Az orosz támadások miatt Ukrajnában falvak százai pusztulnak el részben vagy teljes egészében: az itt élők életmódja és hagyományos kultúrája átalakulóban van. Szvitlana Oszlavszka és Anna Ilchenko ezen falvak valódi történeteit szeretnék megőrizni és elmesélni. A jelenlegi helyzet és az Ukrajnát érintő áramkimaradások ellenére a testvérpárral az online térben személyesen volt szerencsénk beszélgetni.
Anna fotográfusként és videósként, míg Szvitlana újságíróként és íróként tevékenykedik, így munkájukból adódóan is sok ukrán településen megfordultak már. De ahogy Szvitlana is kiemelte, a vidéki régi házak iránti érdeklődésük és csodálatuk sokkal inkább a gyerekkorukhoz köthető. Ugyanis a testvérpár városi környezetben, a jelenleg orosz megszállás alatt lévő Szjevjerodoneckben nevelkedett, ahol teljesen más hatások érték őket, mint azokat, akik falun nőttek fel. Majd ahogy Anna is elmesélte, gyerekkorukban minden nyáron, tizenkét órás vonatúttal a hátuk mögött, az ország keleti oldalából annak nyugati felébe utaztak, hogy meglátogassák nagyszüleiket. Ezen alkalmakkor sok falvat és sok házat is felfedezhettek, valamint nem utolsó sorban sok bölcsességet is kaptak azoktól az emberektől, akik ezekben a falvakban élnek. Így arra az elhatározásra jutottak, hogy ezt az élményt szeretnék valamilyen módon formába önteni – ami, akár egy fotókönyv is lehetne. „A vidéki élet egyfajta kívülállói, ugyanakkor bennfentesei is voltunk, mivel egy faluban töltöttük a nyarakat – ez alakította a projektünk vízióját is” – mutatott rá Szvitlana.
Eleinte egy ukrán közösségi finanszírozási platformon osztották meg ötletüket, majd az összegyűlt összegből elkezdték megszervezni expedíciójukat – így vette kezdetét 2020 nyarán a vizuális és történetmesélő dokumentarista kezdeményezésük, az Old khata projekt (a „khata” vagy „хата” szó ukránul falusi házat jelent). Anna és Szvitlana különféle tömegközlekedési eszközökkel járták be Ukrajna valamennyi régióját, a nyugati Zakarpattyától a keleti Luhanszki területig, valamint az északi Poliszjától a déli Herszonig. Az egyes régiókból pedig kiválasztottak legalább egy-két falut, hogy közelebbről is megismerhessék az ott épült házakat. „Gyakran találkoztunk olyan emberekkel, akik mondogatták is nekünk, hogy bár falun születtek, mégsem néztek úgy ezekre a házakra, mint mi, és nem találták azokat sem szépnek, vagy különösen érdekesnek” – jegyezte meg Szvitlana. Az úticélok között továbbá volt olyan is, amit meghívás alapján kerestek fel. „A személyes meghívások és kapcsolatok nagyon fontosak voltak, mert mindig jó volt, ha egy helyi barátunk mutatott be minket az ottlakóknak, így nagyobb bizalmat kaptunk a helyiektől” – tette hozzá. Majd utazásaik egyre sűrűbbé váltak egészen tavaly év novemberéig. Ekkor már lezártnak hitték a projektet, de idén áprilisban úgy döntöttek, hogy újra útnak indulnak – ezúttal a háború által érintett, az orosz megszállás alól felszabadított falvakba.
Egy falusi ház rétegei
Ahogy a testvérek is elmondták, az egyes vidéki házak megjelenése sosem volt állandó, azok megjelenése nagyban függött az ország pillanatnyi gazdasági helyzetétől vagy éppen az adott korszellemtől. Így egy épület az idők során mindig más és más, új réteget kapott. Valamint az sem elhanyagolható tényező, hogy régióként is különböző sajátosságokat mutatnak. „Ukrajna földrajzilag is nagyon változatos: északon erdős, nyugaton hegyvidék vagy délen sztyeppi övezet jellemzi, ami szintén befolyásolja az ország vidéki építészetét” – magyarázta Szvitlana. Továbbá a történelem során az ország egyes részei különböző birodalmakhoz is tartoztak, mint a Szovjetunió vagy az Osztrák-Magyar Monarchia, így ez is nyomot hagyott a házak karakterén. A délen fekvő Besszarábia vidéke például nagyon multikulturális vagy Szvitlana szavaival élve, multietnikus: így, míg az egyik falu etnikailag orosz, annak szomszédja moldáv, de bolgár és ukrán lakosságú település is megtalálható itt. „Emiatt az egyes hagyományok különböznek, de valamelyest hasonlóak is, mert egy régióhoz tartoznak” – tette hozzá.
„A legtöbb ház, amit lencsevégre kaptunk valójában a szovjet időkben épült: az ötvenes és hetvenes években. Ami számunkra nagyon érdekes, hogy ezekben a házakban az adott család több generációja is élt, folyamatosan újrateremtve, szépítve saját világukat: vagyis mindegyik ház úgymond egyedi és személyreszabott. Ez megmutatkozik például a dekorációs elemekben vagy akár a falon található festémenyekben” – vette át a szót Anna. Ami még megfigyelhető, hogy régiónként a házak anyaga is eltérő: Közép-Ukrajnában leginkább az agyag és a tégla, míg az ország északi részén a Polisszjai-alföldön, vagy a Sziveria történelmi régióban a fa dominál. Ahogy Szvitlana is felhívta rá a figyelmünket, annak ellenére, hogy ezek a házak az ötvenes években épültek, mégis az épület típusa és anyaga a tizenkilencedik század végi és huszadik század eleji hagyományokat követte. Bár még ma is vannak Ukrajnában, akik a hagyományos technikák szerint építkeznek, több esetben is megfigyelhető a hagyományos és modern anyagok egymásra rakódása.
Persze a sok különbözőség ellenére, mégis vannak olyan sajátosságok, amelyek közösek. Ilyenek többek között a lakások jellegzetes külső- és belső kék falai, vagy a ház előteréül szolgáló építészeti elem, azaz a veranda, és a díszített ornamentikájú ablakkeretek, vagyis ahogy északon hívják, a nalichniki vagy lyshtva. „Ami abszolút közös, az mindenhol a faablakok. Nem számít, hogy a ház éppen melyik régióban található: az ablakok fából készülnek és faragott motívumok díszítik. Van ahol csillagok, madár- vagy virágmotívumok láthatók az ablakok felett, vagy van, ahol a veranda körül használtak geometrikus, szintén fafaragott díszítéseket” – részletezte Anna.
„A föld ne maradjon élettelen”
Utazásaik során Anna és Szvitlana nemcsak a házakat örökítik meg, hanem azok lakóival is beszélgetnek. Ezeket az embereket eleinte az épületeikről, annak építkezési hagyományairól, folyamatairól kérdezték, de rájöttek, hogy a megkérdezettek sokkal inkább az életükről szeretnek történeteket megosztani: hogyan házasodtak össze, milyen problémáik voltak, hogy megöregedtek és gyerekeik elhagyták az otthonaikat, vagy éppen valamilyen rossz szokásuk lett. Így mindig részletesebb képet kaptak egy-egy élettörténetről, mint az adott házról.
Így arra is megkértük a testvérpárt, hogy osszanak meg velünk néhány számukra meghatározó történetet. Szvitlana a Vinnicjai területre tett látogatásukat idézte fel, ahol a kilencvenhárom éves Lesya otthonába látogattak el: az idős hölgy tojással szerette volna elűzni a gonoszt, hogy megóvja Annát. De a mély hagyományokkal rendelkező Kosmach faluban lakó Mykhailot is felemlegették, aki nyolcvan éves kora ellenére egy Yuval Noah Harari könyvet olvasott. Anna pedig, a már felszabadított Csernyihivi területre tett utazásukat emelte ki: „Ez igazából egy történet a háborúról, és egy történet az ukránokról is. Jakubivka faluban egy nő elmesélte, ahogy felrobbant egy rakéta a kertjükben, aminek helyére egy hatalmas lyuk keletkezett. A helyzetre adott reakciója valójában számomra egyfajta magyarázata ennek az időszaknak, amit egy nagyon egyszerű mondatban foglalt össze: »Egy rakéta felrobbant a kertben, ott van ez a hatalmas lyuk! Így a lyukba elültettem néhány görögdinnyét, hogy a föld ne maradjon élettelen«”.
Ahogy Szvitlana is kiemelte, a háború előtti időszakban projektjük során ezekből a beszélgetésekből sokkal inkább egy-egy bölcsesség- vagy hagyománytöredéket ragadtak ki, ami egy kis költészettel ruházta fel a mindennapokat. A háborús időszakban tett utazásaik során viszont sokkal inkább az elbeszélő történetekre fókuszáltak: az emberek tapasztalataira, hogyan élték meg az orosz támadásokat, mit tudtak tenni vagy hogyan végződött ez számukra. Majd hozzátette, bár nehéz volt nap mint nap hallgatni ezeket a történeteket, és úgy érzi jelenleg szükségük van egy kis szünetre, mégis a felszabadított területekre tett útjuk valamelyest terápiás hatással volt rájuk. „A médiában rengeteg történetet lehet hallani gyilkosságokról vagy nemi erőszakról: az igazán nehéz történetek azoké, akik már nem lehetnek közöttünk. A felületeinken megosztott történetek viszont ennél szelídebbek: nem akartunk ezekre a sötét dolgokra koncentrálni. Szerettünk volna ebben a szörnyű helyzetben is fényt találni. Az Old khata projekt felületein megosztott gondolatok és mikrotörténetek a rezilienciáról szólnak. Fontos volt számunkra, hogy megmutassuk, hogy az emberekben megvan ez az erő, van erejük harcolni és szembeszállni a megszállókkal, valamint tovább élni a legszörnyűbb dolgok után is” – mondta el.
A két testvér azt is megosztotta velünk, hogy bár a kezdeményezésük most szünetel, saját munkájuk is szorosan kapcsolódik a háború témájához. Anna az elmúlt hónapokban egy, az ország keleti részéből érkező menekültekről szóló dokumentumfilmen, míg Szvitlana egy újságírócsoporttal együtt háborús bűncselekmények dokumentációján dolgozik. A jelenlegi helyzet ellenére azonban mégsem adják fel, hogy az Old khata projekt könyv formájában is megjelenjen.
Az internet ökológiai lábnyomát csökkentené egy magyar lány Svédországban
Ukrajnának óvatosnak kell lennie - interjú Olga Pindukkal
