A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa BALATORIUM programja zenészeket is segítségül hívott, hogy minél többen megismerjék a Balaton sérülékenységét. A Balaton hangjai címen most megjelenő albumon tizenkét előadó szerzeményét hallhatjuk, akik mind stílusukban, mind mondanivalójukban más-más szemszögből mutatják be a tó sérülékenységét.
A sokszínűséget remekül prezentálja, hogy Дevatól kezdve a Jazzboison át Nóvé Somáig nagyon különféle produkciók hallhatóak rajta. És ha mindez nem lenne elég, a kivételes anyagot egy lemezbemutató minifesztivállal is megünneplik augusztus 19-én a salföldi BÁNYA Kertben, ahol koncertekkel és a projekt szakmai mentora, a PAD Alapítvány színes programjaival várják a látogatókat. A BALATORIUM az Európa Kulturális Fővárosa program egy kiemelt projektje, küldetése, hogy a kultúrán keresztül hozza közelebb az emberekhez a Balaton és térségének ökológiai összefüggéseit, és felhívja a figyelmet arra, hogy csak együtt tehetünk a Balaton jövőjéért. Ezúttal tizenkét kiváló előadó közreműködésével teszik ezt meg: a Banana Records koordinálásával létrejött Balaton hangjai című albumra ugyanis Deva, Hegedűs Józsi, Iamyank, a Jazzbois, Mmamt, Nóvé Soma, Onakom, a SunMa, a Wave of Sound, a Wavy és Zalai Richárd szállítottt egy-egy vadonatúj tracket. Hozzájuk csatlakozott SNAILTRIP, aki a korábban meghirdetett pályázaton keresztül került az allstars csapatba. A lemez további különlegessége, hogy a résztvevők szabadon használhatták az Analog Balaton tagjai által a Balatonnál rögzített természeti hangokat, így a nád lágy susogása, a balatoni kavicsok koccanása, a víz megnyugtató hullámzása és az önfeledt nyaralók duruzsolása is hozzátesz az utánozhatatlan atmoszférához.
Forrás: Sajtóanyag