A világ legjelentősebb techvására, a Las Vegas-i CES sem tehet mást pandémiás időkben, mint hogy szintet lép: jövő héten rendezik meg a négy napos, teljesen digitális CES 2021-et.
A szervezők már tavaly nyár közepén felismerték felelősségüket abban, hogy világjárvány idejét nem csődíthetik újságírók és a szakma javának tízezreit Amerikába, volt tehát idejük arra, hogy a digitális térben berendezkedve teljesen egyedi élményt kínálhassanak az első, teljes egészében a felhőben rendezett Consumer Electronics Show-n. Január 11-14. között így saját otthonukból vehetnek részt az érdeklődők az eseményen, amelyen több mint ezer kiállító mutatja be innovációit a mesterséges intelligencia, az 5G, a digitális egészség, az okos városok, a járműtechnológiák és még számtalan társterület valamelyikén.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/1-1-12.jpg)
Az esemény virtuális platformját a Microsofttal együttműködésben hozta létre a showt szervező CTA: ezzel nem hogy megújították, hanem egyenesen újraálmodták az eseményt, melynek olyan kiállítói lesznek, mint a Canon, a Hisense, az Intel, a Lenovo, az LG , a Panasonic, a Philips, a Sony és a Samsung. A meglepőbb résztvevők körébe sorolható a Bridgestone, a Caterpillar, a John Deere, a L’Oréal és a Procter & Gamble.
Hogy a CES 2021 igazán aktuális legyen, a nagyságrendileg száz konferenciaesemény közé befér egy kerekasztalbeszélgetés is az Amazon, a Twitter és a Google vezetőivel az adatbiztonsággal és felhasználói bizalommal kapcsolatosan. Ezen túl olyan kurrens előadók színesítik majd a programot, mint Dua Lipa vagy Billie Eilish.
Forrás: sajtóanyag
![Tarot-kártyák romániai alkotók szemével](/content/images/size/w600/2022/06/61C4EFE1-685A-474D-9752-49DC89C93DA3-C91B9194-338D-4C86-B478-38E1D48937E3-scaled-2.jpg)
Tarot-kártyák romániai alkotók szemével
![Mintha savanyúcukrot ennél | Városi legendák animációsfilm-sorozat](/content/images/size/w600/2022/06/EP20_HISZTI_01356-4.png)