Új kanyart vesz a Duna? | URBANUM X KanyarGO

Új kanyart vesz a Duna? | URBANUM X KanyarGO

Indulj el egy úton, én is egy másikon: jó kis dallamtapadás. Több generáció dúdolja is már fejben a Muzsikás Együttes előadásában felvett népdalt, amely a Másfélmillió lépés Magyarországon főcíméből ismerős. De mi lenne, ha inkább egy úton indulnánk el? Ez az út pedig fenntartható lenne.

A Dunakanyar térségének tudatos alakítása mentén szerveződött meg egy több szakmai területet lefedő csoport, hogy közös értékek mentén segítsék az ember- és környezetközpontú turizmus megteremtését. Az URBANUM a régió urbanisztikai és kulturális karakterét figyelembe véve a közlekedés, a fenntarthatóság és a dzsentrifikáció kérdéseiben igyekszik szakmai diskurzust indítani. Cikksorozatunk legújabb részében a Dunakanyar első fenntarthatósági térképe, a KanyarGO projekt és az azt formáló gondolatoké a főszerep.

A Dunakanyar óriási robbanás előtt áll – egyre többen szeretnek bele a környékbe. Miért éppen most fedezik fel az emberek ezt a Budapesttől csak ötven percre fekvő vidéket, ahol lényegében minden megtalálható? Természeti csodák, gyönyörű kilátás, egyre több őszinte szolgáltató és rengeteg program. A pandémia az oka? Vagy a budapesti ingatlanárak növekedése?

„Aki minket meglát, mit fog az gondolni?”

Ha az illető helyi, mi pedig újonnan beköltözöttek vagy kirándulók vagyunk, akkor lehet, hogy azt, hogy „mindenütt ezek a gyüttmentek” (egyes vidékeken gyakran használt szó, amivel az őslakosok különböztetik meg maguktól a később betelepülőket). Pedig egyértelműen látszik, hogy egyre többen vannak a gyüttmentek, hiszen mára új igények alakítják azt, hol telepszünk le és hol képzeljük el az életünket. Közelebb a természethez, összhangban a természettel akarunk létezni.

Nem lehet nem beleszeretni a Dunakanyarba. Aki sétált már egyet Verőcén az épített parton, Nagymaroson a visegrádi vár árnyékában vagy Zebegényben a naplemente fényeiben, az biztosan visszatér még. Aki visszatér, az nagyon hamar valamelyik ingatlanos oldalon találja magát és már nézegeti is a nyaralókat, kalkulálja az ingázás időbeli és anyagi vonzatait. Konkrétabban: csak az elmúlt években tíz-húsz százalékkal nőtt a régió lakossága és ez a trend várhatóan csak folytatódni fog.

De az új betelepülők és a turisták új igényeket is hoznak. Szükség van specialty kávézóra, artisan pékségre, kézműves burgerre és újragondolt lángosra. Kígyóznak a kocsisorok az utakon. Kígyóznak az embersorok a túraösvényeken és a strandon. A kanyar olyan egy napsütéses hosszú hétvégén, mint a Mount Everest. Otthonuk (mely ebben az esetben gyakran Budapest) alaptáborából kikászálódnak az alkalmi „hegymászók”, hogy meghódítsák a csúcsokat, kilátókat, éttermeket.

Teljesen jogos tehát a félelem az itt élők részéről, hogy a betelepülő új közösség végérvényesen átszabja az életüket, mindennapjaikat és a településük képét. Ez részben igaz, de elmondható az is, hogy az ide kiköltözők néha helyibbek a helyieknél. Aki háta mögött hagyja a várost, nem kívánja már a nyüzsgést, így akár még jobban is zavarhatja a turisták tömege. Társadalmi szinten tehát sok különféle perspektíva van párhuzamosan jelen a Dunakanyarban. Van min dolgozni, és ehhez sok párbeszéd kell.

Cseppnyi tettek egy mederbe terelve

Az Egymeder csoport azért jött létre, hogy összegyűjtse a helyes változáshoz szükséges apró tetteket, és azokat egy mederbe terelve felerősítsék. A nem hivatalos egyesülés mögött olyan családi és kisvállalkozások, egyesületek és alapítványok állnak, amelyek gondoltak egy nagyot és létrehoztak egy terméket, egy kommunikációs platformot, amely több szinten támogatja a régió fenntarthatósági törekvéseit. Így jött létre a KanyarGO Térkép, a Dunakanyar Fenntarthatósági Útikalauza. Egy térkép, amely utat mutat, értéket teremt és értéket óv. A térkép segítségével nemcsak a látni- és falnivalókat lehet felfedezni, hanem olyan helyeket is, amelyek vállalják, hogy a régiót tiszteletben tartva mindent megtesznek a Dunakanyar emberi léptékű fejlődéséért. A KanyarGO Térkép több szinten szeretné megszólítani az itt lakókat, ide látogatókat, ide kiköltözőket.

„Családommal öt éve járunk rendszeresen a Dunakanyarba. A pandémia első hulláma alatt közel három hónapot töltöttünk el Verőcén. Ott, a Lósi-patak völgyében fogant meg a gondolata egy szabadtéri coworking-irodának, amely végül Nagymaroson valósult meg a PIKNIK Manufaktúra felső teraszán OOOffice néven. Innen a szerelem. Innen a kapcsolat azokkal a vállalkozásokkal, amelyekkel közösen létrehoztuk az Egymeder csoportot, hogy ezek az újhullámos helyek megmutathassák elhivatottságukat a régió iránt” – meséli Pálfai Domokos, az ONION Creative ügynökség egyik alapítója, az Egymeder csoport tagja. „A fenntarthatóság két aspektusát ötvöztük üzeneteinkben, mert nemcsak a környezetet, hanem a környezetünkben élőket is szeretnénk óvni a tömegturizmus negatív hatásaitól” – tette hozzá.

„Az bajom van véled, fáj a szívem érted”

Az Egymeder csoport biztosítani szeretné az itt lakókat, hogy segítik az turistákat ide csalogató új vállalkozásokat abban, hogy felhívják az ide látogatók figyelmét a fenntartható közlekedési alternatívákra. A térképre felkerülő vállalkozások fenntarthatósági vállalásokat tesznek, amelyek nemcsak a környezetről szólnak, hanem a környezetükben élőkről is. A vállalkozások ezekkel az önszabályozó vállalásokkal egy nyugodtabb és fenntarthatóbb működés ígéretét is adják.

Fenntarthatóan élni és vállalkozni nem egyszerű. Nem csináljuk tökéletesen, de nem is arra törekszünk, mert nem a hiányosságok számítanak, hanem a sosem csillapodó igyekezet! – emelte ki Halász Gabriella, a Kertünk Bár és Kilátó tulajdonosa. „Egyszerűen csak teszünk, amit tudunk: alapvetően a helyi, természetes és szezonális háromságában ténykedünk; nem termelünk feleslegesen hulladékot, ami keletkezik, szelektíven gyűjtjük; kerüljük az egyszer használatos eszközöket és a vegyszereket, de amikor szükség van rájuk, akkor a környezetünket legkevésbé terhelő, organikus, lebomló anyagokat választjuk! Mindent felhasználunk, amit tudunk, legyen az házi szörppé varázsolt mentacsokor vagy saját kezűleg bútorrá tákolt, újrahasznosított raklap. Mindennapi döntéseink a lényegesek, hogy kit és mit támogatunk, amikor választunk. Igyekszünk segíteni a vendégeinknek is ebben, propagáljuk a bringázást, ajánlunk más fenntartható helyeket és szívesen beszélgetünk a repohár rendszer mibenlétéről! Szerintünk csak el kell kezdeni valahol, mert minden csepp tett számít!” – folytatta.

A térkép formátuma (hagyományos, papír alapú kiadvány) harmonizál a mondanivalóval: nem a távolból való böngészésre, hanem elmerülésre, útkeresésre, találkozásokra hív. Sásdi Laura játékos illusztrációi könnyedebbé, élvezhetővé teszik ezt a komplex üzenetet, hiszen a térkép nem is kér keveset: mindenkinek adnia kell egy kicsit a kényelméből. Mindenkinek tenni kell egy cseppnyit, hogy ne legyen elviselhetetlen a fejlődés üteme.

„Már régóta szeretem és gyűjtöm az illusztrált térképet és útikalauzokat. Nem tudom, pontosan mi fogott meg bennük, de örülök, hogy én is  többször próbálhattam már ki ezt a műfajt. Úgy érzem, másfajta hozzáállás szükséges egy térkép megrajzolásához: ilyenkor több apró kép alkot egy nagy egészet, miközben az információ átadására is figyelni kell. Szeretem az ilyen kihívásokat” – mondta el Laura.

Az URBANUM csapata kezdettől fogva közvetlen közelről kíséri figyelemmel nemcsak a térkép létrejöttét és az Egymeder csoport tevékenységét, hanem a tágabban vett problémateret is. Az első lépés megtörtént, de még mindig keveset tudunk: alapos interdiszciplináris kutatásra és nemzetközi kitekintésre lesz szükség, hogy érdemi választ adhassunk arra, hogyan és mennyire érdemes alakítanunk a régió életét. Milyen viszony jön létre Budapest és a Dunakanyar települései között az ingázás és a turizmus kettős áramlásában? Hogyan ötvözhetjük a Dunakanyar természetességét az ott élők igényeinek szélesedésével és színesedésével? Vajon a Duna, Közép-Európa nagy összekötője, itt is kapcsolatot teremt majd?

URBANUM | Web | Facebook | Instagram
KanyarGO | Web | Facebook | Instagram
Egymeder | Web | Facebook | Instagram


A KanyarGO térképet az alábbi kiemelt helyszíneken tudjátok beszerezni. A teljes listát itt találjátok.

Kiemelt helyek Budapesten: Fabrik Kávézó, Szimpla kert, TELEP, Központ, Fekete Kutya, Kisüzem, Café Zsivágó, Fellini Római Kultúrbisztró

Kiemelt helyek a Dunakanyarban: PIKNIK Manufaktúra, OOOffice Coworking, Tandem, BTZ Kajak Kenu Csónak Kölcsönző, DANU Bár, Kertünk Bár és Kilátó, Prímás Pince, Lujza és koriander, Magora, Zab és Bab

Az Egymeder csoport alapítói a Duna folyását követve: Szőnyi Tábor (Zebegény), Tandem (Nagymaros), Piknik Manufaktúra (Nagymaros), OOOffice Workation and Co-Working (Nagymaros), Dunakanyarkult egyesület (Verőce), Kertünk Bár és Kilátó (Vác), DunakanyarGO turisztikai portál (Kismaros), URBANUM Városkutatási Alapítvány (Budapest), ONION Creative – Kreatív Ügynökség (Budapest)

továbbiak
Így tette fenntarthatóbbá egy szlovén hotel épületét az OFIS Arhitekti
architecture

Így tette fenntarthatóbbá egy szlovén hotel épületét az OFIS Arhitekti

Az alpesi táj, a helyi kézműves hagyományok és a modern építészet legjavából merített ihletet az OFIS Arhitekti, mialatt a Júliai-Alpok hegyvonulatában található Hotel Bohinj felújításán dolgozott. A Hotel Bohinj (korábban Hotel Kimpas) festői környezetben, a Triglav Nemzeti Park területén található gleccservájta Bohinj-völgyben fekszik. A felújítás igénye Damian Merlak fiatal befektetőtől
Egy lengyel designer Brazíliában: Jorge Zalszupin életműkiállítása
art

Egy lengyel designer Brazíliában: Jorge Zalszupin életműkiállítása

Jorge Zalszupin lengyel származású építész és tervező június elsején ünnepelte volna 99. születésnapját. A modern design egyik fontos alakja Brazíliában élte le életének nagy részét, karakteres bútoraival itt és világszerte egyaránt jelentős nyomott hagyott a designvilágban. Örökségének tiszteletére az ETEL designszerkesztőség és galéria szervezte meg életműkiállítását, méghozzá Zalszupin saját, általa
Ahol minden tortának története van
branding

Ahol minden tortának története van

Az édességek világa manapság már messzemenően túlmutat a színes, szirupos, tömény életérzésen, helyette lágyabb és kreatívabb irányvonal köszön vissza ezen a területen is. Petra Sodjának, a Petra’s cakes megálmodójának egy kitűzött célja volt: személyiségét viszontlátni az alkotásain úgy, hogy azok más-más történeteket meséljenek el. A Petra’s cakes márka