Belvárosi pezsgés mesebeli  környezetben | Alice Terrace

Belvárosi pezsgés mesebeli környezetben | Alice Terrace

Mindannyiunknak megvannak a jól bevált, kedvenc nyári helyei Budapesten, azonban mindig örömmel fogadjuk, amikor egy-egy új lehetőséggel bővül a paletta. Az Andrássy út villákkal tarkított, impozáns környezetében helyezkedik el az Alice Hotel, amely épülete már az 1870-es évek vége óta díszíti a fővárosi sugárutat. Itt találjuk az Alice Terrace x Veuve Clicquot Garden-t, amely megújult kínálatával igazi felfrissülést és kikapcsolódást nyújt a belváros szívében.


A hotel amellett, hogy egyike a fővárosunk múltját idéző legkülönlegesebb épületeknek, egyedülálló szolgáltatásaival és gasztronómiai kínálatával a vendégek kedvence is. A nemrégiben megnyitott Alice Terrace a hét minden napján várja látogatóit a hotel kertjében, a Veuve Clicquot-val való együttműködésük alkalmából tartott megnyitón pedig mi is részt vehettünk.

Az eseményen megkóstolhattuk a Veuve Clicquot Rich pezsgőjét, amit szakavatott kollégák instrukciói alapján készíthettünk el magunknak, emellett pedig az italokhoz passzoló falatkák tették még élvezetesebbé az estét. Az Alice Terrace kínálatában szinte az összes Magyarországon forgalmazott Veuve Clicquot pezsgő megtalálható, több közülük akár poharazott formában is, így a vendégek bármikor feldobhatják egy pohár buborékos itallal az ételeket. A gasztronómia szerelmesei az ’Uzsi&Bubi’ ajánlat három variációjából választhatnak, így a klasszikus ízek kedvelői, az egészséges harapnivalók rajongói, és az édesszájúak is megtalálják kedvenc összeállításukat. A finom falatok között különleges szendvicsek, ízletes sütemények és egyéb harapnivalók is megtalálhatóak.

A megnyitón természetesen nem csupán a pezsgőé és az ételeké volt a főszerep, ugyanis bemutatták az Alice Hotel belső tereit, megtekintettük a szobákat, ráadásul azt is megtudhattuk, hogy ki is volt Alice, és milyen különleges karakterjegyek és visszaköszönő szimbólumok vannak jelen a hotel tereiben.

A Kallina Mór által tervezett, 1894-ben Weiss Manfréd báró és felesége Weiss Alice által megvásárolt villa a nagypolgári réteg egyik kedvelt találkozóhelyeként szolgált. A szálloda falait ma is körbelengi Budapest aranykora és az egykori tulajdonosok története, így a vendégek egy olyan kulturális időutazásra indulhatnak, melynek során beleképzelhetik magukat az egykori főúri réteg mindennapjaiba. A 2020-ban megnyílt szálloda nevét is Alice-ről kapta, aki férjét mindenben támogatva, szeretetben nevelte gyermekeiket, és élete végéig ebben a villában lakott.

Az Alice Hotel frissen megújult külső tere kellemes hangulattal várja a kikapcsolódni vágyó baráti társaságokat, a romantikus környezetre vágyó párokat, illetve mindenkit, aki nem szeretne kimozdulni a belvárosból, mégis igényes, nagypolgári hangulatra vágyik. Az pedig csak hab a tortán, hogy négylábú kedvenceinket sem kell otthon hagyni, ugyanis az Alice Terrace kutyabarát hely.


Alice Hotel | Web | Facebook | Instagram |


továbbiak
Az érzékelés meghibásodása okozta zavar Ivona Tau mitikus erdőiben
art

Az érzékelés meghibásodása okozta zavar Ivona Tau mitikus erdőiben

Az fxhash-en nemrég megjelent ‘Mythic Latent Glitches’ című munkájában Ivona Tau az emberi és a generatív inputokat ötvözi, méghozzá ellentétes módon: a mesterséges intelligencia tervezi az organikus elemeket, az emberi kéz pedig a mesterséges glitcheket. Ami látszólag természetes formaként jelenik meg, azt kizárólag GAN (generative adversarial network – generatív ellentmondásos hálózat,
Lengyelország, akivel minden elkezdődött | A mi rendszerváltásunk VI.
poland

Lengyelország, akivel minden elkezdődött | A mi rendszerváltásunk VI.

Már több mint 30 éve annak, hogy a Szovjetunió felbomlott, maga után hagyva Közép-Kelet-Európában egy tátongó gazdasági-politikai űrt. Ebben a cikksorozatban arra keressük a választ, hogy a térség országai miként reagáltak az újonnan kialakult helyzetre, mennyire sikeresen tudtak alkalmazkodni a kapitalizmushoz és a demokráciához, és mi az, amit esetlegesen eltanulhatnak
Klasszikus, mégis kizökkentő arculattervvel újult meg a vegán Mö márka
grafika

Klasszikus, mégis kizökkentő arculattervvel újult meg a vegán Mö márka

Nosztalgikus tipográfia klasszikus kék-fehérben, kizökkentő vizuális elemekkel társítva – a finn Mö márka vegán termékeinek ízvilága a hagyományos tejtermékekkel is felveszi a versenyt. A Werklig stúdió csapata és Köves Lili arculatterve a márka újabb szintre való lépését hivatott támogatni. Mutatjuk! Köves Lili Helsinkiben él és dolgozik, részben egy finn ügynökségnél, részben