Barokk plébániából kortárs iskolatér

Barokk plébániából kortárs iskolatér

A Public Atelier együttműködésben a FUUZE építészeti irodával egy barokk épületnek adott új életet Vřesovice településén, Csehországban. A nemzeti kulturális emlékmű érzékeny építészeti beavatkozásokkal egészült ki, a végeredményben pedig találkozik az örökségmegőrzés és a kortárs esztétika.

Az egykor plébániaként működő épület 2013 óta ad otthont a Vřesovice Általános Iskolának. Tetőszerkezete javításra szorult, az iskolának több osztályteremre, kapacitásnövelésre volt szüksége, valamint szabadabb közlekedési útvonalra az egyes funkciók között. Emellett a belső udvart is szerették volna hasznosítani.

Az épületen belüli egyszerűbb és nyitottabb közlekedés érdekében az építészek új átjárók létesítését javasolták, hogy a különálló épületegyütteseket összekapcsolják – így a régi és új építészeti elemek összefonódnak, de vizuálisan mégis elkülönülnek egymástól.

Az eredeti épületrészek új klasszikus homlokzattal, egyszerű vörös tetőcseréppel és réz elemekkel egészültek ki. Ezzel kontrasztban az újonnan létesített elemek egyszerű, letisztult geometriával és kék, sárga, piros, zöld homlokzattal rendelkeznek. Az élénk és játékos színválasztás a belső terekben is hangsúlyossá válik.

„Figyelembe véve az iskola igényeit, a történelmi épület kialakítása számos korlátozással járt. Az új építészeti elemek nemcsak az itt tanuló diákok és a tanárok körülményeit javították, hanem az iskolában töltött idejüket egyfajta térélménnyé is alakították” – tették hozzá az építészek.

Az új átjárók biztosítása mellett az épület belső terei is átrendeződtek: a fő funkciók nagy része az első emeleten kapott helyet, így az osztálytermekből kilátás nyílik a közelben elhelyezkedő Szent Péter és Szent Pál templomának épületére.

Fotók: Boysplaynice (Jakub Skokan, Martin Tůma)

Public Atelier | Web
FUUZE | Web

továbbiak
HIGHLIGHTS | Fesztiválok, hiányoztok!
design

HIGHLIGHTS | Fesztiválok, hiányoztok!

Legyen szó bármilyen fesztiválról, a lényeg egy: mindenestül alámerülni – egyetlen estére, vagy akár több napra – az élmény egészében, megtapasztalni azt a sajátos atmoszférát, amely nemcsak a programfüzetben felsorakoztatott fellépőkről, eseményekről, koncertekről szól, hiszen nem egyetlen attrakcióra, hanem egy külön univerzumba váltottunk belépőjegyet. Persze, akad olyan fesztivál is, mely nem egyetlen
A rakétamászókától a Wichmann kocsmáig | Itt vannak az új HYPE plakátok!
art

A rakétamászókától a Wichmann kocsmáig | Itt vannak az új HYPE plakátok!

A régi idők játszótereiről ismert cica- és rakétamászóka, az M3-as metrómegállók színes csempéi és ülőbútorai valamint az 1980-as évek budapesti autótérképe is megelevenedik a HYPEANDHYPER egyedi plakátjain. Az izgalmas printeket olyan kreatív városimádók mutatják be, mint Tomcsányi Dóri divattervező, Vincze Miklós újságíró, a népszerű grofjardanhazy Insta-profil szerkesztője, vagy Trellay Levente,
„Az iparág jövőjét a jelenben írjuk”
design

„Az iparág jövőjét a jelenben írjuk”

Egy, a magyar divat- és designipari cégek igényeinek felmérését szolgáló tavalyi kutatás hívta életre a 2020 júniusában debütált HFDA Spot online felületet, amely hídként támogatja a megrendelők és gyártók online találkozását, valamint hozzájárul a munkaerő-toborzás eredményességéhez is. Ráadásul ez az első olyan közös platform, amelyen a divat és design képviselőinek