Történelmi városközpont, tengerpart, valamint egy Ljubljanában és egy Zágrábban található, különleges bár is helyet kapott a KONNTRA új ajánlójában. East by sorozatunk legújabb részében a Szlovéniában, Macedóniában és Horvátországban tevékenykedő építészeti stúdió olyan helyeket ajánlott, amelyek szakmai útjának mérföldköveihez kapcsolódnak.
Új cikksorozatunkban egy-egy város bemutatására fókuszálunk, de a KONNTRA építészeti stúdió egyik erőssége, hogy az alapítók különböző kulturális háttérrel rendelkeznek – éppen ezért rendhagyó módon ezúttal több várost is megismerhetünk saját szemszögükből. Most számukra fontos eseményekhez fűződő helyeket gyűjtöttek össze.
SZKOPJE (MACEDÓNIA)
Történetünk kiindulópontja
A város arra emlékeztet minket, amikor először találkoztunk és elkezdtük az építészet területéhez kapcsolódó közös gondolatainkat megfogalmazni, miközben elvarázsolt minket Szkopje környéke és multikulturális identitása. Több pályázaton is dolgoztunk itt, amelyeket sikerült megnyerni, így a Szkopjében töltött idő pozitív emlékeket idéz fel bennünk a kezdetekről.
SZARAJEVÓ (BOSZNIA-HERCEGOVINA)
Megteremteni a keleti és nyugati kultúra kapcsolódási pontjait
Az utóbbi két évünk egyik meghatározó helyszíne Bosznia és Hercegovina fővárosa, Szarajevó volt – a hely, ami összeköt minket. A Szarajevótól északra fekvő Zenica város központi terének és önkormányzata épületének nemzetközi pályázata révén megszoktuk ezt a környéket. Miközben a projektek különböző szakaszain dolgoztunk és reggeli kávénkat, valamint hagyományos édességeket fogyasztottunk Szarajevó történelmi központjában, a Bašcarsija téren, meglepődve figyeltük az emberek barátságos és kommunikatív magatartását.
PORTOROŽ (SZLOVÉNIA) ÉS POREČ (HORVÁTORSZÁG)
Tervezni a tenger partján
Teljes bizonyossággal tudjuk állítani, hogy a szlovéniai és a horvátországi tengerpart a legkedveltebb helyeink közé tartozik, itt szeretünk igazán dolgozni. Mindannyian összegyűltünk már itt több alkalommal, lehetőséget kapva az alkotásra és a tervezésre, miközben élveztük a természetes környezetet, teret hagyva gondolatainknak és elképzeléseinknek. Ezek azok a helyek, amelyektől valóban nagy támogatást kaptunk: főleg Erik édesanyjától, Kamentől, és kedves kolléganőnktől, Ninától. Mindannyian együtt alkottunk és tanultunk itt, valamint a Vukovárban található Közgazdasági Középiskola és a Varazdinban megvalósult hagyományos kézművesek terén is itt dolgozunk: a projektekhez fűződő tapasztalataink összekapcsolnak minket ezekkel a helyekkel.
BAR BOTANIČAR (ZÁGRÁB, HORVÁTORSZÁG)
Valahol középúton
Ahogy projektjeink száma nőtt, egyre inkább vissza akartunk térni az élet és a tér egyszerű kérdéseihez. Inspirációként mindennapi szokásainkat, rutinunkat vizsgáltuk, amelyek változnak és eltérőek lehetnek az egyes generációk esetében, de azokra is figyeltünk, amelyek mindig visszatérnek. Így mi is visszatértünk olyan tevékenységekhez, amelyek otthonosságot teremtenek munkahelyünkön, önmagunk vagy a barátaink, kapcsolataik számára. Ebbe a projektbe különböző résztvevőket hívtunk meg; végül hetvenhét személy és hetvenhét történetmesélő kép gyűlt össze. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy Zágrábban szeretnénk dolgozni: készen álltunk arra, hogy kapcsolatba lépjünk a helyi emberekkel és megismerjük őket. A képeket kollázsokká, mint saját kifejezésmódunk eszközeivé alakítottik, ezekből könyvet készítettünk és végül egy kiállítást is szerveztünk. Nagyon köszönjük a Botaničar csapatának ezt a csodálatos élményt.
TOZD BAR (LJUBLJANA, SZLOVÉNIA)
A nyilvánosság előtt
Ljubljana nagyon inspirál minket, akárcsak a Ljubljanica folyó hangulata a város központjában. Nagy örömünkre szolgált, amikor 2019-ben a Tozd bar adott helyet első egyéni kiállításunknak: öt építészeti projektünk illusztrációit mutattuk be, amelyek kollázstechnikával adják át és fejezik ki a koncepciók hangulatát és lényegét. Kollázskompozícióink minden érzéket bevonnak egy adott tér élményének megtapasztalásához. Az egyes képdarabok közötti asszociációk lehetőséget adnak arra, hogy megértsük a tér történetét, valamint túllépve az érzékelés határain intuitív folyamaton keresztül érzékeltessék a projekt atmoszféráját.
Fedezzétek fel East by KONNTRA cikksorozatunk előző részeit is, amelyekben az építészeti stúdió inspiráló könyveket, és kelet-európai épületeket gyűjtött össze.
A STÚDIÓRÓL
A KONNTRA egy Szlovéniában, Macedóniában és Horvátországban működő építészeti stúdió, amit Erik Jurišević, Mirjana Lozanovska és Silvija Shaleva alapított 2018-ban. Építészeti projektjeik bemutatása kapcsán kortárs, karakteres és színes szemléletmódjuk által váltak ismertté: építészeti kollázsaik minden érzékszervünk bevonásával adják át az adott térhez kapcsolódó térélményt. A szimbolikus asszociációk – egyfajta grafikai kiáltványként – lehetőséget adnak a terek mögött húzódó történetek megértésére.
KONNTRA | Web | Facebook | Instagram
Újonnan induló East by cikksorozatunkban kelet-európai városokat mutatunk be kreatívok szemszögéből. Olyan könyveket, épületeket, helyeket és egyéb kreatív tartalmakat gyűjtöttünk össze, amelyek új perspektívát nyújtanak a városok felfedezésére. A sorozatban az Othernity-ben, a 2021-es Velencei Biennále Magyar Pavilonjának kiállításában résztvevő építészeti stúdiókat kérdeztük.