David Beckham Maseratikat tervezett – de még milyeneket!

David Beckham Maseratikat tervezett – de még milyeneket!

Az exfocista számtalan kollaborációhoz adta már a nevét, ezúttal azonban tényleg különleges lett a végeredmény, bár valószínűleg kevesebben vásárolják majd meg, mint mondjuk a parfümjeit.

Saját bevallása szerint szenvedélyesen imádja a régi, klasszikus autókat – ezért is fogott össze az olasz luxusautó-márkával, hogy két teljesen egyedi modellt álmodjon meg a számukra a Fuoriserie Essentials kollekció első kiadásához. Mindkét típus egy-egy oldtimer Maserati modellből indul ki, emellett jelentős inspirációként szolgált Beckham megrendelésére a legendás londoni Savile Row-n készíttetett ruhatára is, hiszen ugyanígy az egyediség és személyre szabottság érzését akarják átadni a Maserati vásárlóinak is.

Az egyik példány alapja a 1986-as Maserati Quattroporte Royale, amiből összesen csak 51 darabot gyártottak. Ehhez Beckham sötétzöld (Verde Royale) színű fényezést és meleg árnyalatú, barna bőrkárpitot párosított. A másik verzió némileg sportosabb lett: az 1967-es Maserati Ghibli coupé éjkék (Night Interaction) külsőt és cserszínű kárpitot kapott. Beckham designválasztásait hamarosan az összes Maserati-modellre lehet majd kérni a márka új, az autók testreszabására készült programján keresztül.

Forrás: Dezeen
Fotók: Maserati

továbbiak
Próbálok folyamatosan kitörni a saját buborékomból–interjú Gózon Eszterrel
business

Próbálok folyamatosan kitörni a saját buborékomból–interjú Gózon Eszterrel

Gózon Eszter, fenntartható szemléletű szín- és stílustanácsadó hiánypótló szemlélettel rukkolt elő: Eszter oly módon látja el tanácsokkal és segítséggel a vendégeit, hogy azok önmagukat és testüket megismerve tudjanak öltözködni és vásárolni, ezzel leszámolva a rengeteg felesleges körrel, a felhalmozással és az önostorozással. Nem gondolja, hogy a fenntarthatóság a fenntartható márkák
Nyolc év börtön alól kapott felmentést egy ellenzéki aktivista Belaruszban
strategy

Nyolc év börtön alól kapott felmentést egy ellenzéki aktivista Belaruszban

Raman Prataszevics, egykoron ellenzéki aktivista, újságíró és blogger, akit nemzetközi botrány közepette rángattak le egy földre kényszerített Ryanair gépről szabad. „Hihetetlenül hálás vagyok az országnak, és természetesen magának az elnöknek egy ilyen döntésért. Ez remek hír” – mondta Raman Prataszevics Aljakszandr Lukasenka által neki ítélt elnöki felmentésre, minek okán végülis nem
Kedvenc klasszikusaink a Balaton-felvidékről
lifestyle

Kedvenc klasszikusaink a Balaton-felvidékről

A Balaton az elmúlt években igazi reneszánszát éli, hiszen mind a hazai, mind pedig a külföldi turisták újra visszataláltak a „magyar tengerhez”. Persze még mindig asszociálhatunk a sajtos-tejfölös lángosra, a végeláthatatlan vonatozásra vagy éppen a műanyag székes büfékre, azonban el kell ismernünk, hogy megannyi izgalmas helyet is rejteget a Balaton-felvidék,