Újfajta mozgáskultúrák, lépj ki a komfortzónádból | TOP 5

Újfajta mozgáskultúrák, lépj ki a komfortzónádból | TOP 5

Újévi fogadalmaink jelentős része szól az életünk feletti tudatosság növeléséről. Ezek közül a legnépszerűbb az aktív életmód elsajátításának vágya, azonban gyakran akaraterő híján ez csupán vágy marad. Gyűjtésünkben olyan nem mindennapi sportolási lehetőségeket mutatunk be, melyek új perspektívába helyezik a testmozgás lehetőségeit. Ép testben ép elme!


Petra Yoga

Jóga a levegőben, miért ne? A jóga egyik sarokköve az önfegyelem mind a test, mind az elme vonatkozásában. Az Aerial Yoga, valamint a Aerial Yoga Trapeze az emberi test fegyelmezettségét igényli a levegő szabadságában, Molnár Petra jógaoktató segítségével. A talaj jógában ismert ászanákat is használják, illetve néhány igazán új pózzal is megismerkedhetsz az órákon, amiket csak a hammock és a TRX segítségével tudsz megvalósítani.

Elősegíti a különböző gerincfájdalmak csökkentését, valamint erősíti az izomzatunkat. Kiléphetünk testünk beszűkült, hétköznapjaink során használt mozgástartományából, ezzel számos pozitív élettani hatást gyakorolva szervezetünkre.

Teqball

A hazai fejlesztésű és nemzetközileg elismert Teqball átírta a labdajátékokról eddig alkotott képünket. A cég egy trió gyümölcsöző együttműködésében született meg: Borsányi Gábor feltaláló Huszár Viktor, valamint Gattyán György együttműködésével hívta életre ötletét. A teqball egy olyan futball-alapú sportág, amelyet egy speciálisan meghajlított, úgynevezett Teq-asztalon játszanak.

A játékosok célja technikai képességeik, koncentrációjuk és állóképességük fejlesztése. A sportág 2012-ben indult el világhódító útjára: már 5000 játékos próbálta ki több mint 100 országból. 2000 nemzetközi egyesülettel, 122 megalapított szövetséggel és három világbajnoksággal büszkélkedhetnek. Missziójuk, hogy egyszer hivatalosan is olimpiai sportként ismerjék el a teqballt.

Fotó: Karip Tímea / Index

Spartan Race

Őszintén állíthatjuk, hogy a modern kor élettani hatásai által hajlamosabbak vagyunk a lustaságra. Mindenki ismeri az érzést, amikor semmihez nincs kedvünk, csupán heverészni a kanapén. A Spartan Race ebből szakít ki minket versenyeivel és támogató közösségével. Megnyitják határainkat és visszarepítenek minket az erő korszakába.

Rendezvényeiken akadályversenyektől a funkcionális fitnesz kihívásain át, a csapatalapú állóképességi küldetésekig terjednek a teljesítendő feladatok. A kitartást nem kímélő versenyek teljesítése által bizonyíthatjuk önmagunknak, hogy bármire képesek vagyunk.

Fotó: Marek Hresko

Gravity Boulder Budapest

Nem a véletlen műve a sok bölcselkedő idézet és mondás, melyek a mászás nehézségét taglalják. Testünk összes izmát, elménk minden akaraterejét igénybe veszi ez a különleges mozgásforma, melyben saját tömegünket és a gravitációt küzdjük le egyszerre. Extrém sportként tartják számon, azonban nem kell tőle megijedni. A Gravity Boulder Budapest profi csapata szakszerű segítséget nyújt kezdőknek és tapasztalt mászóknak egyaránt.

A falmászást három ágazatra oszthatjuk: nehézségi, gyorsasági és boulder. Utóbbi különlegessége, hogy biztosító kötelek nélkül juthatunk a csúcsra, testi épségünket a speciális szivacsréteg biztosítja alattunk. Közel 1300 négyzetméteren élvezhetjük a sportot a különböző pályákon, beleértve a Gravity Ninja-pályáját is.

Sup Life

Nem új keletű fogalom már hazánkban sem a sup vízi sport. A sport szerelmeseit gyakran figyelhetjük meg tavaink, folyóink felszínén evezve, azonban akár a főváros szívében, a Duna hullámait szelve is találkozhatunk velük. Az állva evezés eredete egészen az ókorig vezethető vissza, őseink már akkor használtak ennek a vízi közlekedésnek az előnyeit, csupán ők még halászásra, vadászatra. Azonban manapság már az élvezeteken van a hangsúly, testmozgásként, kikapcsolódásként, közösségi programként űzik leggyakrabban a sportot. Ha van egy felfújható deszkád, tiéd a korlátlan szabadság a Sup Life csapatával!

Petra Yoga | Web | Facebook | Instagram
Teqball | Web | Facebook | Instagram
Spartan Race | Web | Facebook | Instagram
Gravity Boulder Budapest | Web | Facebook | Instagram
Sup Life | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Lámpából épített birodalom | A Solinfo-sztori
business

Lámpából épített birodalom | A Solinfo-sztori

Egy kis belvárosi lámpaüzlettel indultak, ma pedig már a világ legfontosabb designmárkáival állnak kapcsolatban. Orbán Zoltán, a Solinfo egyik alapítója és tulajdonosa mesélt arról, hogyan építették fel egy kétszemélyes vállalkozásból a ma már valódi designbirodalomként működő Solinfo-csoportot. Hogyan indult a Solinfo története? Régóta ismertük egymást Krisztiánnal (Szetei Krisztián, a Solinfo
Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház
business

Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház

A Galvaniho Business Center 5 a pozsonyi Ružinov keleti szélén, a D1-es autópálya és a repülőtér közelében található közigazgatási központ ötödik darabja. A kereskedelmi parkokból, bevásárlóközpontokból, üzletsorokból, bemutatótermekből, szállodákból és adminisztratív komplexumokból álló épületegyüttesben a GBC 5 egy multifunkcionális épület. A „zöld” közigazgatási épület dinamikus homlokzata, illetve ablakai parametrikusan reagálnak
Az érintés otthonossága | Ujváry Berta textiltervező
design

Az érintés otthonossága | Ujváry Berta textiltervező

Ujváry Berta 2022-ben diplomázott a MOME textiltervezés mesterszakán, diplomamunkájának témája és címe az OTTHON. Mit jelent számunkra az otthon? Képesek lennénk pontosan leírni egy ismeretlen számára, vagy inkább azt mondanánk, hogy érzéki benyomások utánozhatatlan, elmondhatatlan összessége? Berta egy korábbi interjúban elárulta, hogy inspirációját elsősorban saját múltjából meríti, ismerős helyekből, illetve