fbpx
Nyomj Entert

Kortárs képzőművészet egy hálózatkutató szemével | Interjú Janosov Milánnal

Hogyan vizsgálható matematikailag a művészeti teljesítmény? Mérhető-e a művészek és a kurátorok sikeressége? Megjelent a BarabásiLab Élek mentén – Kortárs magyar képzőművészet az adatok tükrében című kötete, amely többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. Interjúnk során a könyv egyik szerzőjét, Janosov Milán hálózatkutatót kérdeztük a téma kapcsán. Kortárs képzőművészet egy hálózatkutató szemével!

A kötet központi eleme a Ludwig múzeum 2020. októberében megnyílt BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállításon megjelenő A magyar művészeti háló címet viselő projekt. Az MMH célja egy adat alapú, minél objektívebb lenyomat készítése volt a magyar képzőművészeti életről. Egy bővíthető és továbbfejleszthető pillanatkép, amelynek Bérczi Linda (a kötet szerkesztője és szerzője szerint) nem titkolt szándéka, hogy hullámokat vessen az állóvízben. A kutatás a hazai képzőművészeti színtéren végbemenő, az 1800-as évektől a napjainkig zajló folyamatokat tárja fel és adatvizualizációk segítségével érzékelteti a művészek, kurátorok, intézmények láthatóságát, teljesítményét és a közöttük lévő kapcsolódásokat. Beszélgetőpartnerünk, Janosov Milán nem csak a kötet egyik szerzője, hanem hálózatkutatóként ő vezényelte MMH adatkutatását is.

Fotó: Ludwig Múzeum

Mit élvezel a legjobban hálózatkutatóként a munkádban?

Azt, hogy elképesztően sok területen lehet alkalmazni. Bár háromszáz éve vannak gráfjaink és a struktúra meg az anatómia ugyanaz maradt, mégis rengeteg a kiaknázatlan lehetőség a felhasználásukra. Munkáim során olyan különböző, izgalmas szférákba nyerhetek betekintést, mint például az elektronikus zene, az agykutatás, az urbanisztika vagy a jelen kiadvány kapcsán a kortárs képzőművészet.

Bérczi Linda, Janosov Milán, László Zsófia, Nagy Ágoston és Seres Szilvia az Élek mentén könyvbemutatóján. Fotó: Török Dániel

Az adatok gyűjtését és feldolgozását befolyásolhatják az egyéni tényezők és döntések. Véleményed szerint hogyan lehet ezt a legjobban minimalizálni? Születhet teljesen objektív végeredmény a hálózatkutatások során?

A hálózatokkal minden esetben a valóságot próbáljuk modellezni, a modellekre pedig fizikus körökben azt szoktuk mondani, hogy a legegyszerűbb valami, ami megválaszol egy kérdést. Ha úgy nézzük, egy tökéletes modell a valóság tökéletes leképzése, az viszont már ugyanaz, mint a valóság. Amikor adatbázist gyűjtünk, akkor minél többféle típusú, minőségű és forrású adatot vetünk össze, annál konzisztensebb végeredmény. A hibák felderítése és a különböző adatbázisok közös pontjainak összefésülése lényegében detektívmunka.

Mennyire látod a médium veszélyét abból a szempontból, ha valaki már prekoncepciókkal ül le a kutatáshoz, és az adatvizualizációval egy előre eldöntött narratívát szeretne közvetíteni?

Ez szerintem minden tudományterületen előfordul, sajnos ez a torzítás nem küszöbölhető ki teljesen. Ennél a projektnél viszont kifejezetten szerencsés volt, hogy én, aki a legtöbbet foglalkoztam az adatokkal, nem tudtam túl sokat a magyar képzőművészetről, nem voltak egyáltalán prekoncepcióm. Ebből a szempontból jól tud működni, hogy az adott terület szakemberei az adatokban rejlő hibák kiküszöbölésében segítenek, de az adatokkal egy kívülálló foglalkozik.

Hogyan csöppentél bele a Ludwig Múzeum BarabásiLab kiállításán megjelenő A magyar művészeti háló projektbe

Sok szálon kapcsolódik munkám Barabási-Albert Lászlóhoz, nagyon meghatározó mentoromnak tekintem mind szakmai, mind pedig emberi szempontból. Öt éve ismerkedtünk meg a CEU-n, majd kiderült, hogy mindketten Vicsek Tamás fizikusprofesszornál írtuk mesterszakos dolgozatunkat az ELTE-n. Azóta jó néhány kisebb-nagyobb közös projektünk volt. Voltam nála Bostonban három hónapot, és a Datapolis kapcsán is együtt dolgozunk. A Ludwig múzeumos kiállítással kapcsolatban 2019 utolsó napján hívott közös gondolkodásra egy elképesztően színes csapatot, én pedig végigkísértem a folyamatot.

Az Élek mentén könyvbemutatóján: Koronczi Endre, Üveges Krisztina, Készman József, Seres Szilvia, Janosov Milán, Bárczi Linda, Barabási Albert-László, Olajos Anna, Szijj Barbara, Minkó Mihály, Nagy Ágoston, Hornyik Sándor. A csapatból hiányzik: Both Csaba, Alice Grischenko, Reszeg Imola. Fotó: Török Dániel

A művészeti háló felrajzolásában számos művészettörténész és szakmabeli volt segítségedre. Érték őket meglepetések, mutattak olyasmit az adatok, amire egyáltalán nem számítottak?

Mindenkinek, aki régóta benne van ebben a szakmában, van egy intuíciója arról, hogy ki mennyire jó. Az adatok viszont nem mindig igazolták ezt. Itt jön a kérdés, hogy vajon ők torzítottak eddig, ők látnak elfogultan, vagy az adatokban van a hiba? Ez folyamatos véleményütköztetést szült, ami sok vitaindító beszélgetéshez vezetett. Ezért is voltunk óvatosak a ranglistákkal, és használtunk nagyon konkrét szempontrendszereket. Alapigazság nincsen, viszont azt nagy magabiztosággal el tudjuk különíteni, hogy kik azok, akik jól láthatóak. 

Mennyire fejezték ki a hálóban szereplő művészek, kurátorok és intézmények a nemtetszésüket azzal kapcsolatban, hogy milyen helyen végeztek?

A kezdeményezésünket, úgy gondolom, abszolút pozitív fogadtatás övezte. Természetesen, mint sok a világon első alkalommal elvégzett kutatás, vitaindítóként is remek, hisz volt, aki örült, mert nem gondolta volna, hogy ilyen központi helyen lesz, és volt, aki úgy érezte, hogy sokkal előrébb kéne lennie. Ez arról is szól, hogy hiába csinált valaki csomó remek dolgot, a posztcovid világban nem igazán jut el az emberekhez, ha sehol sem érhető el. Ez szolgálhat motivációként is azok számára, akik jobban láthatóak szeretnének lenni, hogy dokumentálják és kommunikálják a munkásságukat.

Fotó: Ludwig Múzeum

Egy korábbi kutatásodban a DJ-k sikerességét vizsgáltad. Mennyire találtál átfedéseket az ott felfedezett mintázatok és a képzőművészeti szcéna mechanizmusai között? 

Mindkét projektnél az volt az érdekes, hogy fizikusi, hálózatkutatói háttérrel milyen mintákat tudunk feltérképezni az adott szakmai területen. A top 100 DJ-t minden évben felsorakoztató ranglistákból például az derült ki, hogy ha valaki új érkezőként be tud törni lista első felébe, akkor sokkal könnyebben marad ott a későbbiekben is, leghátulról viszont nagyon nehéz előrejutni. Ez a jelenség képzőművészeknél is kirajzolódott: ha valaki az első pár kiállítása valamelyikében egy jó nevű galériában állít ki, akkor sokkal nagyobb eséllyel marad elismert a pályafutása során.

Szolgálhat-e a jelen projekt példaként egy pályakezdő művésznek, kurátornak a karriertervezés során?

Hiszek abban, hogy sok olyan információ van, amit ügyesen alkalmazva fel lehet használni belőle. A kutatás alapján mindenképpen komoly hatása lehet annak, hogy hol kezdi el az illető a pályafutását, galeristája mennyire viszi nemzetközi helyekre és mennyire van átjárása aztán még jobb galériákba. Persze hozzá kell tenni, hogy a módszerek, amikkel mi dolgozunk, statisztikai sokaságban működnek: nagy skálán igaz, viszont kis skálán elképzelhető, hogy nem fog bekövetkezni jóslás. Az Asimov Alapítványában megjelenő pszichohistóriára hasonlít ez, aminek kapcsán populációszinten jósolják meg adatokkal a jövőt. Ez az emberiség szintjén jól tud működni, az egyénre vetítve viszont nem rontja el az örömünket, hiszen a mi sorsunkat konkrétan nem mutatja meg.

Kiadó:  Együtt a Művészetért Egyesület

Élek mentén | Web

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük