Egy pékség, ahol hazatalálsz – Kenyérke

Egy pékség, ahol hazatalálsz – Kenyérke

Jókor lenni jó helyen – nemcsak mi érezzük így, amikor belépünk a wekerlei Kenyérke ajtaján, de ugyanígy gondolták a vadonatúj pékség alapítói is, amikor helyi lakosként végre testet ölthetett régen dédelgetett, kenyérillatú álmuk.

Amikor Wekerletelepen laktam, mindig elmosolyodtam, ha a Zalaegerszeg utcán át vezetett az utam – egerszegiként volt abban valami kedves, hogy így is hazaérkezem. A környék persze nem csak emiatt volt szerethető, hanem azért a meleg, barátságos atmoszféráért is, amit nemcsak az itt lakók teremtenek meg, de azok a kis helyek is, ahol különleges portékákat kínálnak. Azonban egy valami hiányzott – kellett Wekerlének egy igazi kovászos pékség is, a Kenyérke pedig március óta betölti ezt a szerepet.

A történet itt is kacifántos: a tulajdonosok, Minik Géza és felesége, Minik-Tiszttartó Johanna nem a gasztronómiában nőttek fel. Előbbi profi kézilabda-karrierjét követően a Tisza Cipő kereskedelmi igazgatója lett, és a márka stratégiájáért, valamint az egyre terjeszkedő üzlethálózatért felel, míg Johanna a divatiparnak köszönhetően beutazta a fél világot, majd különböző médiaplatformoknál dolgozott. Kettejük találkozásából nemcsak szerelem, család és közös, wekerlei otthon született, hanem az a vágy is megfogalmazódott bennük, hogy szeretnének egy helyet, ami pont olyan, mint egy kis francia boulangerie, azaz pékség – ahol messziről köszöntik a törzsvásárlókat, ahol minden otthonos, szerethető, és ahol minden kóstolt falat ünnep.

A sors keze, hogy egy évtizedek óta üresen álló saroküzlet tulajdonosát sikerült megtalálniuk – az események hirtelen felgyorsultak és a korábban inspirációként gyűjtött képek részletei kezdtek valóra válni. Fontos volt a letisztult, barátságos enteriőr, amihez a Loft-Industries által felújított vintage berendezés és az AC Design faliburkolata is hozzájárultak. Mivel Géza hódmezővásárhelyi, sok emlék és ismertség köti a településhez, ami a tér több pontján megjelenik: hol a bútorokban, hol pedig a termékkínálatban. Ami egyébként igen színes, hiszen ők nem álltak péknek (az üzlet mérete nem is tenné lehetővé a saját műhely kiépítését), helyette azt tűzték ki célul, hogy a környékbeliek számára elhozzák a legjobb sütödék termékeit. Éppen ezért találunk ropogós kovászos kenyereket, bagettet és ciabattát ugyanúgy, mint ragacsos kakaós csigát, a gyerekkor ízeit idéző túrós batyut vagy édes belga csokis tejfalatot. Időnként kelt tésztás finomságok is a pultba kerülnek, például ezerízű, puha briósok vagy vajas kifli, de a leveles tészta rajongói is találnak édes és sós reggelinek valót. Az üzlet apró delikáteszként is működik, több hazai termelő készítménye: lekvárok, chutney-k, szörpök sorakoznak a polcokon, például a vásárhelyi Befőzdétől vagy a Boppe tejmanufaktúrától.

Ez a szerethető egyszerűség olyan hellyé teszi a Kenyérkét, ahol az ember otthonra lel. Géza és Johanna is nagy szerelmesei a vidéki élet nyugalmának, ezért a provence-i atmoszféra megidézése tudatos. Az alapanyagok legyenek magas minőségűek, a termékek frissek és finomak, a hangulat családias – tulajdonképpen ez minden, ami a boldogsághoz kell, Wekerlén innen és túl.

Fotók: Puskás Nóri

Kenyérke pékség | Facebook | Instagram

továbbiak
Pop-up bár egy elhagyatott orosz kastélyban | THIRD PLACE
architecture

Pop-up bár egy elhagyatott orosz kastélyban | THIRD PLACE

A Szentpétervár központjában található kastély rekonstrukcióját a Da Bureau építész stúdió végzi. A fiatal orosz tervezőcsapat meglátta a lehetőséget a hangulatos belső udvarban, ezért úgy döntöttek, a teret megnyitják a helyi közösségnek, amíg felújítások zajlanak. Így született meg az egyedülálló atmoszférájú THIRD PLACE bár és étterem. A kastély eredetileg orosz
Könyvajánló Ukrajnából | Ungvár építészete
architecture

Könyvajánló Ukrajnából | Ungvár építészete

Hiánypótló és unikális könyv jelent meg a kárpátaljai Ungvár építészetéről. Az építészettörténeti kötet Lina Dehtyarjova és Oleg Olasin kétéves kutatómunkájának eredményeként született meg 2019-ben. A kétnyelvű kiadvány, melyben az informatív szövegek magyar és ukrán nyelven is olvashatók, végigkalauzol minket az Ungvár építészetét meghatározó stílusokon és stílusjegyeken. Korabeli felvételekkel gazdagon illusztrálva
Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5
egyéb

Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5

Május első erősebb napsugarai mindannyiunkban felidézték az elmúlt nyarak szép emlékeit. Reméljük, idén is lehetőségünk nyílik majd újabb élményekkel gazdagodni. A jó idő és a napsütés mellé már csak a kellemes vízparti környezet hiányzik: mai válogatásunkban összegyűjtöttük nektek Kelet-Európa leghívogatóbb szabadstrandjait. Mostar, Öreg híd Bosznia-Hercegovinában találjuk Mostar városát, ahol egy