Köztéri művészeti alkotás tervezésére írt ki meghívásos pályázatot a Skanska

Köztéri művészeti alkotás tervezésére írt ki meghívásos pályázatot a Skanska

A Skanska design tendert írt ki egy kültéri alkotás létrehozására, amely a vállalat tizedik magyarországi projektjének, a H2Offices irodaháznak zöld, nyilvános kertjében fog helyet kapni. A meghívásos tenderen négy tervező, illetve tervezőcsapat vesz részt. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes pályamű kihirdetésére májusban kerül sor, ezt követően a kiválasztott alkotás a tervek szerint az év utolsó negyedévében készül el.

A köztéri művészeti alkotás célja egy olyan, a helyi közösség számára értékes installáció létrehozása, mely inspiráló látványt nyújt és gazdagítja a Váci úti irodafolyosó urbánus környezetét. A vállalat minden egyes projektjével arra törekszik, hogy hozzáadott értéket és hosszú távra szóló örökséget nyújtson az épületeinek helyet adó környékeknek és olyan környezetet teremtsen, mely megfelel az emberek igényeinek, valamint közelebb hozza őket egymáshoz. A tenderre a következő tervezőket, illetve csapatokat hívták meg: S39 Hybrid Design, Andrea Hegedűs Design, Medence Csoport, Paradigma Ariadné.

„A H2Offices sok szempontból újító és egyedülálló épületkomplexum lesz. Tágas zöld kertje nyitott lesz a nagyközönség előtt, ezért egy olyan, vizuálisan izgalmas, ikonikus és funkcionális installációt szeretnénk ide helyezni, melyhez mindenki tud kapcsolódni. Olyan koncepciókat várunk, melyek az épületet is reprezentálják és a lehető legjobban hangsúlyozzák a vízhez és a természethez való kapcsolatot, valamint bennük rejlik annak lehetősége, hogy akár Budapest jellegzetes látványosságává váljanak” – mondta el Ábrahám András, a Skanska magyarországi kereskedelmi fejlesztési üzletágának projektigazgatója.

A szakmai zsűri tagjai: Osvárt Judit, a Magyar Formatervezési Tanács tagja és az Elle Decoration magazin főszerkesztője; Radó Gábor, Budapest Főváros XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatalának kulturális referense; Ábrahám András, a Skanska magyarországi kereskedelmi fejlesztési üzletágának projektigazgatója.

Forrás: Sajtóközlemény

továbbiak
Ezzel a technikával akár a Holdon is építkezhetünk | Project Olympus
architecture

Ezzel a technikával akár a Holdon is építkezhetünk | Project Olympus

A 3D-nyomtatott épületek gondolata elsőre azt az érzetet keltheti, mintha a Vissza a jövőbe trilógia egyik kissé eltúlzott jelenetébe csöppentünk volna, pedig valójában sokkal közelebb van a valósághoz, mint azt évekkel ezelőtt gondoltuk volna. A fejlődést mindig az ismeretlen meghódítása implikálja, így nem meglepő, hogy ez a módszer is „kinövi”
Divat és művészet találkozása a Pozsonyi úton | Séyli x Illustri
divat

Divat és művészet találkozása a Pozsonyi úton | Séyli x Illustri

Hatalmas üvegablakokon keresztül árad be a fény a Séyli Boutique-ba, a transzparens kirakat valami olyat sejtet, amit itthon csak keveset látunk. A hely tulajdonosa Ilyés Dorottya, személyi stílustanácsadó tavaly decemberben tíz külföldön töltött év után újra megvetette lábát Budapesten, és egy a párizsi sikket idéző üzletet álmodott meg, amely nemcsak
A 2021-es Bukaresti Építészeti Díj győztese bemutatja, hogyan lehet szimbiózisban élni a természettel
architecture

A 2021-es Bukaresti Építészeti Díj győztese bemutatja, hogyan lehet szimbiózisban élni a természettel

Lehet-e egyensúlyt teremteni az építészet és a minket körülvevő élővilág között? Hogyan lehet a város betontengerébe egy leheletnyi természetet csempészni? A LAMA Arhitectura csapatának köszönhetően ez a bukaresti ház azt a nyelvet képviseli, ami nemcsak szemlélteti a fák nélkülözhetetlenségét, hanem pihenést és intim közeget is kínál. A LAMA Architectura House