Ezekkel a programokkal vár 2023 építészeti fővárosa

Ezekkel a programokkal vár 2023 építészeti fővárosa

A UNESCO immár másodszor választotta meg azt a várost, ahol az egész világ legizgalmasabb építészeti eseményeit rendezik meg egy éven át. Az előző győztes, Rio de Janeiro után idén Koppenhágáé a megtisztelő cím.


A dán fővárosról általában mindenkinek az elsők közt a design jut eszébe. Nem olyan meglepő tehát, hogy az UNESCO, amely többek között a világ épített kincseinek megőrzését tűzte zászlajára, idén Koppenhágát nevezte ki 2023 építészeti fővárosának. A cím még meglehetősen új, hiszen csak 2020-ban indult el a kezdeményezés, akkor a brazíliai Rio de Janeiróé lett, és a tervek szerint háromévente választanak új helyszínt. Dánia amellett, hogy rendszeresen toplistás a világ legboldogabb országait felsoroló listákon, élen jár a karbonsemleges építkezési technológiák alkalmazásában, a biciklis közlekedés elterjesztésében és a közterek közösségbarát alakításában, így abszolút tökéletes választásnak bizonyult, hogy itt gyűljön össze idén az építész szakma színe-java. Az év során rengeteg előadással, kiállítással, konferenciával, sétával és beszélgetéssel készülnek, a részletes programlista ezen a weboldalon található, alább pedig a legfontosabb események közül szemezgetünk.

Fotó: Diego Gennaro/Unsplash

UIA Építészeti Világkongresszus
2023. július 2–7.

Minden szempontból az év legfontosabb rendezvénye egy konferencia lesz az International Union of Architects szervezésében. Fő célja, hogy az építész szakma képviselői megvitassák, hogyan érhetőek el az ENSZ 2030-ra kitűzött fenntartható fejlődési céljai, milyen új technológiák állnak ehhez rendelkezésre. Ez az UIA 28. kongresszusa lesz már, amely idén a Sustainable Futures – Leave No One Behind címet viseli, és olyan nagy nevek mondanak majd beszédet, mint Francis Kéré, Bjarke Ingels, Ursula von der Leyen, Kunlé Adeyemi, Chimamanda Ngozi Adichie, vagy Chris Downey.
További infó itt.


Koppenhágai Építészeti Fesztivál (CAFx)
2023. június 1–11.

Az idei CAFx az urbánus életmódot tanulmányozza, Life Form alcímmel. Az eseményen bemutatják annak a kiállításnak egy részét is, amelyet Josephine Michau fesztiváligazgató állít össze a Velencei Biennálé dán pavilonja számára.


Film Mosaic 2023
2023. június 1–11.

A rövidfilmfesztivál az ENSZ Leave No One Behind tematikájához igazodik. A nyertesek részt vehetnek a Koppenhágai Építészeti Fesztiválon, a beérkező filmeket pedig egy különböző földrajzi és kulturális kontextusokból származó hétköznapi hangokból álló filmmozaikba állítják össze.

Fotó: Aurora Ferreira/Unsplash

DAC Építészeti Futás
2023-ban több alkalommal is

Szokatlan módja a város felfedezésének: egy futóverseny keretein belül. Az útvonal fontos tereken, lépcsősorokon, utakon, sőt néha egyébként lezárt épületeken vezet keresztül. Több futam is várható idén, az időpontokat a DAC hírlevelében teszik közzé.


Open House Copenhagen
2023. március 25–26.

Az Open House program harminc éve indult Londonban, és az a célja, hogy tipikusan zárt épületekbe engedjen betekintést, legyen az egy palota, egy erőmű vagy éppen magánemberek otthonai. Koppenhágában márciusban több mint negyven helyet nyitnak meg a nagyközönség előtt.


City Walks: Capital of Cool
Minden szombaton 13:30-tól 15:30-ig

A Dán Építészeti Központ sétákat szervez minden hétvégén, hogy segítsen felfedezni és megérteni Koppenhágát. Persze többnyire építészeti fókuszú: többféle tematika közül választhatunk, a kortárs építészettől a történelmi látnivalókon át egészen a kevésbé ismert, menő városrészek megismeréséig. Szuper módja, hogy helyi szakértők segítségével sétáljuk be a világ egyik legélhetőbb városát. Csoportok és időpontok a rendezvény weboldalán.


Kiállításmegnyitó: az első állandó tárlat a dán építészetről
2023. március 24.

A Dán Építészeti Központ végre állandó kiállítást szentel a nemzet építészeti hagyományainak, ezzel igyekszik teljes képet mutatni egészen a vikingek korától kezdve a kortárs stílusirányzatokig. Az eseményen ott lesz a helyi építészek krémje, így izgalmas beszélgetésekbe csöppenhetnek bele a résztvevők. A kiállításról itt írnak bővebben.

Fotó: Daniele Salutari/Unsplash

Forrás: ArchDaily
Nyitókép: Lindsay Martin/Unsplash

továbbiak
Idén 65 éves a Prágai Városi Turizmus
lifestyle

Idén 65 éves a Prágai Városi Turizmus

A Prágai Városi Turizmus idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját, melynek során egész éven át tartó programokkal készülnek. Az eredetileg Prágai Információs Szolgálat néven 1958-ban alakult egyesület 2018-ban változtatott nevet és jelentős átalakuláson ment keresztül: már nem csak információkat nyújt, hanem igyekszik javítani a városban élők életminőségét, a köztereket, illetve megteremteni
A srác, aki teljesen átrajzolta a kortárs művészet fogalmát | Interjú Bozó Szabolccsal
lifestyle

A srác, aki teljesen átrajzolta a kortárs művészet fogalmát | Interjú Bozó Szabolccsal

Alig múlt el harminc éves és már az egész művészvilág megismerte festményeit. Az elmúlt két évben olyan városokban állították ki munkáit, mint Peking, New York, Madrid, Miami, Párizs vagy Stockholm. Ezidáig itthon mégis kevesen ismerték Bozó Szabolcs történetét, pedig minden fiatal művész példaképévé válhatna. Tehetsége az egész világot bejárta, ő
Amikor megihlet a kávé és a kalács – Edison & Jupiter
lifestyle

Amikor megihlet a kávé és a kalács – Edison & Jupiter

Sokfelé megfordulok Budapesten, és ritkán van olyan eset, hogy nem tudok egy újonnan nyílt helyről. Az Edison & Jupiter léte ugyanakkor sokáig ismeretlen volt számomra, pedig a Vörösmarty tér árnyékában meghúzódó kávézó atmoszférája olyan élményt ad, ami lehengerlően hat az első pillanattól kezdve, különösen egy ennyire kakofón környéken. A Vörösmarty teret