2023. július 11-e a volhíniai mészárlás nyolcvanadik évfordulója – a tragikus esemény során az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) mintegy százezer lengyel civilt gyilkolt meg. A mészárlásról közösen emlékezett meg Andrzej Duda lengyel, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Bár az ukrán államfő kiállása jelentőségteljes, a közös történelem ezen szégyenfoltja ma is hol jobban, hol kevésbé elmérgesedő feszültség forrása a két ország között.
Az egykori szovjet- és náciellenes, nacionalista Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) 1943 és 1945 között végzetes kegyetlenkedéseket folytatott az ekkor németek által megszállt Lengyelország volhíniai és kelet-galíciai falvaiban. Az események 1943 júliusában tetéztek, július 11-ét Lengyelország az esemény emléknapjává tette. Ekkor körülbelül nyolcvanezer lengyelt gyilkoltak le, ám a mészárlás-sorozatnak akár százezer áldozata is lehetett, egyes vélemények szerint a szám ennek duplájára is rúghat. Az áldozatok civilek voltak, többségük gyerek és nő. A tömegmészárlás oka feltehetőleg az volt, hogy a hadsereg ezzel elejét vegye egy olyan háború utáni felállásnak, amelyben egy lehetséges szuverén lengyel állam alakul ki a részben ukrán lakta területeken.
Ugyan Zelenszkij és Duda közös megemlékezése a nyolcvanadik évfordulón szimbolikus jelentőséggel bírt, és az ukrán elnök feltétel nélküli kiállását sugallja, a két ország szövetségi viszonyát többszörösen is beárnyékolja a volhíniai mészárlás tragédiája. A lengyel kormányzat, a katolikus egyházfő és a társadalom túlnyomó többsége szerint a mészárlást kérdés nélkül népírtásnak kellene nyilvánítani, ezt a lengyel parlament alsóháza, a szejm 2016-ban ellenszavazat nélkül meg is tette. Az ukrán oldalon ez már nem ennyire egyértelmű: a 2016-ban hatalmon levő ukrán államfő, Petro Porosenko ekkor úgy nyilatkozott a Facebookon, hogy sajnálja a szejm döntését, valamint II. János Pál egykori lengyel pápa parancsát is idézte, mely megbocsátásra, és bocsánatkérésre int. Porosenko feltehetően attól is tarthatott, hogy a döntést orosz oldalról Ukrajna ellen fogják használni politikai haszonszerzésre. Mindez azért is volt kényelmetlennek nevezhető 2016-ban, mert Varsó hosszú évekre visszamenőleg támogatásáról biztosította keleti szomszédját úgy az uniós integrációs törekvéseiben, mint az orosz agresszióval szemben, Kijev ódzkodása a „népírtás” kifejezéstől pedig jelentősen visszavet a szövetségesek jó viszonyából.
A nacionalista-partizán UPA II. világháborús etnikai tisztogatásának megítélése az ukránokat politikai és társadalmi szinten is megosztja. Kényessé teszi az esemény megítélését például az, hogy az ukrán társadalomban a lázadó hadsereget szokás egyfajta magasztossággal ellátni, tekintve, hogy azok látszólag elnyomó erők elleni küzdelmet tűztek a zászlójukra. Így azonban a lengyelekkel szembeni kegyetlenkedés beismerése a korántsem annyira hősies valósággal való fájdalmas szembenézésnek is érződhet. Ugyanakkor vannak olyan ukrán gondolkodók, akik gond nélkül népírtásnak nevezik a volhíniai mészárlást. Ilyen például Jaroszlav Hrytsak, ismert ukrán történész, aki „lengyelek elleni népirtásnak” kiáltotta ki az UPA tettét.
Most, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió lassan a tizennyolcadik hónapját tapossa, a mészárlás ukrán megítélése mondhatni új, és egészen jelentős megvilágításba kerül. Lengyelország a háború kezdete óta elkötelezett támogatója a megtámadott Ukrajnának, ám ez nem jelenti azt, hogy a mészárlás traumája ne nyomasztaná a lengyel népet. A lengyelek az esemény „nevén nevezését”, vagyis a népirtás kimondását, és az áldozatok exhumálását, majd méltóságteljes újra temetését kívánják. Ámbár úgy tűnik, hogy Zelenszkij elnök nagyobb hajlandóságot mutat a partnerségre ezekben a törekvésekben, mint az elődjei, azért a feszültség még egyáltalán nincs feloldva. Márciusban olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Zelenszkij ukrán elnök a mészárlás áldozatainak exhumálásról tett ígéretet Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek. „Ígéretet tettek, hogy az exhumálást végre folytatni fogják” – mondta Morawiecki, aki ekkortájt azt is kijelentette, hogy „tisztázni kell az igazságot a volhíniai mészárlásokkal kapcsolatban. Nem fogjuk elengedni, függetlenül attól, hogy mi történik Ukrajnában”. Zelenszkij már 2020-ban, elnöksége kezdeti szakaszában Andrzej Duda lengyel elnökkel társulva kifejezte abbéli reményét, hogy „tiszteljék a történelmi igazságot”, amelyhez az is hozzátartozik, hogy az áldozatokat exhumálhassák. Ez a folyamat csupán 2022. novemberében kezdődhetett el, ezt megelőzően az ukrán hatóságok blokkolták ennek lehetőségét. Az exhumálás novemberi engedélyezése előremutató lépésnek tűnt a lengyel-ukrán kapcsolatban. Erről Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes ekkor úgy nyilatkozott, hogy „ez egy nagy változás ahhoz képest, ahogy az ukrán hatóságok korábban hozzáálltak a helyzethez” és azt is hozzátette, hogy ez „egy nagyon jó irányba tett lépés, amely megmutatja, hogy a következetes párbeszéd és együttműködés még ilyen nehéz döntések leküzdését is lehetővé teheti”. Az exhumálás kapcsán Andrij Desica, Lengyelország ukrajnai nagykövete elmondta, hogy gyakran a helyi politikusok ellenállása akadályozza az exhumálás engedélyezését, ám azt is hozzátette, „az a véleménye, hogy tisztelegni kell az elhunytak előtt, el kell temetni őket keresztény módon”.
Noha ez a lépés kétségtelenül bizakodásra adott okot, azóta történtek a feszültséget tovább szító események: ilyen volt az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézet (UINR) visszakozó hozzáállása az exhumálás felé. Az UINR kifejezte álláspontját, miszerint a lengyel áldozatok exhumálása azzal a feltétellel folytatódhat, amennyiben a Lengyelország területén fekvő, megrongált ukrán katonai sírokat is felújítják és megvédik a későbbiekben. Ezekbe a sírokba temették az Ukrán Felkelő Hadsereg katonáit, akiket a volhíniai mészárlás megtorlásaként gyilkoltak meg a lengyelek. Az UINR vezetője szerint a lengyel hatóságok nem mutatnak hajlandóságot az együttműködésre, hiányzik a kölcsönösség. „Amíg helyre nem állítják őket, addig nem adhatunk engedélyt az Ukrajnában eltemetett lengyelek újabb exhumálására, mert a lengyelországi ukrán sírok továbbra is veszélyben vannak” – mondta Anton Drobovych, az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézet feje. Ez az álláspont Lengyelországban heves indulatokat szított, különösen azért, mert az UINR látszólag azonos súlyosságúnak tekintette a volhíniai mészárlást, amelyben civilek, jobbára gyerekek és nők haltak meg, az ezt követő megtorlással, amelynek a mészárlást elkövető katonák estek áldozatául jóval kisebb számban. Pawel Jablonski, a lengyel külügyminisztérium helyettes államtitkára Drobovych álláspontját úgy jellemezte, hogy az „nem bölcs, nem helyénvaló és kártékony a lengyel-ukrán kapcsolatokra”. A lengyel politikus emellett kijelentette, hogy ugyan Ukrajna nagyon szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz, „nehezen tudja elképzelni, hogy ez a kérdés ne oldódna meg Ukrajna uniós csatlakozása előtt” – a lengyelek tehát azzal a fenntartással gondolják helyénvalónak az ukrán csatlakozást, amennyiben az megfelelő helyiértéken tudja kezelni a közös történelmet.
Az események sorához hozzátartozik, hogy idén májusban, a mészárlás közeledő nyolcvanadik évfordulója okán a lengyel külügyminisztérium szóvivője, Lukasz Janisa kijelentette, hogy ugyan az egyértelmű, hogy az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij jelenleg egy háborúban álló ország államfője, ettől függetlenül több felelősséget kellene vállalnia a mészárlás kapcsán, beleértve a bocsánatkérést is. Elmondta, hogy véleménye szerint az ukránok kis mértékben értik csak a mészárlás jelentőségét, ám reméli, hogy a nyolcvanadik évforduló változást hozhat. A kijelentések az ukrán oldalt tették bosszússá. Ukrajna lengyelországi nagykövete, Vasyl Zvarych egy később törölt, indulatos Twitter-bejegyzésben elfogadhatatlannak nevezte az ilyen és ehhez hasonló kéréseket Ukrajna elnöke felé, és hozzátette, hogy „emlékszünk a történelemre, és nyilatkozatainkban tiszteletre és egyensúlyra szólítunk fel, különösen a népirtó orosz agresszió nehéz valóságában”, írta ekkor, ám ezt később egy mértéktartóbb tweetre cserélte, amelyben hangsúlyozta, hogy értik a történelem fontosságát és tisztelik az áldozatok emlékét.
A tavalyi, 79. évforduló során, néhány hónappal az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete után Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború lehetőséget ad arra, hogy megbékítse a mészárlás miatt feszültségekkel terhelt ukrán-lengyel viszonyt. Morawiecki párhuzamot vont az ukrán nacionalisták II. világháborús kegyetlenkedései, és Oroszország inváziója között, a mészárlást egykoron elkövető Ukrán Felkelő Hadsereget egyenesen az „orosz világgal” azonosította. „Amikor Ukrajna hősiesen fegyvert ragadott, amikor Lengyelország segíti Ukrajnát, amikor megnyitottuk otthonainkat az Ukrajnából érkező menekültek előtt… lehetőségünk van legyőzni az évszázados ellenszenvet és gyűlöletet, egy lehetőség, amelyet nem veszíthetünk el, mert az utókor nem bocsát meg nekünk” – mondta a tavalyi évfordulón Morawiecki. Andrzej Duda lengyel elnök ekkor azt hangsúlyozta, hogy az történelmi igazság keresése számukra nem a bosszúról, hanem a megbékélésről szól.
A viszály tehát nem oldódott fel, azonban az ukrán- és lengyel elnök közös megemlékezése mindenképp jelentőséggel bír a két ország közötti feszültség oldásában. A július 9-i megemlékezésen az ukrajnai Luck város templomában gyújtott gyertyát a két államfő. A nyolcvanadik évfordulóról való megemlékezésnek ugyancsak része volt, hogy július 7-én a lengyel katolikus egyház feje, Stanisław Gądecki, valamint az ukrán görögkatolikus egyházfő, Szvjatoszlav Sevcsuk szertartást tartott Varsóban. A két érsek együttesen aláírt egy nyilatkozatot, amelyben kijelentették: „Oroszország Ukrajna elleni agressziója ráébreszt bennünket arra, hogy a nemzeteink közötti megbékélés és együttműködés a béke szükséges feltétele Európa ezen részében”. A lengyel egyházfő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az eseményt népírtásnak nevezze a nyilvánosság, „tragédia, etnikai tisztogatás vagy bűntény helyett”. Gądecki az ukrán nacionalisták glorifikálása ellen is óvva intette az ukránokat. Az ukrán egyházfő ugyancsak a „megbocsátás és bocsánatkérés” szükségességét hangsúlyozta. Hogy ez valaha ténylegesen be tud-e állni a két ország között mindenfajta viszály és vádaskodás nélkül, azt nehéz lenne megjósolni.
Grafika: Molnár Roland
Petr Janda építész újabb prágai projektet kezdeményez
Utazz térben és időben! | Foglalnál szobát egy szocialista hotelben?
