fbpx
Nyomj Entert







Jó emberek, jó helyek | Nagykép a gasztronómiáról

„Akármilyen nehéznek is tűnik a helyzet, fontos, hogy tudd, ez még mindig a te történeted (…)” – mondja őszinte szívvel Szilágyi Tamás, a Mad Scientist egyik alapítója. A biztató szavakba bárki belekapaszkodhat, nem csak azok, akik hazai gasztrovállalkozást építenek – a mostani helyzet sokaknak nehéz. Mit tehet egy ital-ínyenceket megszólító bár, és hogyan fejlődhet egy generációkon átívelő, a budapesti gasztronómiában fogalomként emlegetett családi étterem, hogy ne csorbuljon a név, de meglegyen a friss lendület? Sorozatunk kilencedik részében mutatjuk, kinek köszönhetjük idehaza a növényi italokat, és az is kiderül, milyen az, amikor a street food és a bisztrókonyha találkozik egymással. A Piqniq Budapest és a Mastercard közös kampánya.

Vida Krisztián, „Kiki” – foodbróker

Vida Krisztián az ISH Food Kft. egyik tulajdonosaként közel húsz éve kiemelt szereplője az organikus piacnak. Családi indíttatása és az ebből táplálkozó érdeklődése vezette el 2002-ben a növényi italokhoz. Ez a termék azóta is meghatározza munkáját, ebben tudott kiteljesedni, megtalálta benne önmagát. Munkájával megteremtette itthon a növényi ital kategóriáját, ma már startupok, termelők, kisebb és nagyobb cégek állnak az ajtaja előtt, hogy segítségével a magyar mellett több európai ország piacára bekerülhessenek a termékeik. Saját cégének mindeneséből két évtized alatt nemzetközi foodbrókerré vált.

„Think global – do local.”

Kiki a fenntartható és egészségtudatos termékekben látja a jövőt. Meggyőződése, hogy még a mi életünkben kevesebbet és jobbat fogunk enni. Az ár nagyon meghatározó a magyar piacon, és jelenleg a minőségi élelmiszerek ára meglehetősen magas, mivel kevés gazdálkodás állt rá a környezet- és egészségtudatos termelésre. Fontos lenne a helyben elérhető termékek népszerűségének növelése, jó példa erre, hogy a kizárólag távolról beszerezhető, ezáltal hatalmas ökológiai lábnyommal rendelkező gojimag helyett például az itthon minden sarkon növő csipkebogyót kellene használni.


Rosenstein Róbert – tulajdonos, Rosenstein Vendéglő

„Egy sziget vagyunk a magyar palettán, kicsit mindig újjászületünk.”

A Rosenstein név több évtizedes brand a magyar gasztronómia világában. Bármilyen új dologba kezd a tulajdonos a jól csengő név alatt, az nagy biztonsággal sikeres lesz. A vendéglátós dinasztia legfiatalabb tagja, Rosenstein Róbert számára fontos az innováció, így felmérve a piaci környezetet, megvalósította régi álmát és a termékértékesítés irányába is nyitott a családi céggel. Étterem, kifőzde, cukrászat, farm, drive-in pop-up street food, termékértékesítés: a Rosenstein-família sosem volt rest, ha újításról volt szó, vagy válaszokat kellett adni váratlan helyzetekre. Minőség, tradíció és vendégeik, vásárlóik töretlen bizalma a tevékenységük és egyben a sikerük alapja. 


Nagy Zoli – tulajdonos, Boutiq’Bar

A Boutiq’Bar évek óta fogalom Budapesten és munkájuknak köszönhetően a nagyvilágban is. Nagy Zoli és élete minden területének társa, Kocsis Lilla Angliából hazatérve, Szakál Pállal együtt döntött úgy tizenegy éve, hogy külföldön szerzett tapasztalatai birtokában, rengeteg új ötlettel nyit egy új irányban gondolkozó bárt. A Boutiq’ prémium alapanyagok felhasználásával, kifejezetten magas minőségű kiszolgálásra alapozva nyitott az értő közönség felé.

Zoli eleinte nem a hazai közönséget akarta megszólítani bárkoncepciójával: felmérte, hogy a magyar közönség önmagában még nem tartana el egy ilyen helyet. A Boutiq’-kal a vendéglátás luxusszegmensébe pozicionálta magát, azon belül is egy nagyon vékony réteg lett a célközönsége, a laikus italínyencek és a szakmabeliek csoportja. A Magyarországon újhullámosnak számító elképzeléssel az volt a célja, hogy az italok élvezeti értékéért járjanak az emberek a bárba, nem az ivás kedvéért. Emellett a kezdetektől fontos szempont volt számára, hogy újraélessze itthon a bartender szakma fogalmát.

„Ez tapasztalati szakma. Húsz év tapasztalatot csak húsz év alatt lehet megszerezni.”


Szilágyi Tamás – Mad Scientist, alapító

Szilágyi Tamás, Závodszky Gergő és Tarján Csaba hobbiból kezdett el foglalkozni a sörfőzéssel 2015-ben. Húszas éveik derekán ez nagyon jó ötletnek tűnt számukra: a pszichológusként végzett, addig a póker világában létező Tamás végre kiélhette alkotóvágyát, míg Gergő gépészmérnökként, Csaba pedig mikrobiológiai mérnökként egészen új területen kamatoztathatta tudását.

Amikor elkezdték komolyabban képezni magukat és főzdéket látogattak, hogy tanuljanak, rájöttek, hogy a kézműves sörfőzés tulajdonképpen olyan dolog, amit viszonylag könnyen tudnának magas szinten űzni, de tisztában voltak vele, hogy ehhez kizárólag ezzel kellene foglalkozniuk. Meg kellett hozniuk a döntést, egy évvel a kezdetek után a hobbiból végül főállás és hivatás lett, a Mad Scientist pedig elindult hódító útjára.

„Azért ilyen finom a sör, mert boldog emberek csinálják.”


Falusy Zsófi és Imrik Dani – tulajdonosok, Freeride Street Food Bistro

„Az »ízbizalom« nem járvány-kérdés.”

Falusy Zsófi és Imrik Dani Szentendrén álmodtak meg streetfood-éttermet, amivel új színt vittek a város életébe: bisztrófogásokat kínálnak tekercsekbe csomagolva, amelyek mellé leveseket, desszertet és sörkorcsolyákat is választhatnak a vendégek – ez lett a Freeride Street Food Bistro. A tervezett nyitás nyárra csúszott, de az első pár hónap alatt közvetlenségükkel, kedvességükkel és természetesen nagyszerű ételeikkel sikerült megnyerni maguknak a helyieket.

Ma már nem újoncok a városban, rátermettségükkel, szorgalmukkal kivívták maguknak azt, hogy hallgassanak rájuk. Jelenleg több étteremtulajdonossal összefogva azon dolgoznak, hogy Szentendrén is elindulhasson egy olyan professzionális ételszállítási rendszer, ami nagy segítséget jelentene a mostani helyzetben.


Fotó | Horpáczi Dávid
Videó | Sepsi Gergő

Piqniq Budapest | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük