Design falburkolat, hajtogatható polcokkal | Plié Wall Sys

Design falburkolat, hajtogatható polcokkal | Plié Wall Sys

Már a Plié bútoregyüttest is szerettük tőlük, most rátettek még egy lapáttal. A BY ATELIER építészstúdióról mindig is tudtuk: nem kell a szomszédba menniük, ha kreatív designról van szó. Az új Plié Wall Sys kollekcióról az egyik alapítót, Kiss-Gál Zsuzsannát kérdeztük.

2013-ban debütált a Plié bútorcsalád, amely egyedülálló újításnak számított a hazai bútortervezés területén: a BY ATELIER egy olyan kollekciót tervezett, amelynek minden egyes darabját (ágyasztal, hokedli, asztal, tálca) origami-szerűen lehet összehajtani. A Plié-bútorok esetében hiába is keresnénk a hagyományos asztalosipari csomópontokat (merthogy nincsenek), helyette azonban egy játékos, izgalmas tárggyal kerülünk kapcsolatba.

A Plié Wall Sys kollekció esetében megmaradtak a Plié-bútorok elvén működő polcok, a főszereplő pedig maga a hordozó felület, a falburkolat lett.

A BY ATELIER alapítói: Kiss-Gál Gergely és Kiss-Gál Zsuzsanna

Miért gondoltátok, hogy szükséges továbbfejlesztenetek a korábbi termékcsaládot?

Zsuzsanna: A Plié-bútorok esetében az, hogy az adott bútordarabokat összehajtogathatóra terveztük, önmagában nem volt elég. A bútornak ez a tulajdonsága akkor válik igazán érdekessé, ha a két oldal más és más: a hajtogathatóságnak köszönhetően a használó kedve szerint variálhatja a bútort, eldöntheti, épp melyik felület izgalmas a számára.

Rendszeresen kaptuk azt a visszajelzést is, hogy ugyan síkra lehet hajtani a bútort, de falra feltenni már kissé körülményes, s ez megnehezíti a felhasználó dolgát a mindennapok során. Ezen felül pedig egyre több egyedi megkeresést kaptunk, ahol általában épp a falra helyezhetőség megtervezését kérték tőlünk.

Rájöttünk, hogy ezt a fajta játékosságot mindenképp érdemes megtartanunk, ugyanakkor biztosítanunk kell a könnyebb, kényelmesebb használatot a felhasználó számára. Ezért döntöttünk végül a falburkolat mellett.

Kiket említhetünk a plié wall sys alkotóiként?

A tervezést tekintve ez abszolút csapatmunka volt. A férjem, Kiss-Gál Gergely, Krausz Zsolt és jómagam voltunk a vezető tervezők, és nagyban segítették a munkánkat Kovács Bogi, Kurta Ábel és Petró Margó tervezők.

Hol és mikor találkozhatott először a közönség a Plié Wall Sys falburkolatokkal?

A termék 2019 októberében debütált a lengyel design héten megrendezésre kerülő Warsaw Home & Contract kiállításon, Varsóban. Nem sokkal ezután pedig a Berlin Design Week-en is bemutattuk, a Design Pool-on.

Hogyan fogadta a közönség az új kollekciót? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Nagyon szerették. Bár nem mindenkinek volt első látásra egyértelmű, hogy hogyan is működik ez a falburkolat, hogy mennyi lehetőség rejlik ezekben a polcokban, az elrendezésben. Az expón megmutattuk nekik, mennyi kreativitásra ad lehetőséget egy ilyen bútorrendszer. Többen elmondták, hogy maga a panel és a polcrendszer megjelenése nagyon esztétikus, egyszerre elegáns és játékos.

Ami nagyon érdekes visszajelzés volt számunkra, hogy az érdeklődők főként a filces felületeket szerették megérinteni – az ilyen típusú, meleg és puha tapintású anyagok használata a polcrendszerek esetében egyáltalán nem megszokott. A szkeptikusabb látogatók inkább a polcok teherbírására voltak kíváncsiak – nekik sok esetben meglepetést okoztunk, amikor elárultuk, mennyit bír el a rendszer.

A Plié Wall Sys kollekció darabjai között négyféle falburkolat közül választhatunk (x, +, x+ és s jelzésű), ezek attól függően változhatnak, hogy milyen típusú, hajtogatható polc kerülhet az adott felületre. A v és u – illetve házikó alakú polcokra könyvek, magazinok, játékok helyezhetők, de akár vállfát is akaszthatunk rájuk. A Panel s különlegessége, hogy a Pouf Plié hokedli tárolását is lehetővé teszi. Én ezt a panelt kifejezetten egy kisebb lakás előszobájában tudnám elképzelni. Kiket szeretnétek megszólítani ezzel a kollekcióval?

A Plié Wall Sys-t alapvetően nem lakossági felhasználásra terveztük. Persze egy lakásban is működőképes lehet, de ezt a rendszert mi főként irodák, kávézók, üzletek, galériák, hotelek tereiben tudjuk elképzelni. A falburkolatok egyedi grafikával is rendelhetők: itt a legújabb nyomtatási technikákat ötvözzük a klasszikus asztalosipari felületkezeléssel. Ez az egyedi grafikai mintázat még izgalmasabbá varázsolja a falburkolatot, de igény szerint saját branding is kérhető.

Az általunk kifejlesztett falburkolat flexibilisen alakítható, könnyedén kiszolgálja azokat, akiknek egy adott térben gyorsan és egyszerűen kell átrendezniük, újraalkotniuk funkciókat.

Hogy hogyan kel életre a Plié Wall Sys falburkolat? Nézd meg az image filmet!


Vizuál (logó, grafika): Vörös Krisztián, vkgrafik

Fotók: Kiss Csanád

Image film: Kiss Gergő, Németh Balázs Kristóf

továbbiak
TOBE Gallery X Easy Wine | Budapest
art

TOBE Gallery X Easy Wine | Budapest

A Hold utcában megnyílt Easy Wine borbár-bisztróban nemcsak a borokhoz, de a kortárs művészethez is közelebb kerülhetünk. Az innovatív borkóstolás és a fúziós bisztró konyha mellett az Easy Wine [https://www.facebook.com/EasyWineBudapest] a kortárs művészetet is a profiljába illeszti. A Bródy Sándor utcában található TOBE Galériával [https://www.
Levegőt! | OFF-Biennálé 2020
art

Levegőt! | OFF-Biennálé 2020

Félúton jár az OFF-Biennálé a nagykorúvá válás útján – öt éve már, hogy elstartolt az első kiadás, és egyes vélemények szerint a biennálék esetében 10 évre van szükség, hogy a rendezvény igazán megtalálja önmagát. Az idei, 2020-as program kapcsán az OFF szervezői egyre tisztábban definiálják nem csak magukat, de a kortárs
Štajnhaus vendégház | Csehország
architecture

Štajnhaus vendégház | Csehország

A híres csehországi borvidékén található Mikulov kisvárosában egy reneszánsz alapokon álló házat gondolt újra a cseh ORA [https://o-r-a.cz/realizace] építésziroda. Munkájukban gyönyörűen simulnak egymáshoz az évszázadok, az egyik tisztelettel biztosít helyet a következő számára. Mikulov domboldalon álló kisvárosának régi zsidó negyedében található a Štajnhaus vendégház, amire nehezen találni