fbpx
Nyomj Entert

Experimentális fesztiválélmény | A WONDEREST idén az Őrségbe költözik

A WONDEREST fesztiválnak a múlt évben egy egész cikksorozatot szenteltünk, aminek keretei között különböző aspektusait jártuk körül a családias hangulatú fesztiválnak, a hulladékmentes színpad designtól a természetközeliséget hangsúlyozó arculatukig. Most újra leültünk az ötletgazdával és szervezővel, Gulyás Hannával, aki a tavalyi élményekről, valamint az idei tervekről mesélt. A fesztivál középpontjában ezúttal is a fenntartható szemléletmód és a lelassulás élmény lesz, zenei fronton pedig izgalmas kísérletezések várhatóak mind hangzás, mind a koncertlokációk szempontjából. 

 „Azt szeretnénk, ha az emberek visszatalálnának a jelenbe” – fogalmazta meg a WONDEREST misszióját tavaly Hanna. A harmadik évadához közelítő fesztivál Hanna budapesti projektjéből, a 2017-ben indult Garden Wonder-ből nőtte ki magát, és két évig az erdélyi hegyek szívében működött. Most azonban szerette volna megkönnyíteni a hazai fesztiválózók dolgát egy olyan helyszínnel, ami bár közelebb van, de mégis elég távol ahhoz, hogy megvalósulhasson a kiszakadásélmény a rohanó hétköznapokból. Így esett a választás a 111 fős őrségi zsákfalura, Ispánkra. „Gyermekkoromban sokat jártam az Őrségbe. Nagyon szeretem, ahogy a helyiek óvják a természetet, nem véletlen, az egész terület egy nagy nemzeti park. Mi most elsőként fogunk odavinni egy újszerű, fiatalos, ráadásul nemzetközi  fesztivált. Reméljük, hogy rászolgálunk majd a helyiek bizalmára. Szeretnénk majd kollaborálni az Őrségi Nemzeti Parkkal is, tervben van például egy gyógynövényes túra” – mondta el Hanna elöljáróban, mielőtt a tavalyi tapasztalatokra tért volna.


„Nagyon jól sikerült a tavalyi WONDEREST. Az egyik highlight számomra az emberek rugalmassága volt. Voltak nehezítő tényezők, de mindenből a lehető legjobbat hoztuk ki. Belekerültünk például a román történelem egyik legnagyobb viharába, így volt olyan koncert, ahol fesztiválózok is felültek a fedett színpadra a zenészek elé, és a filmeket is így vetítettük, amíg esett az eső. A legelső napon pedig egy jóváhagyással kapcsolatos félreértés miatt nem engedélyezte a rendőrség, hogy a nagyszínpadon tartsuk a koncertet. A fellépő zenészek viszont találtak egy hangulatos spotot az erdőben. Csak annyit mondtak, hogy kérnek egy órát, meg néhány fényfüzért és utána kezdjünk el szólni a többieknek. Nem volt semmi hivatalosan kihirdetve, libasorban követték egymást a fák közé az emberek egy gyönyörű mohás részre. Ez a koncert lett aztán mindenki kedvenc élménye a fesztiválról” – meséli Hanna. Az idei rendhagyó koncepció pedig többek között ebből az ad hoc koncertélményből fog kiindulni.

„Szeretnék több teret adni az ilyen spontán sessiönöknek, hogy ne korlátozzuk le a programot és a zenészeket sem. Idén ezért merész módon csak linup lesz, nem lesznek előre meghirdetve a koncertek. Ebben egyrészt a meghatódottságtól könnyes arcok inspiráltak az erdei koncert után, másrészt a berlini PEOPLE Festival, amit  2018-ban csinált meg Justin Vernon (Bon Iver). Meghívott 200 fellépőt egy hétre, kibéreltek 13 stúdiót, és az volt a feladatuk, hogy kollaboráljanak, írjanak együtt új zenét, szálljanak be egymás szettjeibe, alkossanak szabadon, hogy friss dolgok születhessenek. Utána a hétvégén megtartották magát a fesztivált, ahol az ötezer résztvevő nem tudta előre, hogy hol, mikor és kit fog látni. A zenészek maguk között találták ki, hogy éppen ki fog fellépni, és milyen formációban. Valami ehhez hasonlót szeretnék én is kipróbálni. A fellépőknek kibérelünk majd egy nagy faházat, és lényegében nem fesztivál meghívásra fognak jönni, hanem egy rezidencia programra. Az estékre lesznek ugyan nagyszínpados koncertek betervezve, viszont azt nem fogjuk előre meghatározni, hogy melyik este ki fog játszani, és végtelen lehetőségük lesz alternatív koncerteket kitalálni.”

A rezidencia program összefogója Casper Clausen, az Efterklang zenekar frontembere lesz, aki Dániából érkezik a szóló projektjével. „Ő számomra napjaink egyik leginspirálóbb zenésze. Nemcsak zeneileg zseniális, hanem azon kevesek egyike, akik a közösségépítésre fektetik a hangsúlyt. A turnéjaikon helyi jelentkezőkből szoktak kórusokat szervezni, amire az interneten lehet jelentkezni. Ez egy hatalmas dolog szerintem. Másrészt szerveznek saját ötvenfős fesztiválokat egy kis dán szigetre, ahol a résztvevőket beengedik a saját alkotási folyamataikba. Illetve ő részt vett a People Festival-on, tehát saját tapasztalata van arról, hogyan tud működni egy ilyen kezdeményezés a gyakorlatban.” Az idei WONDEREST másik fontos karaktere a francia Vincent Moon, aki egyrészt egy TED talkjáról híres, másrészt a La Blogothèque YouTube csatornáján híres zenészekkel készített unplugged videófelvételeket, teljesen random helyeken, mint például egy panel szemétlerakóján, vagy egy fürdőkádban. Van egy fontos kultúrmissziója is: az elmúlt tíz évben egy hátizsákkal és egy kamerával járta a világot, és az egyes országok  sajátos rituális zenéit és spirituális szertartásait videózta le. „Vele kapcsolatban az a terv, hogy három-négy nappal a fesztivál előtt Magyarországra utazik videóanyagokat gyűjteni. A fesztiválon mint egy DJ megvágja és megkeveri a felvett anyagait improzivatív módon. Ő készítette egyébként a berlini fesztivál dokumentumfilmjét, és Casperral is jóban vannak, szóval összeérnek a szálak” – folytatta Hanna.

„A tavalyi fesztivál másik highlightja a vegán fesztiválkonyha volt, amihez az alapanyagokat egy helyi kolozsvári termelőtől szereztük, és egy budapesti séf, a Flow Coffee-ból ismert Zsolnay Gergely kreált hozzá recepteket. Gyönyörű tálak voltak, amikre nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Mivel most az Őrségben leszünk, őrségi termelőkkel fogunk dolgozni. Nagyon izgalmas ebben a régióban a Vas Megyei Szakosított Otthon: egy értelmi sérültek számára fenntartott bentlakásos intézmény, amely egy híres biokertet üzemeltet a lakóival. Megtanítják őket, hogy hogyan kell gazdálkodni és bevonják őket abba is, hogy hogyan foglalkozzanak a vásárlókkal. Iszonyatosan jó koncepció arra, hogy a társadalomba integráljuk őket. Közben hatalmas kínálatuk van, csak paradicsomból huszonhárom fajta” – mondta el Hanna. A hangulatos koncertek, vegán lakomák és erdőjárások mellett megint lesz jóga, különböző kerekasztal-beszélgetések, fenntarthatósági panelek, workshopok és kézműves foglalkozások, valamint minden bérletért cserébe egy fát ültetnek. Ha tavaly csak a távolság tartott vissza, idén már nem lehet kifogásod!

WONDEREST | Web | Facebook | Instagram

Fotók: Gretchen Kessler, Kelemen Dániel, Magdalena Kucharska, Révész Rebeka

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük