A Feneketlen-tó környéke az elmúlt években egyre népszerűbb lett a környékbeli lakók és a budapestiek körében egyaránt. Bár a Móricz Zsigmond körtér és Újbuda-Központ zajos forgataga nem esik messze a helytől, itt valahogy könnyű békére lelni, miközben fürdőzünk a lebukó nap fényében: most végre a kopottas padok helyett hűsítő koktélok és limonádék mellett is élvezhetjük a szabadságot a nemrég nyílt Este11-ben.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/SBT_3260-1.jpg)
Fazekas Tamás régi motorosnak számít gasztronómiai körökben. Részben hozzá kötődik a 360 BAR operatív vezetése, ahol már szinte a kezdetektől jelen van – ez az egyik első, és azóta is kultikusnak számító rooftop bar Budapesten, ami az ő ötletének köszönhetően indult egyedi téli koncepcióval is. Mindig nyitott volt az új lehetőségekre, ezért fogadta örömmel, amikor jött a szinte véletlen megkeresés a Villányi úton és a Feneketlen-tó sarkán található teniszklub tulajdonosától. Az épület mögött ugyanis egy nagy kert helyezkedik el, ami az elmúlt években teljesen funkció nélkül állt, gazosan. Sem esztétikailag, sem jelentőségében nem volt méltó a tó és a klub atmoszférájához, ezért arra gondoltak, talán érdemes lenne átalakítani és élettel megtölteni, hiszen ehhez adott minden.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/SBT_3286-1.jpg)
Az ötletet gyorsan tettek követték és három hónap megfeszített munkának hála megnyitott az Este11. Először a kerületi, valamint tájépítészeti szakemberekkel egyeztetve meg kellett tisztítani a kertet úgy, hogy közben a fák sértetlenek maradjanak. Ezután jöhetett a bútorzat, ami a bárpultot, DJ-pultot, asztalokat és székeket egyaránt magába foglalta – ebben a My Wood Design segített. Az építészekkel, a Budapest Parkkal is évek óta együttműködő Rimóczi Imrével, Törőcsik Ambrussal, és Juhász Andreával fontosnak tartották, hogy illeszkedjenek a hely karakteréhez és megőrizzenek valamit abból, ami itt a múltat jelentette – így történt, hogy néhány talált elemet (pl. régi széket) is felújítottak, így a kertben maradhattak. Mivel tudták, hogy a hely bár mellett szolid bulihelyként is funkcionálni fog, ezért kiemelt figyelmet fordítottak a hangtechnikára. Nem az volt a cél, hogy akkora koncerteket csapjanak, amik egész Újbudát átharsogják, épp ellenkezőleg: trükkös megoldásokkal (pl. limiter használatával vagy Stratocell® szigeteléssel) jól hangszigetelt, mégis akusztikailag kiváló teret hoztak létre, ami bent élvezetes zeneélményt ad, kicsit távolabb azonban szinte nem is hallható. Szerették volna, ha nem zavarják a környékbeli lakók életét, így tudnak ugyanis valódi törzsközönséget kialakítani. A megkapó arculat a Hidden Characters, míg a marketingkommunikáció a Skillcom munkáját dicséri, így minden elem a helyére került.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/SBT_3554-1.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/SBT_3655-1.jpg)
A kert egyébként nem tűnik óriásinak, mégis 230 ember elfér kényelmesen. Van egy kellemes, rejtett oázis-érzése a látogatónak, ahogy leül egy asztalhoz a középen lévő, hatalmas gesztenyefa árnyékában, várva egy italra. Az Este11 organikusan épül be a Feneketlen-tó körívébe, zárt is, nyitott is, úgy bújhatunk el, hogy közben a zsibongás részei maradunk. Egy csendes-beszélgetős délutáni találkozóra és esti táncra egyaránt alkalmas. És ha már időtöltés: nem maradunk éhesen, böngészhetünk az ételek és az italok választékában is. Tamásék egyértelműen a “kevesebb néha több” elvét követték és csak annyit vállaltak, amiről tudták, hogy képesek lesznek jó minőségben tartani. Korábban a Hello Budában kísérleteztek a BBQ műfajával és megszeretve a füst ízét és illatát, itt is beszereztek egy pit boxot. Az étlapon lévő finomságok ebben a szmókerben készülnek 7-8 órán át: kóstolhatunk pulled pork szendvicset, ropogós csirkeszárnyat, szaftos oldalast is coleslaw-val kísérve, gyermeki mosollyal, maszatosan, aki pedig a szofisztikáltabb étkezés híve, salátázhat. Vegán étel egyelőre nincs az étlapon, amelyre sok kérést kaptak, ezért várhatóan változni fog a felhozatal. Az italkínálat szintén izgalmas, kisebb és nagyobb magyar borászatok tételei kerülnek a pohárba, a nyár hangulatát megerősítő long drinkekkel, limonádékkal kísérve.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/SBT_3053s-1-1.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/10/SBT_3148s-1-1.jpg)
Bár az Este11 még friss szereplő, úgy tűnik, nagyon megtalálta a közönségét. Sem profilban, sem elhelyezkedésben nem konkurál a Bartók Béla úti gasztro-forgataggal, és nem is akar – a sok jó kávézótól, étteremtől a XI. kerület is csak jobb hely lesz. Bírják és figyelik a kritikát, nyitottak a változtatásra, ezért még biztosan sok újdonsággal rukkolnak elő. Mivel kerthelyiségről van szó, egyelőre a nyárra koncentrálnak, de nem vetették el az egész éves működést egy egyenlőre titkos kreatív megoldással. Így lehet, a tó környékén télen is lesz új „hot-spot”, ahol kicsit felmelegedhetünk majd, de addig is, irány az Este11, amíg hosszúak a napok és melegek az éjszakák – akár este 11 után is!
Este 11 | Facebook | Instagram
Fotók: Soós Bertalan
![Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5](/content/images/size/w600/2022/10/22491850_911731308980800_4510784064214035981_n.jpg)
Varázslatos falvak Kelet-Európából | TOP 5
![Szörf a Balti-tengeren | Krysztof Jedrzejak: Baltic Surf Scapes](/content/images/size/w600/2022/10/baltic3.png)
Szörf a Balti-tengeren | Krysztof Jedrzejak: Baltic Surf Scapes
![A popkultúra egyik legnagyobb autós ikonja kapott ráncfelvarrást](/content/images/size/w600/2022/10/Renault-5-Diamant-Pierre-Gonalons-10-resized-2.jpg)