Barna-zöld arculatot kapott az ukrán Laskarda cipőmárka | Dmytro Khrunevych

Barna-zöld arculatot kapott az ukrán Laskarda cipőmárka | Dmytro Khrunevych

Dmytro Khrunevych, a Kijevben élő grafikus többek között márkaépítési és csomagolási koncepciók megalkotásával foglalkozik – legutóbb az ukrán Laskarda bőrcipőmárkalánc vizuális identitását dolgozta ki.

A tervező a projektjeiben végzett koncepciófejlesztéseket jellemzően merész elemekkel, illetve stílusos tipográfiával közvetíti, nem mellőzve az erős kontrasztokat és színeket. Az egységesség és a felismerhetőség jelenti a sikert, ezért kiemelten figyelembe veszi a célcsoportot, a piaci pozicionálást és minden olyan részletet, ami az eredményességhez szükséges lehet.

A Laskarda szlogenje egyrészt az általuk nyújtott kifogástalan minőséget és szolgáltatást hangsúlyozza, másrészt a márka fő kereskedelmi termékére utal – ebből merített inspirációt. „Minden nyom azzal kezdődik, hogy a cipő egy bizonyos ponton érintkezik a talajjal, és azzal a pillanattal ér véget, amikor az ember felemeli róla a talpát. Ezek a pontok (körök) az identitás kulcsfontosságú elemei” – meséli a grafikus.

Ennek mentén a lekerekített sarkok és a kör alakú formák a branding egészében visszaköszönnek, így a modern, sans serif típusú logóban is. A fő színeket illetően pedig a barnára és a zöldre esett a választás, melyek a termék fő anyagának, a bőrnek az autentikus és természetes eredetét jelképezik.


Fotók: Artur Verkhovetskyi

Dmytro Khrunevych | Behance | Instagram
Laskarda | Facebook | Instagram

Forrás: Design & Paper

továbbiak
Like a local #1 – Bake my Day, Alaplé Bár, Cho Coco
gasztronómia

Like a local #1 – Bake my Day, Alaplé Bár, Cho Coco

Budapest bizony tele van jobbnál jobb delikáteszekkel, kávézókkal, pékségekkel – főleg, ha tudod, hol keresd őket. Lehet éppen a belváros közepén, vagy egy eldugott külkerületi kis utcácskában, mi megtaláljuk. Új sorozatunkban minden hónapban kétszer, 3-3 gasztrohelyet mutatunk meg, ami az én aktuális kedvencem, inspirációt adva akár gyors ebédhez vagy kreatív főzés
Mártózz meg télen és nyáron is ebben a koppenhágai lebegő medencében
architecture

Mártózz meg télen és nyáron is ebben a koppenhágai lebegő medencében

A Maritime Architecture Studio, karöltve a Fokstrot stúdióval egy moduláris szabadtéri fürdőt álmodott meg: a Dyppezone elnevezésű, mozgatható szerkezet Koppenhága kikötőinek vízfelszínén lebeg. A nyolc úszó egységből álló medence árdekessége, hogy szabályozható aljjal rendelkezik, így annak mélysége az évszakokhoz és az igényekhez is igazítható. A koppenhágai kikötő állandó fürdőzónáival ellentétben
Pharrell Williams és Daniel Arsham is részt vesz az NFT-piac jövőjének alakításában
art

Pharrell Williams és Daniel Arsham is részt vesz az NFT-piac jövőjének alakításában

A CXIP, egy feltörekvő NFT közösségi platform olyan vezető művészekkel, mint az amerikai Daniel Arsham képzőművész és Jen Stark médiaművész: céljuk a művészek jogainak védelme a metaverzumban. A nem-helyettesíthető tokenek, vagyis az NFT alkotások hirtelen robbantak be a művészeti világba. A fogadtatás az alkotók körében is megosztó: sok művész utasítja