Látogatás a Mandragora Design showroomjában

Látogatás a Mandragora Design showroomjában

Scherfel Nóra cipői a kényelem és a természetesség hírnökei. A Mandragora Design showroomja estébe nyúlóan várja a látogatókat, akik megismerkedhetnek az őszi kollekcióval és egyedi rendelést adhatnak le az idei Budapest Design Week Nyitott Stúdiók programjának keretében.

Már a Mandragora logójában is megjelenik a brand filozófiája: a környezettudatosság és a nőiesség. A márka alapítója és a cipők tervezője, a természetrajongó Scherfel Nóra számára már a brand elindításakor fontos volt az öko szemléletmód, de olyan páratlan kényelemmel is szerette volna megajándékozni vásárlóit, melyből kevés van a lábbelik piacán.

Nóra közel 10 év nagyvállalati munkaviszonynak fordított hátat, amikor úgy döntött, hogy egy cipészmestert követve elmélyed a kaptafák világában. Már akkor tudta, hogy kevésbé a fazon, inkább az anyag érdekli, így hát az általa kifejlesztett cipőket sokszínű verzióban, eredeti olasz bőrrel bevonva tervezte meg. A Mandragora Design égisze alatt csak annyi pár szandál, balerina, oxford és magas szárú cipő készül, amennyi biztosan el is fogy, a felesleg pedig ékszerkészítőkhöz kerül, akik cserébe karkötőkkel és fülbevalókkal ajándékozzák meg Nóra vásárlóit.

Aki ellátogat a Pasaréti úton, a természet ölelésében található showroomjába, estébe nyúlóan válogathat a Mandragora cipői közül, egyedi rendelést adhat le – és apró meglepetésekben is lehet része. Nóra emellett online programmal is készül Facebook-oldalán, amelynek során márkáját és legújabb kollekcióját mutatja be.

Programtípus: ONLINE, OFFLINE

A Budapest Design Week programjai az eseménysorozat hivatalos weboldalán követhetők.

Fotók: Mohai Balázs

Mandragora Design | Web | Facebook | Instagram
BDW | Web | Facebook | Instagram

Forrás: BDW

továbbiak
Hass, alkoss, gyarapíts! – elstartolt az idei Highlights of Hungary
news

Hass, alkoss, gyarapíts! – elstartolt az idei Highlights of Hungary

Kedden este, egy hangulatos összejövetel keretében ült össze a Highlights of Hungary megújult csapata, amelyben a HYPEANDHYPER – mint 2018-as jelölt és idei médiapartner – is képviseltette magát. A találkozón bemutatkoztak az idei nagykövetek, akik 2020-ban is az év ötvenöt legkiválóbb hazai kreatív kezdeményezését, teljesítményét keresik, kategóriák nélkül. A Highlights a Graphasel
„A kenyér a második gyermekünk” | Arán Bakery
east

„A kenyér a második gyermekünk” | Arán Bakery

Vadkovászos, rusztikus kenyerek, péksütemények és óriás cruffinok nemzetközi inspirációval fűszerezve: a budapesti Arán pékség koncepciójában semmi sem a véletlen műve. A helyszín kiválasztásától kezdve a felhasznált alapanyagokon és a termékkínálaton át az enteriőr kialakításáig minden apró részlet gondosan megfontolt és tudatos. Pécsi Kinga és Pécsi Attila alapítókkal beszélgettünk. Az Arán
Budapest legmenőbb gasztrohelyeire költöznek a HYPE-poszterek!
art

Budapest legmenőbb gasztrohelyeire költöznek a HYPE-poszterek!

Aktuális kampányunkban megmutatjuk, hogyan fest az M3-as metró vagy a paksi irányítóközpont print formájában a legmenőbb budapesti gasztrohelyek falain. Egyet mondhatunk: a francia stílusú bisztrónak, az újhullámos kávézónak és a nápolyi pizzázónak egyaránt jól áll a HYPE-plakát! A szemfüles városlakók már itt-ott felfedezhették: a HYPEANDHYPER egyedi printjei belvárosi vendéglátóhelyek falaira