Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A nagyvilágból

Ezeket várjuk a Velencei Biennálén | A nagyvilágból

A világ egyik legrangosabb művészeti eseményének előkészületei a végéhez közelednek, az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálé utolsó simításai zajlanak. A kiállításoknak helyet adó pompás helyszínek, a Giardini, az Arsenale és Velence belvárosa művészeti projektek és események garmadájával várják a látogatókat. Sorozatunk első három részében a kelet-európai régió legizgalmasabbnak ígérkező projektjeibe, és azok kulisszába engedtünk bepillantást. A régiós ajánlók után most a nemzetközi színtér kerül reflektorfénybe. Olyan nemzetközi pavilonok, kiállítások és projektek következnek a nagyvilágból, amiket kár lenne kihagyni. Tartsatok velünk!


Museo di Palazzo Fortuny | Palazzo Pesaro degli Orfei

2019-ben az Acqua Granda áradás a Palazzo Pesaro degli Orfei épületében is kárt tett. Március 9-én, több mint két évvel a pusztítás után nyílhatott meg újra a felújított Museo Fortuny, Mariano Fortuny y Madrazo divattervező egykori palotája és műterme. A gótikus palota földszintjének felújítási munkálatainak paradox módon kedvezett a koronavírus járvány. A pandémia miatti lezárások alatt a Museo Fortuny ideiglenes kiállítóhelyből, a brilliáns tervező életének és munkásságának szentelt állandó kiállítótérré alakulva, lakásmúzeumként várja a látogatókat egész évben. Mára Fortuny eredeti gyűjteményének szinte teljes egésze hazatért: archív képek, festmények segítségével rekonstruálták a maximalista tervező személyiségét és szellemiségét tükröző belső tereket. Valamint Fortuny a fotózás, a nyomtatás és a díszlettervezés terén véghezvitt újításait fedezhetjük fel a második emeleti műteremben. Ezzel azonban még nincs vége a látnivalók sorának: a földszinten egy további új, időszaki kiállítótér is helyet kapott, mely izgalmas tárlatoknak adhat otthont a jövőben.

Fotók: Massimo Listri

DRIFT – Social Sacrifice | Chiesa di San Lorenzo – TBA21-Academy’s Ocean Space

A művészet és a technológia határán mozgó művészek számára egy klímabarát NFT-piacot létrehozó és fenntartó, újgenerációs kulturális intézmény, az Aorist a Velencei Biennálé alatt, április 20. és május 1. között mutatja be a Social Sacrifice című projektet. Az Aorist nagy szerepet vállal abban, hogy interdiszciplináris kulturális programok és kiállítások által platformot biztosítson és közelebb hozza az embereket a legmodernebb művészetekhez. A TBA21-Academy’s Ocean Space-szel együttműködve egy különleges helyszínre, a Chiesa di San Lorenzo terébe hozzák a DRIFT beltéri légi drónperformanszát. Az előadás egy egyszerű, ám annál kézzelfoghatóbb metaforával, egy ragadozóval találkozó halraj képében, annak dinamikáján keresztül világít rá a kollektív cselekvés és az egyéni szabadság közötti feszültségekre, valamint arra, ezek hogyan változnak külső fenyegetések által.

DRIFT, Social Sacrifice, számítóképes render, 2022

A DRIFT több mint tíz éve dolgozik együtt kutatókkal a természetben megfigyelhető állatrajok viselkedésének tanulmányozásán. A mesterséges intelligencia segítségével létrehoztak egy olyan algoritmust, amely a madarak, méhek és halak mozgásában felfedezhető szinkronitás alapján, autonóm repülő drónok segítségével performatív installációkat hoz létre. A sorozat első része, a Franchise Freedom (2017) után most először, Velencében lesz látható a DRIFT új munkája, az egyedülálló algoritmussal készített Social Sacrifice című, drónokkal kivitelezett előadás.


Kehinde Wiley – An Archaeology of Silence | Fondazione Giorgio Cini

Velencébe érkeznek Kehinde Wiley legújabb munkái is, amelyek az An Archaeology of Silence című kiállításon lesznek láthatók, amely a biennálé nemzetközi művészeti kiállításának kísérő rendezvénye, és a párizsi Musée d’Orsay szervezésében valósul meg. A Christophe Leribault kurátor által szervezett tárlaton egy sor eddig nem látott festményt és szobrot is kiállítanak. Monumentális műalkotásaiban Wiley az elesett hősök képi nyelvét használva a gyarmati, amerikai és globális múlt brutalitására világít rá.

A művész a klasszikus képi formákat újrafogalmazva és újragondolva, elesett harcosok helyett kortárs olvasatként fiatal fekete férfiakat és nőket ábrázol kiszolgáltatott helyzetben, a túlélés és az ellenállás történetét meséli el, megmutatva a tragédiából fakadó szépséget. A nyugat-európai művészettörténetből ismert pózok a fiatalság és a kitartás metaforáját emelik ki az ábrázolt alakok puszta testi mivoltából, és helyezik el az ikonok, mártírok és szentek szintjén, ezzel téve örökérvényűvé a műalkotásokat. Leribault volt Wiley első franciaországi kiállításának kurátora is, a 19. századra szakosodott művészettörténész maga is mélyen kötődik Wiley munkásságának művészettörténeti alapjaihoz.


Képjegyzék:

6. kép: Kehinde Wiley portréja, Forrás: Micaiah Carter – TIME
7. kép: Kehinde Wiley – The Wounded Achilles (Fillippo Albacini) © Kehinde Wiley
8. kép: Kehinde Wiley – Sleep (Jean-Bernard Restout) © Kehinde Wiley


Fotók: Massimo Listri, Aorist, Micaiah Carter

Forrás: Designboom, The Art News Paper, Aorist, Cini

59. Velencei Biennálé | Web | Facebook | Instagram
Museo di Palazzo Fortuny | Web | Facebook | Instagram
DRIFT | Web | Instagram
Kehinde Wiley | Web | Instagram

továbbiak
Orchideával és pozsgás növényekkel egészíti ki botanikai kollekcióját a LEGO
design

Orchideával és pozsgás növényekkel egészíti ki botanikai kollekcióját a LEGO

A nagy népszerűségnek örvendő Virágcsokor és Bonsai fa LEGO készletek nyomán a híres játékgyártócég két új készlettel bővítette ki Botanical Collection névre hallgató sorozatát. A LEGO Orchidea és a LEGO Pozsgások is részei annak az építőkészletnek, amelyet kifejezetten a lenyűgöző dizájnt és a bonyolult részleteket kedvelő felnőtt építőknek terveztek. „Olyan
Kiemelkedően szerepeltek a magyar márkák a párizsi Maison&Objet designvásáron
design

Kiemelkedően szerepeltek a magyar márkák a párizsi Maison&Objet designvásáron

Március végén rendezték meg az idei első Maison&Objet designvásárt Párizsban, az eseményen a Magyar Divat & Design Ügynökség egységes Budapest Select ernyőmárkája alatt szereplő öt magyar tervező a nemzetközi közönség figyelmét is felhívta magára, a termékeik iránt élénk volt a érdeklődés. Az esemény ideje alatt több eladás, megrendelés és potenciális
Városi legendák helyett ápold a hajad hatásos összetevőkkel | ANJA
divat

Városi legendák helyett ápold a hajad hatásos összetevőkkel | ANJA

A 21. században, amikor a megjelenésünk fontossága és az egészségünk megőrzése alapvető igénynek számít, a drogériák polcai roskadoznak az ezeket segítő szérumoktól, vitaminoktól és egyéb örök fiatalságot ígérő termékektől. Azt gondolnánk, már nem találkozhatunk újdonsággal, hiszen az egymásra licitáló márkák és a folyamatosan változó szépségápolási szokások már minden megoldást bemutattak