A személyi stílustanácsadással foglalkozó Süle Kati a folyamatos változásban hisz. A művészettörténet szakot végzett stylist otthonában az analóg és a digitális eszközök egyaránt megtalálhatók: ottjártunkkor nemcsak pazar parfümösüveg-gyűjteményére, de bizony a cipősdobozból előkerülő kütyükre is rácsodálkoztunk, amiket Kati magabiztosan vet be, ha digitális tartalomgyártásról van szó. Interjú!
2008 óta foglalkozol stílustanácsadással. Úgy képzelem, ez egy olyan sajátos műfaj, ami megköveteli a személyes jelenlétet. Te magad is mondtad korábban, hogy stylistként az a legfontosabb, hogy megismerd az adott személy lelkét, és ezáltal segítsd őt abban, hogy megtalálja a hozzá leginkább közelálló stílust, vagy sokkal inkább: önmagát. Mit gondolsz, ez a fajta szolgáltatás átültethető egyáltalán valamelyest (vagy tán egészen) az online térbe? Például a covid-terhes időkben mihez kezd egy stílustanácsadó magával, az adott szituációval?
Szerintem a legnagyobb dolog, amit az ember meg kell, hogy tanuljon az életében, az alkalmazkodás. Ha nem tudsz alkalmazkodni (most ez legyen jó vagy rossz dolog), akkor valahogy elveszti az ember az áramlattal a kapcsolatot. Nekem az volt a szerencsém, hogy azt a rendszert, amivel dolgozom, már eleve online formában építettem fel. Pontosan azért, mert azt tapasztaltam, hogy ezek a személyes kapcsolatok, találkozások nagyon jók, de keveset tudnak. Értem ezalatt, hogy nem tudok olyan sokat együtt lenni azzal az illetővel, aki a szolgáltatást kéri, hogy olyan mélyrehatóan megismerjem őt – az összes preferenciájával, a gardróbjával együtt –, hogy én abból három óra alatt egy rendszert tudjak alkotni.
Kitaláltam korábban, hogy hat hetes projektekben gondolkodom: minden héten az ügyfél megkapja a feladatot e-mailben, amin neki dolgoznia kell nagyon keményen, és mindig van egy konzultáció, ami általában telefonon keresztül vagy online zajlik – ez nagyon bevált. A képeket el tudják nekem rögtön küldeni (például a ruhafülkében próbált darabról), én arra tudok rögtön reflektálni – ezt az interakciót ő hozza létre, ami alapján én képet kapok arról, hogy hogyan gondolkodik, s abból a rendszerből ki tudom őt emelni.
Ez hat stáció tulajdonképpen: az önismerettől a gardróbrendezésig minden benne van. Igazából otthoni gardróbrendezésről van szó, különféle feladatokon keresztül – valamikor csak a saját formáját kell megismernie az alanynak, s ennek alapján leválogatnia azokat a ruhákat, amelyek hozzá kevésbé passzolnak. Aztán elkezdünk a színekkel dolgozni: ő milyen színeket szeret, s azok jók-e az ő kinézetéhez, vagy sem. Ennek eredményeképp aztán kialakul egy olyan gardrób, amit az ügyfél tulajdonképpen saját maga rakott össze.
Ez egy intenzív hathetes önismeret, ahol végig virtuálisan kommunikálunk egymással, s ahol én afféle coachként vagyok jelen sok esetben. Ebben nagyon sokat segít nekem a digitális világ.
„Amikor egy divatbemutatót látok, extázisban vagyok” – említetted korábban. Manapság előrevetítik az ún. metaverzumok létrehozását, ahol az AR és VR találkozik egymással. Lehetséges, hogy egyszer (a talán nem is annyira távoli jövőben) a kanapénkon ülve élvezzük majd a fashion showkat, a virtuális valóságban. Ezt elképzelhetőnek tartod?
Már van is ilyen! Nekem nagyon tetszik. Olyan fantasztikus és kreatív rövidfilmek születtek a kollekciók bemutatására (még ugye, a covid periódusában) a virtuális térben. Maga a divatvilág is egy borzasztóan pazarló világ: ha belegondolunk, hogy micsoda energiákat és pénzeket beleraknak ebbe! De amikor átmegyünk a virtuális világba, ott úgy érzem, tényleg a kreativitás számít. Az, hogy milyen filléres dolgokkal meg lehet oldani valamit. Szerintem ez egy új kreatív üzletágat hozott felszínre, és nagyon-nagyon jó megoldások születtek. Ugyanúgy láttam ruhákat, de az érzékenysége sokkal jobban megmutatkozhatott egy-egy divatcégnek. Ráadásul reflektálhattak a fogyasztói anomáliákra, aminek szintén nagyon örültem. A Viktor & Rolf divatháznak nagyon tetszett a bemutatója például.
Beszéltél például a parfümök fontosságáról is, arról, hogy ruha és illat harmóniába kell, hogy kerüljön egymással (mindkettőt viseljük, ugye). Ezek a fajta érzéki benyomások, az érzékekre hatás egyáltalán nem tűnt el a digitália térnyerésével sem, sőt talán azt is mondhatjuk, hogy még inkább felerősödött. Te ezt hogy látod?
Én igazából amiatt gyűjtöm a parfümös üvegeket, mert vonzódom a designhoz. Ezek az üvegek fantasztikus műalkotások: engem az illat és az üveg kapcsolódása vonz, illetve a parfüm fejlődéstörténete. Érdekes például, hogy persze korábban férfiak is és nők is hordtak parfümöket, de ahogy a divatban megjelentek az uniszex viseletek, úgy jött vissza az uniszex parfüm is. Inkább ez a történeti folyamat, ami engem megragad, és az, hogy különböző divatházak parfümös üvegei mennyire vannak összhangban például a ruhák vizuális megjelenésével. Számomra ez összművészet, ezért gyűjtöm ezeket. De nemcsak az üvegcséket, hanem reklámokat is a divatmagazinokból. Ez pedig már a reklámtörténetnek egy érdekes vonulata.
Az is fontos persze, hogy jól válasszuk meg az illatot – ez is egyfajta képesség. Ha egy jól megválasztott illatot visel valaki, az sokat dob a megjelenésén. Én például nem ragaszkodom egyetlen illathoz, gyakran változtatok: tudom, melyik az az illat, ami nekem nem jó (például a fűszeres parfümök), de nagyon szeretem a virágos illatokat és az uniszex parfümöket, sőt még férfi parfümöt is nagyon szívesen hordok.
A covid és a home office-ban töltött idő a vásárlási és az öltözködési szokásainkat is átalakította: nem várta el tőlünk senki, hogy „kiöltözzünk” egy hétindító meetingre a képernyő előtt. Több designmárka is univerzális, „cozy” darabokban kezdett gondolkodni, elhagyva (félig, vagy tán egészen) a szezonális tervezést. Te hogy látod, milyen változások várhatók még a divatiparban akár a vírushelyzet, akár a technológiai fejlődés fényében?
Egyre inkább azt látom, hogy nagyon sok anyagra rá van írva, hogy „recycled” – ez az egyik legfontosabb. Végre rájöttek arra, hogy a megatonnányi elhasznált ruhát vissza kell forgatni. Az tényleg nagyon érdekes volt, hogy a divatcégek rögtön váltottak: fél vagy egy évvel ezelőtt, amikor bementem egy üzletbe, csak joggingokat láttam. És ez még most is tart. Nagyon praktikus, hétköznapi, hordható darabokat látok a csillogó ruhák helyett.
Azt viszont nem tartom jónak, hogy ha az ember otthon van, akkor ne öltözzön ki. Nekem nem azért kell joggingban lenni, mert az kényelmes, hanem fordítva: minden ruhadarabom legyen olyan, hogy abban jól érezzem magam. Én át tudtam mindig konvertálni az elegánsat otthon hordhatóvá, vagy épp fordítva: most is például ezt a brosst tűztem fel és máris elegánsabb lett a megjelenésem. Ha otthon vagyunk, akkor is adjuk meg a módját – ez a saját magunk iránti tiszteletről szól, amit magunkért csinálunk.
És néhány eldöntendő kérdés:
Google Calendar vagy klasszikus határidőnapló?
Klasszikus határidőnapló, az nekem fontos. Én látni akarom, ki akarom radírozni!
Netflix vagy mozi?
Most egyre több Netflix sajnos. Folyamatosan vannak kedvenceim, legutóbb például az „Unbelievable” sorozatot néztem meg.
Spotify vagy bakelit?
Bakelitet már nem, azt a fiatalabb generációnak „átadtam” – ők ugye, most kattannak rá csak igazán, nekem marad a Spotify.
Kindle vagy klasszikus könyv?
Klasszikus könyv. Van a családban Kindle, de nekem kellenek a rendes könyvek. Firkálok, jegyzetelek is sokszor. Művészeti albumoknál meg aztán pláne, hogy a klasszikus kivitelezés mellett döntök, azt másképp nem is lehetne élvezni.
Interneten vagy boltban vásárolsz inkább?
Mindkettő. Még mindig inkább boltban vásárolok, de az online is közel áll hozzám a kényelem szempontjából.
Fotók: Mohai Balázs
Infrastruktúrák a közép-kelet-európai régióban
Pozsonyi fűtőműből közösségiiroda-komplexum
