Jelige: szabadság! – Kedvenc kreatívjaink tervezte pulcsik a George Freedom kollekcióban

Jelige: szabadság! – Kedvenc kreatívjaink tervezte pulcsik a George Freedom kollekcióban

Anna Amélie, Renyagyár, Szabó Levente és Klement Csaba neve ismerősen csenghet, és mostanra már azt is egyre többen tudják, ki, illetve mi az a George: a jövő bankolása, az Erste internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatása. A Hype&Hyper és George közös kollaborációjában arra kértük az említett kreatívokat, hogy a szabadság jegyében tervezzenek egyedi pulcsikat, amelyekkel a bank azokat az új diák ügyfeleit lepi meg, akik szeptember végéig diákszámlát nyitnak és ezáltal a jövőben George Appal és Webbel intézik már pénzügyeiket.


Ha megkérdezünk száz embert, mire asszociál a nyár szó hallatán, lefogadjuk, hogy kilencvenkilenc a szabadságot fogja említeni! Pláne a diákok, akik a nyári szünetnek hála még inkább átélhetik azt. Éppen ezért az Erste nyári kampánya a George bemutatása mellett a nyár szabad életérzését tűzte zászlajára, illetve minták formájában egyedi designerpulóverekre a George Freedom névre keresztelt minikollekcióban.

A tervezők, egyben a hazai kreatív szcéna ismert és elismert szereplői, a szabadság fogalmának mentén alkották meg grafikáikat a menő pulcsikra. Lássuk, mit jelent számukra a fiatalság és a szabadság, és ez hogyan inspirálta a munkájukat!

Renyagyár (Biacsics Renáta):

„Grafikám a fiatalok közötti ösztönös összetartást szimbolizálja. Szociális megközelítésben a járvány és az elmúlt időszak rendkívül nehéz helyzetbe sodorta a jelen fiataljait is, ugyanis abban az életszakaszukban érintették őket a korlátozások, amikor a társasági élet, a személyes impulzusok a legmeghatározóbbak a mindennapokban. Jelenetem egy baráti társaságot ábrázol, akik hosszú idő után újra találkozhatnak személyesen is. A korábban természetesnek vélt, hétköznapi események felértékelődését igyekeztem hangsúlyozni. A karakterek sokszínűségével szerettem volna rámutatni arra a meglátásomra is, amely szerint a jövő generációinak esélyük van egy olyan, egészségesebb társadalomban felnőni, melynek értékítélete nem korlátozódik külsőségekre, ellentétben a korábbi általános értelemben vett generációs értékrendekkel.”

@renyagyar


Szabó Levente:

„A téma a szabadság volt, számomra pedig a felhők és az égbolt jelentik az abszolút szabadságot, így adta magát, hogy valamiképp a repülést kell megragadnom. Azon túl, hogy a hőlégballonok izgalmas színűek és formájúak, lassú haladásukban van valami igazán magasztos, főleg, ha egy egész csapat vonul végig az égen. Izgalmas kihívás volt a technikai elvárásoknak megfelelni és ezzel együtt olyan tervet készíteni, amit én is szívesen hordanék. Remélem, hogy mások is szívesen felvennének egy kis darab égboltot.”

@briskit


Anna Amélie (Oláh Anna):

„A téma számomra az alkotás szabadságát jelentette, illetve azt, hogy a barátaimmal és a hozzám közel álló emberekkel újra önfeledten találkozhatok. A tőlem megszokott vonalrajz, mint technika adott volt, a minta pedig az emberi kapcsolatokat, a sokszínűséget és az összetartozást szimbolizálja.”

@annaamelie_lines


Klement Csaba:

„Valamiért azonnal ez a kép ugrott be, amikor szabad kezet kaptunk, hogy szabadon alkossunk szabad jeligére. Az elmúlt egy év megtanított arra, hogy egyedül is lehet a szabadságot érezni és élvezni, lehet saját döntéseket hozni, nem kell kompromisszumot kötni, oda mész, ahova akarsz, amikor akarsz (mondjuk ez pont nem az elmúlt évere volt jellemző.) A másik két inspiráció szintén a szabad szóból ered. Kint lenni a szabadban, és a fantázia végtelen szabadsága. Előbbit eléggé felértékelte, hogy hónapokig ez volt az egyetlen programlehetőség. Saját vonatkozás, hogy nekem is van kétsoros görkorim és nem félek használni.”

@csabaklement


A kampány és a számlanyitás részleteiről bővebb tájékoztatás található az Erste hivatalos oldalán.

továbbiak
Büfé #8 – Sós ropogtatnivalók
east

Büfé #8 – Sós ropogtatnivalók

Mi a közös a meccsnézésben, egy szilveszteri buliban vagy a barátokkal való időtöltésben? Az, hogy jó eséllyel lesz valami sós rágcsálnivaló, amitől ugyan nem lakunk jól, de megalapozzuk vele az esemény jó hangulatát. Az igazi slágertermékek bizony évtizedek óta velünk vannak, előcsalogatva egyfajta retró életérzést. Így hát Büfé-sorozatunk nyárzáró epizódjában
Magánudvarból pop-up köztér Szentpéterváron
architecture

Magánudvarból pop-up köztér Szentpéterváron

Már évek óta elhagyatottan állt Szentpétervár egyik történelmi piackomplexuma, amikor tulajdonosai elhatározták, hogy a város új központjává alakítják át az addigi magánudvart. Az újdonsült pop-up köztér szezonálisan változik, télen szánkódomb, nyáron zöld amfiteátrum várja a lakosokat. Mutatjuk a Nikolszkij Sorok új arcát! A felújításért felelős KATARSIS ab építész stúdió az
Egy nem mindennapi tetoválóstúdió, ahol a kortárs művészet és a minimalizmus az úr
design

Egy nem mindennapi tetoválóstúdió, ahol a kortárs művészet és a minimalizmus az úr

A 6:19 tetoválószalon a kortárs művészeti galériák white cube hatását idézi. Az extravagáns, mégis letisztult enteriőr az alapító, Uljana Nesheva stílusának és művészi látásmódjának a megtestesülése, a stúdió pedig hét tetoválóművésznek ad teret az alkotásra. Gyertek velünk Kijev történelmi városrészébe, Podilba! A stúdió neve a Biblia 6:19-es zsoltárára