Áprilisi tréfából új Tesla-termék

Áprilisi tréfából új Tesla-termék

Elon Musk vállalata vadonatúj szegmenst vehet be: luxus árazású és megjelenésű termékének fogyasztását ugyanakkor nem ajánljuk vezetés közben, még egy Teslában sem.

Tizenöt hónapig érlelik francia tölgyfahordóban, ezután kézzel fúvott üvegbe töltik, majd a kiválasztott piacok fogyasztói kétszázötven dollárért, meg persze némi szállítási díjért cserébe rendelhetik meg. Ez nem találós kérdés, hanem a Tesla Tequila, amelyet a napokban dobott piacra Elon Musk cége.

A palack sajátos formájához szükség volt egy egyedi, brandelt állványra is

Az ital egy két évvel ezelőtti áprilisi tréfából született: Musk először csődöt jelentett be, majd arról twittelt, hogy egy Model 3, azaz saját autója mellett, Teslaquillás üvegek társaságában találtak rá. A poént követően néhány hónapon belül már elkezdte az akkor még Teslaquila néven futó projekt levédetését, mostanra pedig kapható is a szeszesital.

Az egyelőre csak Amerika egyes államaiban megvásárolható ital villám alakú üvegbe kerül, melyet fémállvány tart, rajta a Tesla ikonikus, T betűt formázó logójával. A tequilát a Nosotros Tequila gyártja, leírása szerint száraz, gyümölcsös ízű ital vaníliás ízjegyekkel, melyeket fahéjas-paprikás íz zár le a kortyok végén.

Az üveg alakja utalás a Tesla készítette elektromos autókra

Aki megkóstolná, annak rossz hírünk van: amerikainak sem elég lenni ehhez. Aki csak most értesül a termék létezéséről, már elkésett, ugyanis a Tesla Tequila teljes készletét felvásárolták a szemfülesek, a sarki kisboltokban pedig nem számíthatunk a termék felbukkanására. Igaz, ki tudja, néhány éve az is abszurd gondolat lett volna, hogy egyszer egy tűzpiros elektromos autó köröz majd az űrben, miközben hangszóróiból David Bowie szól…

Tesla Tequila | Web

Forrás: dezeen

továbbiak
Highlights of Hungary 2020 | PET Kupa
community

Highlights of Hungary 2020 | PET Kupa

A Tiszai PET Kupa számlálója szerint eddig a pillanatig 119 tonnányi szennyező anyagot távolítottak el a hazai vizekből, elsősorban a Tiszából. Ez önmagában is kiemelkedő teljesítmény, de amitől igazán ott van bennük a Highlights-esszencia, az az elképesztő tudatformáló képesség, amellyel a szemétszedésből közösségépítő kalandot hoztak létre. 2020-ban – a Highlights történetében
Építészettörténet novellahosszban | 10+1 Budapest
east

Építészettörténet novellahosszban | 10+1 Budapest

Céltalanul is nagyon jó Budapest utcáit róni, de a leglazább sétához is magunkkal vihetjük a 10+1 Budapest című könyvsorozat egy-egy kötetét, hiszen ezek mindössze ötven oldalasak, ugyanakkor rengeteg új információval szolgálnak a város építészetéről. A formátum mellett a kötetek érdekessége, hogy meglepő, eddig feltérképezetlen vagy kevés figyelmet kapott stílusokról,
Bauhaus és természet szintézise | Alma Vetlényi
divat

Bauhaus és természet szintézise | Alma Vetlényi

Geometrikus formák keveredése finom és lágy anyagokkal, avagy a Bauhaus szín- és formavilágának találkozása a nyers természettel. Itt van az Alma Vetlényi ruhamárka őszi-téli kollekciója! Vetlényi Alma tervezői szemléletének középpontjában  a fenntarthatóság, a hulladékmentesség, azaz a zero waste és az etikus előállítás állnak. Kollekcióira jellemző az időtállóság, mely által különböző