23 focipályányi automatizált központ pörgeti az e-kereskedelmet Magyarországon

23 focipályányi automatizált központ pörgeti az e-kereskedelmet Magyarországon

Míg a koronavírus lelassította a gazdaságot, az e-kereskedelem Magyarországon teret hódított magának: 2021-ben 70 millió hazai rendelés 1203 milliárd forintos forgalmat generált, amely bő harminc százalékos növekedést jelent a szektornak. Ehhez jön hozzá az eMAG-Extreme Digital Dunaharasztiban épülő automatizált logisztikai központja, amely várhatóan még inkább fellendíti az online vásárlás piacát.


23 focipálya. Ekkora, azaz 117 ezer négyzetméter lesz az alapterülete az új eMAG-Extreme Digital logisztikai központnak Magyarországon. A beruházás 35 milliárd forintra rúg, ami várhatóan idén karácsonyra már működni is fog, ezzel ellátva a térséget. A fejlesztés nemcsak az eMAG-Extreme Digitalt szolgálja, hanem a cég további hatezer partnerét is. A vállalat Magyarországon piacvezetőnek számít, a válság alatt pedig ahelyett, hogy sebeit nyalogatná, fejlesztésekbe kezd, hiszen az egyre növekvő kínálat, ami mára 4 millió különböző terméket jelent, ezt megkívánja.

A pandémia ráerősített a digitális gazdaság térnyerésére, az e-kereskedelem ennek az egyik leginkább kézzelfogható szereplője, nagyságát tekintve pedig nemzetbiztonsági jelentőséggel bír, így az új raktárbázis a Nemzeti Befektetési Ügynökség támogatásával valósul meg, amely a 35 milliárd forintból 4,8 milliárd forint vissza nem terítendő támogatással járul hozzá a beruházáshoz. A kezdetben 350 munkahelyet a következő években 600-ra bővítenék, ezzel fellendítve Pest megye gazdaságát.

Az elmúlt években a vállalkozások és a vevők egyre inkább nyitottak a digitalizáció felé, a globális kiskereskedelem 20 százaléka van jelen digitálisan. 2020-ban Magyarországon az internetes vásárlások aránya elérte a kétharmadot, ez 2021-ben már 70% volt. Éppen emiatt a kis- és középvállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell, nem elégséges, ha csak hagyományos csatornákon árusítanak.

A most épülő logisztikai központ sokkal nagyobb lesz a jelenleg Magyarországon megtalálható online kereskedők létesítményénél, de a hagyományos, offline szereplők körében is előkelő helyen szerepel. Mérete mellett az „ultramodern” robotizált megoldások teszik lehetővé, hogy a magyarországi mellett a térség, azaz Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Ausztria, Németország, Csehország piacait is kiszolgálja.

Pisla Réka | Hype&Hyper

Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezetője elmondta, hogy jelentős fejlődésen ment keresztül a magyarországi e-kereskedelmi szektor az elmúlt években: a hazai vásárlók elvárásai is egyre magasabbak, nem akarnak napokig várni egy termék érkezésére, gyorsabb és kényelmesebb átvételre vágynak. „Annak köszönhetően, hogy május eleje óta egységesen az eMAG.hu platfromon kínáljuk a teljes szolgáltatási és termékportfóliónkat, lehetővé tette, hogy a technikai és logisztikai fejlesztésekre nagyobb fókuszt helyezzünk. Hamarosan következő fokozatba kapcsoltunk a logisztika terén, és egy minden eddiginél nagyobb raktárbázist építünk ki, hogy minél hatékonyabb, gyorsabb és magasabb minőségű szolgáltatást nyújthassunk a vásárlóinknak” – mondta az ügyvezető.

Az új raktárbázis révén nem csupán az eMAG-Extreme Digital saját rendeléseinek kiszolgálása gyorsulhat tovább, hanem annak a több mint hatezer magyarországi és régióbeli vállalkozásé is, amelyek az eMAG Marketplace piactéren kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat a vásárlóknak. „Beruházásunkkal a hazai kisvállalatokat is segítjük abban, hogy profi internetes kereskedővé válva versenyképesek maradjanak a régiónkban terjeszkedő külföldi online óriásokkal szemben” – emelte ki Várkonyi.

A magyar logisztikai szektor fejlődésnek indult, a szolgáltatás az export 28 százalékát teszi ki, ami 45 százaléknyi növekedést jelent az elmúlt évekhez képest, egyre inkább látszik nemzetközi versenyképessége. Emellett az e-kereskedelemben is van még fejlődési potenciál, hiszen az EU-átlaghoz képest alacsony, nagyjából 10% a magyar e-kereskedelem osztályrésze a teljes kereskedelmi szektoron belül és ez rövid időn belül megduplázódhat.

továbbiak
Hétvégén veszi kezdetét a 15. alkalommal megrendezett Gdynia Design Days fesztivál
design

Hétvégén veszi kezdetét a 15. alkalommal megrendezett Gdynia Design Days fesztivál

A balti régió vezető fesztiválját, a Gdynia Design Days-t, idén július 2-10. között rendezik meg. A lengyel esemény színes programsorozattal járja körül a designt: kiállításokkal, előadásokkal, workshopokkal és szakemberek beszélgetéseivel várják a design, divat és építészet szerelmeseit. Az idei Gdynia Design Days mottója az EMPASEA: visszatérés a gyökerekhez, a legközelebbihez
Összekapcsolni a városi létet a természettel | Pinetime x Kelemen Áron
divat

Összekapcsolni a városi létet a természettel | Pinetime x Kelemen Áron

Egy friss, reggeli kávé illata a hajnali párában. Kalandos dzsipes túra a Káli-medencében. Végtelen ösvényeken felfedezni az erdő rejtett szépségeit, akár két keréken. Naplementés grillezés a tóparton vagy éppen egy tetőtéri sütögetés a városi fények felett. Utóbbit most Kelemen Áron séf finom és különleges aromájú fogásai mellett, valamint a Pinetime
PIIT új sorozatában az anyag új formákká és funkciókká bővülését vizsgálja
design

PIIT új sorozatában az anyag új formákká és funkciókká bővülését vizsgálja

A koreai művész PIIT (Pure Interest In Things) szilárdan hisz abban, hogy minden hétköznapi dolognak rejtett ereje van, és különösen arra a lehetőségre fókuszál munkáiban, hogy egy hétköznapi anyag növekedjen, és új formákká és funkciókká bővüljön. Ennek a víziónak a tesztelésére  PIIT létrehozta a “Growth Series” nevű kísérleti művészeti projektet,