Új lakrészekkel bővül a Balaton-felvidék legkúlabb helye

Új lakrészekkel bővül a Balaton-felvidék legkúlabb helye

Tavaly nyáron látogattuk meg a Közért bár és Csemege presszó, vagyis a Káli Cool tulajdonosait, a budapesti művészeti közegből ismert Faur Zsófit és társát, Szilágyi Pált. Nem sokkal a nyitás első évfordulóját követően tele vannak újdonsággal, lendülettel és tervekkel. Mutatjuk!


A Káli Cool egy sokrétű találkozópont a Balaton-felvidék lankáin, Káptalantótiban: apartman, eklektikus művészeti butik, kortárs képzőművészeti és vintage bútor galériával, valamint bár, kávézó és különlegességekre specializálódott kisbolt. Az egyedileg felújított épületegyüttes lényegében Faur Zsófi Bartók Béla úti kortárs művészeti galériájának továbbgondolt és kibővített nyári telephelye. „Június közepén, ahogyan bezárnak az iskolák, bezár a galéria is. Így azonban nem szűnik meg a kultúraközvetítés, újra találkozhatnak velünk és a galéria kínálatával” ­– mesélte nekünk Pál. Természetesen mindez kötetlen és felszabadult módon történik. Eredetileg abból indultak ki, hogy a budapesti művészetszerető közeg lesz célcsoportjuk, akik a tapasztalatok alapján egyébként is előszeretettel töltik a nyarakat a Balatonon. Kellemes meglepetésükre azonban az ország változatos pontjairól érkeznek hozzájuk vendégek, így olyanokat is meg tudnak szólítani, akiket a budapesti galérián keresztül valószínűleg nem tudtak volna elérni.

Idén két új lakrésszel és egy nyári konyhával bővült a komplexum: egy külön épületszárnyban, a Rosenfeld-féle egykori szatócsboltban alakítottak ki apartmanokat. Magából a hentesüzletből egy Harlequin névre hallgató rezidencia született, amelyben a baldachinos ágy, a bontott téglafal, a visszacsiszolt gerendák és a színes üvegberakások határozzák meg az alaphangulatot. A szatócsbolthoz tartozó hajdani illemhelyiségből indusztriális stílusú lakrész készült, nyersen hagyott téglaboltozatos mennyezettel. A szálláshelyek mellett új közösségi egység is várja a látogatókat: elbontották a kerti gázpalack-cseretelepet, helyére fedett nyári konyhát építettek, ahol az esetleges záporok során is kényelmesen lehet dinnyét vágni, főzőcskézni, borozni és együtt lenni. Ezt a lounge-os egységet a hangulatfények varázsolják igazán bensőségessé, a kovácsoltvas csillár fénye mellett a színes surlófényekkel is lehet játszani.

A következő eldöntendő kérdés a kertben parkoló, 1942-es cseh vasúti vagon sorsa. Egy igazi relikviáról van szó, ugyanis az egész országban három darab van belőle. Már megkezdődött teljes körű restaurálása, de még nem tisztázott, hogy szaunaház vagy elektromos bringapont készüljön belőle. Természetesen végső funkciója elnyeréséig is hasznosul, jelenleg kerti teraszként vehetik birtokba a vendégek. Újdonság továbbá, hogy múlt hétvégétől kezdve már főtt ételt is fogyaszthatunk nálunk: az eddigi brunchos kínálat mellett egy food truck költözött a kertbe.

Káli Cool Balaton | Facebook | Instagram

továbbiak
Látványterveken a Porsche kisbuszának belső tere
design

Látványterveken a Porsche kisbuszának belső tere

Megérkeztek a Porsche első hatüléses autójának belső teréről készült látványtervek. A márka számos olyan látványtervet készített már, amelyből végül nem készült autó. Az elmúlt tizenöt év terveit nemrég mutatta be a Porsche, ezek között találhatjuk meg a Renndienst nevet viselő, modern kisbusz külső megjelenéséről készült illusztrációkat is. A márka most
Fülhallgató, amelynek minden részét láthatod
design

Fülhallgató, amelynek minden részét láthatod

Szokatlan megoldással tűnik ki konkurensei közül a Nothing high-tech márka: olyan fülhallgatót dobtak piacra, amely nem rejti el belső mechanizmusát. Megjelent a márka első terméke, a Nothing Ear (1) bluetooth fülhallgató, amely sokat ígérő specifikációi mellett transzparens megjelenése által válik kiemelkedővé. Az eszköz bepillantást enged a sokat látott és gyakran
Almarostból készült bőrrel hozza közelebb a jövőt a Leap
design

Almarostból készült bőrrel hozza közelebb a jövőt a Leap

A dán Beyond Leather új alternatívával állt elő az állati eredetű bőr helyettesítésére. Az almalé- és ciderkészítés során keletkező hulladékból készül a teljesen természetes és növényi alapú anyag: bemutatjuk a Leapet! A Leap előállítása során az almalé melléktermékét természetes gumival keverik, amit aztán egy pamutból és farostból készült textilre visznek