Zene és képzőművészet fúziója az ÜVEG.HÁZ-ban

Zene és képzőművészet fúziója az ÜVEG.HÁZ-ban

A MOMkult popup kiállítóterében, az ÜVEG.HÁZ-ban kéthetente egy-egy újabb képzőművész munkája látható. A kiállításokhoz szabadtéri, díjmentesen látogatható zenei programok kapcsolódnak.

ZSÁGER BALÁZS (LIVE), COLOBOMA (LIVE)
ÜVEG.HÁZ
2022.07.23. 19:00 Sirály sétány


Zene

Zságer Balázs a Žagar vezetőjeként immár húsz éve a hazai elektronikus zenei színtér vezető egyénisége. Albumai számos nemzetközi, fórumon visszhangra találtak – Wings of Love c. számát több külföldi rádióadó és TV-csatorna játszotta. Számos színházi és filmzenei munka kapcsolódik a nevéhez. Coloboma egy magyar producer és előadó, akit már igen fiatalon vonzott a zene, és bár mintegy 20 éve kezdett el zeneírással foglalkozni, 2021-ben adta ki először az első EP-jét.  Élő performanszában kizárólag szintetizátorokat, dobgépeket, samplereket és effekteket használ, hogy életre keltse alkotásait.

Képzőművészet

Horváth Lóczi Judit nemcsak festmények és papírmunkák formájában, hanem objektek által is elénk tárja az őt éppen aktuálisan foglalkoztató gondolatokat. Absztrakció, szuprematizmus és minimalizmus, azaz a 20. századi vizuális művészeti formák jellemzik Robitz Anikó fotóit, amelyek épületekből kiragadott részletek. A falak, textúrák, árnyékok, elektromos vezetékek, vagy akár az ég, önálló elemként jelennek meg a képein.

További részleteket a Faceboook eseményben találsz!

továbbiak
Egy cseh designvállalkozás, amely a gasztronómia felé vette az irányt
design

Egy cseh designvállalkozás, amely a gasztronómia felé vette az irányt

A prágai Kro Coffee falain belül is megtaláljuk ezentúl a Space of Space bútormárka lenyomatát – a kávézó számára készített tálcakészlet ráadásul Astro néven már a márka állandó termékkínálatában is fut. A másfél éves Space of Space családi vállalkozásra már ezelőtt is felfigyeltünk, ugyanis a fémet sajátos módon értelmezik újra: természetes
Magunkon viselni gyökereinket: az ukrán Ochis márka új kollekciója
east

Magunkon viselni gyökereinket: az ukrán Ochis márka új kollekciója

Kávézacc és őshonos virágok egyetlen keretbe foglalva: az ukrán Ochis márka a természetet öntötte hordható tárgy formájába. Íme, a Tsvit szemüvegkollekció! A kijevi Ochis márkát 2018-ban hívták életre, ezzel megalkotva a világ első kávéalapú szemüvegmárkáját. Repertoárját a kezdetektől fogva a természet gazdagsága inspirálja: ez az erős kapcsolat az alapja legújabb
A divat terén is tudatosabb lennél? Itt a Secondland új kollekciója, a The Renovation!
art

A divat terén is tudatosabb lennél? Itt a Secondland új kollekciója, a The Renovation!

A nyári tikkasztó hőségben vélhetőlen sokan elgondolkozunk a falatnyi ruhadarabunkban azon, hogy megéri-e fejvesztve követni az aktuális trendeket, és egyre több ruhadarabot felhalmozni, miközben a ruhaipar környezetpusztító hatása vitathatatlan. Szerencsénkre egyre több hétköznapi hős emelkedik felül a fast fashion uralmán, és önálló gondolatokkal, ötletekkel forradalmasítják az önmagában is megújuló divatvilágot