Februárban indulnak az Európa Kulturális Fővárosa programjai Temesváron

Februárban indulnak az Európa Kulturális Fővárosa programjai Temesváron

Idén három város osztozik a címen: a magyarországi Veszprém, a görögországi Elefszína és a romániai Temesvár, melyek mindegyike egész éves programsorozattal készül.

Temesvár a „Fényeddel világítsd városod!” mottót választotta, amely különleges jelentéssel bír a helyiek számára "a szikrák városának" is nevezett településen: egyrészt itt vezették be Európában először az elektromos közvilágítást, másrészt itt pattant ki az 1989-es, kommunista diktatúra elleni forradalom szikrája.

Februárban indul majd az intenzív tempójú programsorozat, amely során a nézők átlagosan napi négy új programra számíthatnak. A nyitó hétvége február 17.-19. között zajlik majd, amely során egy sor romániai és európai kortárs művész újfajta megközelítésben mutatja be a város központi tereit és fő útvonalait, végül pedig egy Lajkó Félix & Volosi koncerttel zárul. Az év során zenei- és művészeti fesztiválok, komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi vendégelőadások sora váltják egymást. Számos fontos, külföldi művész is tiszteletét teszi majd, többek közt köztük két irodalmi Nobel-díjas: Orhan Pamuk és Olga Tokarczuk is. Kiállítások terén pedig a legfontosabb egyértelműen a Brâncuşi-hoz fűződik, mivel az utóbbi ötven év legnagyobb és legalaposabb tárlatát szentelik most a román szobrásznak. Az előzetes várakozások szerint mintegy 250 ezer plusz látogatót vonz majd Temesvár idén, amely csaknem megduplázza az átlagosan ide érkező turisták számát.

A programok pontos listája a Temesvár 2023 weboldalán található, Veszprém Európa Kulturális Fővárosa nyitórendezvényéről pedig itt írtunk.

Forrás: kultura.hu
Nyitókép: Timișoara 2023

továbbiak
Fény és sötétség szimfóniája
design

Fény és sötétség szimfóniája

A cseh QARTA Architektura építésziroda egy új közösségi központot tervezett a kladnói testvérgyülekezet számára. Az új épület lelki menedékhelyként és szabadidős tevékenységek helyszíneként is szolgál. A cseh Kladno településen található keresztény közösségi központ a lelki programok mellett más események szervezésére is hangsúlyt fektet: ilyenek a fiatalokat és felnőtteket megszólító szabadidős
Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház
business

Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház

A Galvaniho Business Center 5 a pozsonyi Ružinov keleti szélén, a D1-es autópálya és a repülőtér közelében található közigazgatási központ ötödik darabja. A kereskedelmi parkokból, bevásárlóközpontokból, üzletsorokból, bemutatótermekből, szállodákból és adminisztratív komplexumokból álló épületegyüttesben a GBC 5 egy multifunkcionális épület. A „zöld” közigazgatási épület dinamikus homlokzata, illetve ablakai parametrikusan reagálnak
Az érintés otthonossága | Ujváry Berta textiltervező
design

Az érintés otthonossága | Ujváry Berta textiltervező

Ujváry Berta 2022-ben diplomázott a MOME textiltervezés mesterszakán, diplomamunkájának témája és címe az OTTHON. Mit jelent számunkra az otthon? Képesek lennénk pontosan leírni egy ismeretlen számára, vagy inkább azt mondanánk, hogy érzéki benyomások utánozhatatlan, elmondhatatlan összessége? Berta egy korábbi interjúban elárulta, hogy inspirációját elsősorban saját múltjából meríti, ismerős helyekből, illetve