Megnyitják a nagyközönség előtt Prágában a világ egyik legszebb könyvtárát

Megnyitják a nagyközönség előtt Prágában a világ egyik legszebb könyvtárát

A Klementinum épületegyüttes barokk kori termét egy új városi túra keretében teszik látogathatóvá, hogy több kulturális turistát vonzzanak a cseh fővárosba.


A prágai óvárosban, nem messze a Károly-hídtól áll a település második legnagyobb történelmi épületegyüttese, a Klementinum, amelyet a 16. század közepén emeltek, és jezsuita egyetemként funkcionált. Később további szárnyakat adtak hozzá, így a könyvtár már a barokk korban, a 18. században épült meg, a csillagvizsgáló toronnyal együtt – utóbbiban elérhetőek időjárási viszonyok megfigyelésének feljegyzései egészen 1752-től.

A könyvtár egyébként a nagyközönség előtt zárva tartott ajtaja, egy új barokk túra keretein belül nyílik meg, amely kizárólag a Prague City Turismon keresztül érhető el. A látogatók emellett bejárhatják a csillagvizsgáló tornyot és a meridián csarnokot is, ahol Johannes Kepler asztronómiai szerkezetei is megtekinthetőek. Kepler az 1600-as évek elején mindössze egy utcára élt a Klementinumtól. Az új tematikus városnéző túra célja, hogy Prága eddig kevésbé ismert műemlékeit is népszerűbbé tegye, illetve, hogy a várost még inkább gazdag történelméről és kulturális lehetőségeiről tegye híressé a turisták számára.


Forrás: expat.cz
Fotók: Prague City Tourism

továbbiak
A száztornyú város öt lenyűgöző kávézója | TOP 5
lifestyle

A száztornyú város öt lenyűgöző kávézója | TOP 5

A cseh fővárost a világ legszebb helyei között tartják számon, évente több mint egymillió ember látogat el ide, hogy felfedezzék rejtett kincseit. Ma ezeknek a kincseknek egy szeletét, a város legszebb kávézóit hozzuk el nektek. Irány Prága! Café Slavia Leopold Lažanský politikusban fogalmazódott meg az az ötlet, hogy az 1863-ban
The Kunsthalle Praha Collection: 50 Highlights
design

The Kunsthalle Praha Collection: 50 Highlights

A könyv ötven kiválasztott műalkotáson keresztül első alkalommal mutatja be közelebbről a Kunsthalle Praha gyűjteményét. A Kunsthalle Praha küldetése, hogy „összekapcsolja a cseh és a nemzetközi művészeti szcénát, és újszerű nézőpontokat mutasson be a huszadik és huszonegyedik század művészetéről és kultúrájáról”. E cél elérése érdekében a közelmúltban megjelent The Kunsthalle
„Hagyni hogy a régi újra új legyen” | Silvie Lubenova
design

„Hagyni hogy a régi újra új legyen” | Silvie Lubenova

Silvie Lubenova a lehetetlent nem ismerve, műfajokat és időket átívelően alkot. Kicsit olyan érzésünk támad, hogy szinte visszarepül az időben, de a művészeti gondolkodása a jövőt szolgálja. Mégis hogyan lehet ez? Ismerjétek meg velünk a cseh alkotóművészt. Interjú. Önéletrajzod tekintetében illusztrátor és keramikus vagy, ezeket ötvözve pedig létrehoztad a Maestrokatastrof