A játékosságot a funkcionalitással ötvözni – kollázstechnika Hekla módra

A játékosságot a funkcionalitással ötvözni – kollázstechnika Hekla módra

Szeretnek leülni egy világos és kényelmes, zavaró tényezőktől mentes munkaterületen, és egy csésze kávé mellett ráhangolódni a kreatív folyamatra. A varsói székhelyű designstúdió munkáiban a digitális megoldásokon túl a kézzel rajzolt formák és minták, valamint nem szokványos módon a kollázs technikája kerül a középpontba. A Hekla stúdió kreatív duóját, Monika Proniewska és Paulina Ufnal tervezőket kérdeztük.


Monika és Paulina a varsói Képzőművészeti Akadémián találkoztak először, eleinte egy csapat közeli baráttal karöltve szerveztek kiállításokat és terveztek különféle saját kiadású művészeti könyveket. Majd Paulina egy riso nyomtatással foglalkozó stúdióban, míg Monika a varsói Nemzeti Múzeumban kezdett el dolgozni social media menedzserként, majd műkereskedőként. Végül 2016-ban megalapították közös stúdiójukat Hekla néven, ami két év múlva annyi megbízást hozott, hogy eldöntötték, főállású tervezőként folytatják tovább pályafutásukat.

A stúdió névválasztása sem véletlen: ahogyan azt a logójukban megjelenő szimbólum is előrevetíti, a Hekla elnevezést Izland legaktívabb vulkánja inspirálta. „A tervezési folyamatunkat expresszív módon látjuk: először kísérletezünk, majd újragondoljuk azt egy jól megformált projektben. Egy izlandi vulkán nevét választani a stúdiónk elnevezéséhez egy természetes választás volt számunkra, mivel kedveljük a váratlan geológiai képződményeket, a furcsa növényeket. Tervezőként folyamatosan lenyűgöznek minket a természet ihlette absztrakt formák és analóg textúrák” – mondta el Paulina.

„Stílusunk a játékos mintákon és képeken, élénk színeken és finom tónusú átmeneteken alapul. A játékosságot igyekszünk a funkcionalitással ötvözni. Grafikai projektjeinkben sokat játszunk a kollázsokkal, de szem előtt tartjuk a jól megtervezett tipográfiai elrendezést is” – jegyezte meg Monika. Majd azt is hozzátették, hogy mindig is előszeretettel kutatták a különböző archívumokat, gyűjtöttek képeslapokat és régi könyveket. „Mi magunk is készítünk absztrakt textúrákat, így egyértelmű volt számunkra, hogy a talált képeket a saját anyagainkkal kombináljuk” – részletezték.

Általában kulturális intézményekkel, múzeumokkal és galériákkal dolgoznak együtt, „mivel a kulturális szektor nyitott a kísérletezésre és a tervezés nem nagyvállalati megközelítésére”. Így egyik, számukra kedves referenciájuk a varsói Modern Művészetek Múzeumának fesztiváljára tervezett plakát, ahol szépen visszaköszönnek a Hekla stúdio védjegyeiként említhető absztrakt kompozíciók és természet ihlette textúrák. Paulina és Monika portfóliójában továbbá különböző kiadványok és fotókönyvek is szerepelnek, mint például a vintage fotóalbumok inspirálta 1920-as évek lengyel női fotográfusait bemutató könyv. Grafikai megbízásaik mellett pedig az illusztrálásnak is teret adnak. „Egyik inspiráló együttműködésünk a Kukbuk kulináris magazin számára készített illusztrációsorozatunk. Több mint egy éve illusztrálunk olyan szövegeket, amelyek szerzője egy ételfilozófiára szakosodott biológus. Így igazán érdekes témákhoz társíthatjuk alkotásainkat, mint például az élesztő növekedése, az erdő illata vagy az, hogy milyen életformák találhatók egy gleccserben. Ezeket mind analóg kollázzsal, textúrákkal, mintákkal, valamint absztrakt formák játékával igyekszünk megragadni” – mesélték.

Grafikai stúdióként a Hekla-lányok külön workshopokat is tartanak, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a kollázs technikáját, a könyvkötést vagy akár bakelitlemez-borítót is tervezhetnek. A Hekla stúdió tevékenysége mellett Monika olyan nyomdatechnikai tanfolyamokat is tart, ahol a linó- és a fametszetkészítés kerül a középpontba, Paulina pedig férjével közösen egy zenei kiadó vezetésével is foglalkozik. Ami a jövőbeli terveket illeti, szeretnék megtartani stúdiójuk jelenlegi fókuszát, de a webdesign és az animáció terén is felfedezőútra indulnak.

Hekla Studio | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Letűnt idők és a kortárs építészet kivételes találkozása | WineList borbár
design

Letűnt idők és a kortárs építészet kivételes találkozása | WineList borbár

Minél öregebb egy bor, annál ízletesebb és zamatosabb – ezt az alapvetést még azok is ismerik, akik nem fogyasztják rendszeresen a szőlőből készült alkoholos nedűt. De vajon ez a tény a különböző borbárok esetében is megállja a helyét? A nagy múltra visszatekintő épületek jobb környezetet teremtenek egy exkluzív borkóstoláshoz, mint a
A partmenti hullámokból nyerne energiát Spanyolország
design

A partmenti hullámokból nyerne energiát Spanyolország

A spanyolok is belevágtak a fenntartható, megújuló energiaforrások kutatásába, és elhatározták, hogy hullámerőművet telepítenek a mallorcai Adriano kikötőbe. Az első spanyolországi hullámerőművet a svéd Eco Wave Power biztosítaná, akik már Izraelnél és Gibraltárnál is végeztek hasonló fejlesztéseket. A telepítendő berendezés akár fél méter magas hullámokat is képes tiszta energiává alakítani.
Amikor a teraszbútor lesz a kerti parti főszereplője — megérkeztek a Home of Solinfo kültéri bútorai
design

Amikor a teraszbútor lesz a kerti parti főszereplője — megérkeztek a Home of Solinfo kültéri bútorai

Legutóbb a dán VIPP konyhákról érkezett hír a Home of Solinfo háza tájáról, a tavasz beköszöntével azonban újabb termékekkel, teraszbútorokkal jelentkeztek. A VIPP kültéri bútorait a világon először a magyar üzlet mutatja be, és a Hay legfrissebb darabjait is kizárólag itt tekinthetik meg a magyar vásárlók. A VIPP outdoor collection