partján kialakított épület tökéletesen illeszkedik környezetébe, miközben a lehető legtöbb módon igyekszik a helyiek igényeit kiszolgálni. Itt egy helyszínen találkozhatunk kenucsapatokkal, a napsütést élvező fiatalokkal és kiránduló családokkal. A remek térelosztásnak köszönhetően így egymást nem zavarva élvezhetik a tóparti hangulatát.

Fotók: Tomasz Zakrzewski

RS+ Robert Skitek | Web | Facebook

továbbiak
Köszi, korona! – 5. rész | wonderLAB
business

Köszi, korona! – 5. rész | wonderLAB

Marillai Évi sokáig elhessegette a webshop nyitásának még a gondolatát is. Majd jött a vírus, és mindössze három hét alatt felállt az új rendszer. A Veres Pálné utcában található wonderLAB concept store immár kilenc éve stabil helyet foglal el a stílusos kiegészítőkre vadászó vásárlók szívében, most már online is. Évi
Nyaralók, hétvégi házak, második otthonok | TOP 5
architecture

Nyaralók, hétvégi házak, második otthonok | TOP 5

Nyaraló, hétvégi ház, második otthon: mind vidéki menedék a városi ember számára. Egy olyan hely, ahova elmenekülhetünk a város zajától, ahol lehetőségünk nyílik kikapcsolódni, kiszakadni a mindennapi nyüzsgésből. Ezek a helyek lehetnek ultramodernek vagy éppen követhetik a múlt építészeti hagyományait is. Funkciójukat tekintve azonban nagyon is hasonlók: biztonságot, teret adnak
East by MADA_Belgrád | 3 könyv, amit olvass el a városról!
east

East by MADA_Belgrád | 3 könyv, amit olvass el a városról!

A szerb főváros egy ikonikus gördeszkás kalandjain keresztül; elméletekből, kutatásokból és valós történetekből összefonódó novella a város építészetéről; a huszadik század egyik legnagyobb modernista fejlesztése, avagy Belgrád kompromisszumok nélkül, kutatói és tudományos szemszögből. Felkérésünkre a MADA stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović építészek gyűjtötték össze az őket