Átadták az idei Arany Rajzszög Díjakat

Átadták az idei Arany Rajzszög Díjakat

Az Arany Rajzszög Társaság (ART) 18. alkalommal díjazta a hazai alkalmazott grafika kimagasló teljesítményeit. A pályázatra beérkező grafikai művek válogatása a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nyílt kiállításon október 30-ig látható.

Október 16-án kezdődött el a hazai tervezőgrafikusi szakma egyik legrangosabb rendezvénysorozata, a 13. Graphifest, melynek keretében a 13. MATT tematikus kiállítás (idén Moholy-Nagy 125) és a Vylyan Pincészet 16. Bogyólé címketervezési pályázatainak alkotásaiból álló tárlat mellett az érdeklődők megtekinthetik az Aranyrajzszög kiállítását is.

Az eseményen átadták az idei Arany Rajzszög díjakat is. Az ART ebben az éven is elsősorban konkrét megbízásokra készült tervezőgrafikai munkákat várt a pályázóktól. 2020-ban az Aranyrajzszög életműdíjat Horkay István érdemelte ki. Az utóbbi évek tervezőgrafikai teljesítményéért díjazták Csuth Pétert, Szalma Edit pedig a kulturális díjat vehette át. A Graphasel Design Studio szuverén tervezőgrafikai díjban részesült. A zsűri a Compact Studionak, azaz Borbély Áronnak és Faragó Gergőnek az év pályakezdő tervezőgrafikusa díjat, az év tervezőgrafikai stúdiója címet pedig a Classmate Studionak ítélte oda. Idén először Az év diplomamunkája díjat is odaítélték, melyet Kondor Zóra, a KREA művészeti iskola hallgatója (konzulens: Szegi Amondó) kapott meg.

A díjazott pályaművek mellett a teljes kiállítási anyag október 30-ig díjmentesen tekinthető meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem aulájában (MOME Ground) 1121 Budapest, Zugligeti út 9–25.) hétköznap 17:00 és 20:00 óra között, hétvégén és október 23-án: 10:00 és 19:00 óra között.

Forrás: Sajtóközlemény

továbbiak
Highlights of Hungary 2020 | Miki357
community

Highlights of Hungary 2020 | Miki357

Pár hete adtunk hírt a Highlights of Hungary csapatának megújulásáról: a tagok már el is kezdték a munkát és hamarosan döntenek a jelöltekről. Ahogy az eddigi években, idén is parázs viták várhatók közöttük, hogy aztán valóban az év legkiválóbb ötvenöt magyar kreatív teljesítményét vonultassák fel a nagyközönség előtt. Mostantól hétről
Borászat reneszánsz környezetben | ORA
east

Borászat reneszánsz környezetben | ORA

Borkészítés, borkóstolás, lakomák, rendezvények és szálláshelyek egy helyen, reneszánsz köntösben: a cseh ORA stúdió építészei ezúttal Znojmo városában adtak új életet egy régi épületnek. A Nešetřil borászat és borbár Znojmo szívében, a Masaryk téri reneszánsz házban kapott helyet – a borászat kialakításához a ház minden centiméterét, annak udvarát és pincéit is
Egy folyó fél éve egy természetfotós sorozatán | Gora, Oroszország
east

Egy folyó fél éve egy természetfotós sorozatán | Gora, Oroszország

Hólepte, zavaros, csillogó, titokzatos. Egy orosz fotós egy májustól decemberig tartó időszakon át figyelte az Iskona folyót, ezalatt pedig megismerte minden minőségét. Költészet fotókon. Ilja Batrakov kisgyerekként járt először az Iskona folyó vidékén. A moszkvai kisfiú azonnal otthon érezte magát a tájban – felnőve, fotósként pedig meglátta benne az örökkévaló szépséget