A S/ALON BUDAPEST idén a magyar üvegre helyezi a hangsúlyt

A S/ALON BUDAPEST idén a magyar üvegre helyezi a hangsúlyt

Idén szeptember 23. és 25. között várja látogatóit a S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállítás – a 136 szakmai partner és világmárka együttműködésével megvalósuló esemény fókuszában ezúttal a magyar üveg áll.


Az Üveg Nemzetközi Éve 2022 és a S/ALON szervezői a Bohus – Lugossy Alapítvánnyal közösen mutatják be, hogy miként lehetnek a magyar üvegtárgyak valódi ékei egy-egy enteriőrnek. A program keretében külön erre az alkalomra készített művészeti alkotások, köztük nemzetközileg is elismert magyar művészek szobrai lesznek láthatók, de ez alkalommal debütál számtalan üveg alapanyagú designmunka is. Hazai üvegalapokkal ellátott bútorok, vázakollekciók és falburkolatok elsőként jelennek meg a kiállítási enteriőrökben, a látogatókat köszöntő és kurátori terekben, valamint a Hello Magyar Design program keretében.


Fotó: S/ALON BUDAPEST

Forrás: Sajtóanyag


továbbiak
Ivan Dorn: Az örökmozgó reneszánsz ember
east

Ivan Dorn: Az örökmozgó reneszánsz ember

A most 33 éves énekes-dalszerző orosz földön született, a Szovjetunió végóráiban, majd annak felbomlását követően a család Ukrajnába költözött és a kis Ivan már ott nőtt fel. Bár eleinte a sportban jeleskedett, azt hamar feladta a zene és a színpad kedvéért, azóta pedig minden egyes szerepével azt bizonyítja, hogy annak
Kísértet járja be Európát – Catwalk Concert Productions & Soharóza: Keleti blokk
art

Kísértet járja be Európát – Catwalk Concert Productions & Soharóza: Keleti blokk

A disztópikus múltidézés ellentétére épül a Soharóza legújabb, a budapesti Trafóban bemutatott előadása. A Keleti blokk a Visegrádi Négyek kommunista múltjának emlékeit és esztétikáját oltotta a jövőbe, fergeteges humorral kísérve. Újabb catwalk koncerttel rukkolt elő a Soharóza kórus és a Catwalk Concert Production, amit a budapesti kortárs színház egyik legfontosabb
Szakrális térből koncerthelyszín –  Hogyan születhet újjá egy templom belső tere?
art

Szakrális térből koncerthelyszín – Hogyan születhet újjá egy templom belső tere?

A vallási liturgiák elengedhetetlen része a zene – az orgona fenséges, már-már mennyei hangjának dallama markánsan töri meg az istentisztelet jeleneteit, de a hangszerek királynője mellett hogyan illeszthetők be ebbe a helyszínbe más zenei eszközök? A dél-csehországi České Budějovice-ben található Szent Anna templom 1988 óta a Dél-Csehországi Filharmonikusoknak ad otthont, így