A cseh QARTA Architektura építésziroda egy új közösségi központot tervezett a kladnói testvérgyülekezet számára. Az új épület lelki menedékhelyként és szabadidős tevékenységek helyszíneként is szolgál.
A cseh Kladno településen található keresztény közösségi központ a lelki programok mellett más események szervezésére is hangsúlyt fektet: ilyenek a fiatalokat és felnőtteket megszólító szabadidős tevékenységek. Továbbá missziójuk közé tartozik a rászorulók gondozása, a mozgássérültek vagy a krízishelyzetben lévők támogatása is. A központ sokrétű tevékenységét annak eredeti épülete azonban már nem tudta kiszolgálni. Így az új helyszín kiválasztásánál arra is figyeltek, hogy a központ olyan épületben kapjon helyet, ahol tantermeket, egy kis kávézót, irodát és kertet is ki lehet alakítani.
A cseh QARTA Architektura tervezésében létrejött központ egy egyszintes, kerti pavilonként terül el annak új helyszínén. Enteriőrjének koncepcióját szimbolikus módon a fény-árnyék közötti feszültség megtapasztalása vezérelte, amelyet az épület domináns eleme, annak tetőablaka teremti meg. Ez határozza meg az épület súlypontját, koncentrálja és szórja tovább a fényt, létrehozva a fény és sötétség szimfóniáját. A felhasznált anyagok tekintetében pedig a központ jellegzetes elemei közé tartozik a vasbeton pergola, az acélszerkezetbe foglalt üvegablakok, valamint a külső és belső falakat uraló téglaburkolat.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-04.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-01.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-15.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-13.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-18.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-21.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-10.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-09.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2023/01/qarta-architektura-bc-community-centre-boysplaynice-07.jpg)
Fotók: BoysPlayNice
![Újfajta mozgáskultúrák, lépj ki a komfortzónádból | TOP 5](/content/images/size/w600/2023/01/spartan_borito_1.jpeg)
Újfajta mozgáskultúrák, lépj ki a komfortzónádból | TOP 5
![Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház](/content/images/size/w600/2023/01/galvaniho-business-center-5-bratislava-s160123-t1.jpeg)
Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház
![A héten indul a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat!](/content/images/size/w600/2023/01/veszprem_ekf_2023_nyito.jpg)