Életérzés és innováció kifinomultsága | Duna Hajók

Életérzés és innováció kifinomultsága | Duna Hajók

Hagyomány, innováció és kifinomult formavilág harmóniája egy hajóba sűrítve: a Duna 6.1 magyar fejlesztésű elektromos hajóként a nagyobb méretű jachtokra jellemző minőséget és luxusmegoldásokat kínálja kisebb, kompaktabb méretben. Mutatjuk!

Győrffy Péter közel harminc éves szakmai múlttal vezeti a Duna Enterior elnevezésű asztalos- és hajóépítőüzemet Győrben, amelyben különböző belsőépítészeti munkákkal, valamint a hajófelújítással és -építéssel is foglalkozik.

„Barátommal, egyben üzlettársammal, Lakasz Péterrel 1998 óta dolgozunk együtt. 1999-ben készült el első közös munkánk, a Rivális nevű, 25 lábas vitorlás hajó, ami akkor elnyerte a győri vásár különdíját és két héten belül el is adták – sikertörténetként indultunk. Azután a fejlesztés volt az elsődleges és megvásároltunk egy ezer négyzetméteres üzemet. Elkezdtük a gépesítést, szakmailag is fejlődtünk, egyre nagyobb feladatok jöttek. Számos belsőépítészeti projektet és hajófelújítást végeztünk el hazai és nemzetközi viszonylatban is győri, manufaktúra-rendszerű üzemünkben, ahol tizennyolcan dolgozunk” – mondta el nekünk Győrffy Péter, a Duna belsőépítészet Kft. ügyvezető tulajdonosa.

A faragott, barokk, reneszánsz és modern bútorok, valamint a különféle, többek között Riva, Boesch, Chris-Craft vagy Archangeli hajók újjáépítése után úgy érezték, hogy több van bennük és valami új kihívásra vágytak – így kezdődött el 2016-ban egy saját fejlesztésű hajó tervezése, majd 2018-ban Jakus Tamás, designért felelős kolléga is csatlakozott a csapathoz.

Az elmúlt években többször is kérdezték ügyfeleiket, milyen számukra az ideális hajó: a vélemények szerint ez se túl nagy, se túl kicsi ne legyen, tartalmazzon két-három ember számára alkalmas fekvőhelyet, egy sima felületen napozni is lehessen és mindenekelőtt kényelmes legyen. Összegyúrva, alakítva az igényeket a tradíció, design és innováció jegyében végül 2020-ban, a Duna hajók márkanév alatt megszületett a Duna 6.1 elektromos hajó.

„A tervezés során huszonöt éves szakmai tudásunkat használtuk fel: igyekeztünk kiküszöbölni az ezen méretű hajók hátrányait, az előnyöket kiemelve, hasznosítva. Szerettük volna, ha a hajónk tágas tér és helykihasználtság tekintetében a maximumot nyújtaná, átgondolt koncepcióban” – emelte ki Péter. „Továbbá törekedtünk hagyományos megoldásokat alkalmazni: a mai gyors, ám sokszor gyenge minőségű kivitelezés helyett a hajó valódi, kézzel gyártott teakfa fedélzettel, teakfa belső bútorzattal és minőségi kialakítással rendelkezik. Ez életérzést és kifinomult megjelenést ad a hajónak, amiben a múlt és a jelen együttesen fellelhető” – folytatta.

A Duna 6.1 bárki számára használható, akár családok számára is. Napozófedélzete, tágas háló-pihenőkabinja akár három fő befogadására is alkalmas, ülve sem kell görnyedni benne. A kényelmet háromfős kanapéülés, egy állítható magasságú és kihajtható teakfaasztal, két lehajtható oldalsó pad és egy teljes értékű hűtőgép szolgálja. A felmerülő igényeknek megfelelően a Duna 6.1 nem csak elektromos, hanem benzines, külmotoros változatban is elérhető.

A luxus minőségű és kompakt hajót már most nagy érdeklődés övezi. A Budapest Nemzetközi Boat Show-n történt bemutatása óta a Magyar Formatervezési Díj 2020 pályázaton is elismerésben részesült. Ahogy a pandémia engedi, több hazai és külföldi kiállításon is megtekinthetjük majd.

Győrffy Péter és csapata a kezdeti sikerek hatására már a Duna 6.1 egy következő, kisebb árkategóriát képviselő külmotoros változatán dolgozik. „Mint tudjuk, Győr a vizek városa, a Szigetköz gyönyörű – szeretnénk minél szélesebb körben megkedveltetni és megismertetni az emberekkel a természet adta szépséget vízen is” – tette hozzá.

Duna Hajók | Web | Instagram
Duna Enterior | Web

továbbiak
Rakova Jelša park | Ljubljana, Szlovénia
east

Rakova Jelša park | Ljubljana, Szlovénia

Ljubljana városát és a vele határos mocsárvidéket köti össze a Rakova Jelša park, mely a természet és az épített környezet közti kapcsolatot is újraértelmezi. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban ma ide kirándulunk. Tanulmányösvény, bicikliút, piknikezőhely, szabadtéri mozi, közösségi kert… A Medprostor építész iroda számos új funkcióval bővítette a Ljubljanát a tőle
Virtualitás és valóság határán | Interjú Zsikla Mónikával és Keresztes Zsófiával
art

Virtualitás és valóság határán | Interjú Zsikla Mónikával és Keresztes Zsófiával

A 2022-es Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának koncepciója húsba vágóan reflektál jelenünk kihívásaira, a helyzetre, melyben a digitális térben való létezés szinte kötelezővé válik, egyetlen lehetőségként az emberi kapcsolódásra. Keresztes Zsófia monumentális mozaikszobrai a virtualitás és valóság ötvözeteiként jelennek meg. Behálózottságról, elidegenedésről és identitáskeresésről mesélnek az exponált testrészekből álló, „pixelekkel” borított
Várossziluettek a gardróbodba | Virgil Abloh x Louis Vuitton
divat

Várossziluettek a gardróbodba | Virgil Abloh x Louis Vuitton

A Louis Vuitton a napokban mutatta be Párizsban 2021-es őszi-téli férfikollekciójának darabjait: a legmeglepőbbek a várossziluetteket megidéző, különleges dzsekik. Mutatjuk őket, egy különös kisfilmmel együtt! A kollekciót tervező Virgil Abloh építészeti háttérismeretei öltötték dzsekik formáját a francia divatmárka legfrissebb kollekciójában: viselhető képeslapokként is tekinthetünk a két darabra, amelyek túl is