Visszaállítják Belgrád történelmi belvárosát

Visszaállítják Belgrád történelmi belvárosát

Még a belgrádi állatkertet is elköltöztetik a központból, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdant világörökséggé nyilváníthassák.

Aleksandar Sapic, a szerb főváros polgármestere jelentette be a napokban, hogy elindítják a folyamatot, hogy Belgrád történelmi városközpontja, a Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára, és ennek érdekében elköltöztetik innen a helyi állatkertet.

Az új állatkert a Száva folyó és annak egyik holtága közötti Szafari-szigeten fog megnyílni, tervezése még csak most kezdődött el. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy az állatkert dolgozói is egyetértenek a döntéssel, az intézmény egykori legendás igazgatójának, Vuk Bojovicnek is az volt az álma, hogy egy szigetre költöztessék át az állatokat. A Szafari-sziget elhelyezkedése ideális, mert közel van a városközponthoz, így a későbbiekben is könnyen megközelíthető lesz bárki számára. Az állatkertben jelenleg több mint 250 faj csaknem kétezer egyede lakik, akik a költözés után mintegy kétszer akkora területen élhetnek majd, sokkal nyugalmasabb és zöldebb körülmények közt.

Forrás: turizmus.com
Nyitókép: Dimitrije Milenkovic/Unsplash

továbbiak
Harc a fronton, háború a fejekben: hogyan tanulnak az ukrán gyerekek?
strategy

Harc a fronton, háború a fejekben: hogyan tanulnak az ukrán gyerekek?

Február 24-én lesz egy teljes éve, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát – a háború hosszú hónapjaiban veszteségek és nehézségek sokasága sújtotta és sújtja szüntelenül az ukrán népet. A háború nem válogat – kivételezés nélkül mindenki életét rombolja, beleértve az iskoláskorú gyerekeket, akik oktatása mostanra nemcsak gyakorlati, hanem ideológiai kérdéssé is vált. Az orosz-ukrán
Hezitált a német kormány, de mégis mennek tankok Ukrajnába
strategy

Hezitált a német kormány, de mégis mennek tankok Ukrajnába

A Merkel-korszak olyan hamis biztonságérzetben ringatta a németeket, hogy nem kell semmit tenni az életben, minden szépen rendbe jön—mondta a lapunknak Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója, akivel a német fegyverkezésről, valóságról és a kormány kommunikációjáról beszélgettünk. Interjú. Olaf Scholz, német kancellár még a Ramstein légi támaszponton tartott, Ukrajna
A hétköznapok lenyomata | Interjú Rédling Hanna fotográfussal
design

A hétköznapok lenyomata | Interjú Rédling Hanna fotográfussal

Rédling Hannát a valóságból való kiszakadás, a jelen bizonytalanságának életérzése és az egyre nagyobb teret kapó virtuális világ különböző dilemmái foglalkoztatják, amelyeket a fotográfia eszközével fejez ki. A klasszikus fényképeken kívül az utóbbi időben 3D-s képalkotói eljárásokat is alkalmaz. Munkái érzékeny válaszok és lenyomatok a mindennapok során felmerülő kérdésekre: hol