A városi szövet részét nem csak az épületek, utcák, közterek képezik. Az utcatáblák, falfestmények, köztéri művészeti alkotások és a különböző vizuális elemek is mind egy élhetőbb város megteremtésének eszközei, mindemellett annak identitását is formálják. Budapesti mozaik cikksorozatunk legújabb epizódjában ezúttal a város arculatát alakító grafikai elemek közül vizsgáltunk meg néhányat – avagy Patkós Luca tervezőgrafikus városi naplóbejegyzése.
Budapest 150. évfordulója alkalmából a város különböző, egymásra rakodó vagy időről időre egymást felülíró rétegeit tárjuk fel. Olyan épített elemeket, köztéri tereptárgyakat, részleteket mutatunk be, amelyek Budapest tájképét formálják. Várostörténeti mozaikok egy téma, egy szakértő és egy helyszín metszetében. Második rész!
A budapesti utcák egyik identitásképző eleme a házfalakat díszítő neonfeliratok, amelyek egykor a szocialista modernitás és jólét szimbólumaiként világították meg az éjszakai várost. A főváros már a húszas évektől kezdett fényben fürödni, majd a hetvenes évek elejére a városvezetés „neonosítási-programjának” köszönhetően mintegy 19 ezer neonberendezés hirdette a különböző boltok neveit, vagy az árult portékák típusát. A neonfeliratok egyértelműen ebben az időszakban élték fénykorukat, majd egyre inkább hanyatlott azok népszerűsége. Ahogyan Patkós Luca is kiemelte, egy 1987-es cikkben még 2500 darab neonról írnak, de ma már ennek töredéke, hozzávetőleg száz darab található meg a városban és ezek közül is csak néhány működik.
A múlt grafikai lenyomatai
Patkós Luca tervezőgrafikus rajongása a neonreklámok iránt néhány évvel ezelőtt kezdődött – vagy ahogyan ő is fogalmaz, a neonok lelkes védőangyalaként foglalkozik ezekkel az iparművészeti emlékekkel. Luca szakmai tevékenységével jelenleg a Flying Objects csapatát erősíti, a Budapest neonjait felkaroló márkáját pedig 2019-ben indította el Cső! Legyél te is neonmentő név alatt. Pontosabban a Neonon csoport munkássága inspirálta arra, hogy mélyebben is elmerüljön a neonok világába. „A Neonon csapata még a 2000-es évek elején kezdett el neonokat menteni, és ők vetették fel először a budapesti neonmúzeum ötletét. A diplomamunkámban ennek a – sajnos még mindig – fiktív múzeumnak terveztem arculatot, aminek része volt egy igazi neon is. A neon elkészítésében Bacskai János segített a Polisign kft-től, akivel azóta többször is együttműködtem” – mondta el.
Mielőtt körvonalazódott volna, hogy a Cső! milyen formát öltsön, Luca többféle irányból is igyekezett a neonok sorsát egy jobb útra terelni. Mivel diploma után úgy érezte, még mindig sok lehetőséget rejt ez a téma, az ELTE Könyvtár és Információtudományi Intézet felkérésére a Neonon csoport által létrehozott budapesti online neontérkép grafikai megjelenésén dolgozott, majd Isabel Val vizuális művésszel karöltve egy angol-magyar nyelvű útikalauzt és limitált példányszámú, szitanyomott plakátsorozatot is készített. A Cső! termékeinek előzményeként, a két alkotó a neonok fényét megidézve sötétben világító festéket is alkalmazott a munkákon. „Az összes projekt során az foglalkoztatott, hogyan lehetne tenni a neonokért – így jutottam el a Cső! ötletéig, vagyis egy olyan plakátkollekció megalkotásáig, aminek bevételét a még megmaradt neonok felújítására fordítottuk” – emelte ki Luca.
A projekt keretében egyébként egy Fürdő, egy Csemege és egy Élelmiszer neont is felújítottak, valamint egy Látszerész feliraton is régóta dolgoznak. Ez utóbbi azért is különleges darab, mivel még a hetvenes évek előttről származik, ugyanis egy 1956 előtti fotón is szerepel. Mint Luca elmesélte, bár a Cső! plakátok sikeresnek bizonyultak, a neonok felújítása közel sem volt olyan egyszerű. „A városban még fennmaradt neonok tulajdonosai idősebbek és bizalmatlanok. Sajnos többeknek volt rossz tapasztalata olyan »neonvadászokkal«, akik vagy pénzért, vagy akár ingyen csak le akarták szerelni a neonokat. Olyan is volt, hogy szó szerint az orrom előtt szereltek le egy »Cipő« feliratot a József körúton – ez a varsói neonmúzeumba került, ami több magyar neont is felvásárolt, hogy aztán kiállítsa. Mivel itthon nincsen hasonló múzeum vagy törekvés, ezért az »aki kapja, marja« elve érvényesül” – mesélte. Majd hozzátette, hogy annak ellenére, hogy a neonok iránti vonzalom és retro hullám még mindig tart, a költséghatékonyabb technikák miatt azok soha nem lesznek már olyan népszerűek. „Egy-egy gyűjtőn kívül, aki saját használatra vagy eladás céljából szereli le őket, ma már nincsen szervezett neonmentés” – jegyezte meg.
A Klauzál tér és a Kis diófa utca sarkán álló üres épület homlokzatát díszítő Műhímző neon is hasonló, elhanyagolt sorsra jutott. Ahogyan Luca is felhívta rá a figyelmünket, a hozzá tartozó üzlet már réges-régen nem működik, így csodálatra méltó, hogy egyáltalán még megtalálhatjuk azt annak eredeti helyén. „Ehhez lehet hozzájárul az alatta kinyúló térfigyelő kamera is. Régebben sokat jártam erre a környékre és mindig aggódva figyeltem, hogy megvan-e még” – tette hozzá. A felirat egyébként a Műhímző és Zászlókészítő Ipari Szövetkezet bolthelyiségét hirdette, ahol az ott dolgozók a vásárlók által kívánt szöveget hímezték zászlókra, szatyorra vagy táskára. A kézművességhez igazodva a neon formavilága a kézírást idézi. „Nagyon tetszik a neonban megjelenő »M« betű: lendületes és kedves felirat is egyben. Ez a kézírást idéző stílus egyébként jellegzetes megoldásnak számított. A neon háttértörténetének szórakoztató része, hogy akadtak olyanok is, akik ellenezték a felirat formáját, mivel az nem hasonlított arra a kézírásra, amit a gyerekek az iskolában tanultak. Így szerintük egy nehezen olvasható felirat volt, ami rontja a város összképét” – mondta el Luca. Majd hozzátette, hogy bár tervezőként a hatvanas-hetvenes évek vizuális világa inspirálja a leginkább, a neonokhoz fűződő rajongása azok szórakoztató háttértörténeteihez is kapcsolódik. „Még 1968-ban felülről irányítottan szereltek fel rengeteg neont a városba, így aztán több közülük nem működött rendesen: sok panasz érkezett rájuk és sok lakossági perről is lehet olvasni. Egy lakó például a neon lakásba világító erős fényével magyarázta, hogy szégyenlős a felesége és nem szeretné a »házassági kötelezettségét« teljesíteni. Vagy egy másik perben a lakásban lévő kipreparált állattetemre túl sok bogár repült, szintén a neon hívogató fénye miatt” – részletezte.
A neonokon túl: műalkotások váratlan városi tereken
Luca továbbá izgalmasnak találja azt is, ahogyan a különböző korok lenyomatai találkoznak egy városi utcaképben, így tervezőgrafikusként nem csak a neonokat figyeli. Ilyen például a Blaha Lujza téren, pontosabban a Rákóczi út és a József körút sarkán álló László-ház részletei is. Mint Luca felhívta rá a figyelmünket, a hetvenes években több óriási neonreklám is helyet kapott itt: „a Közért, illetve a Daru cigaretta szlogenjeit függesztették fel ide. Sajnálom, hogy ezeket már nem láthattam élőben”. A László-ház egyébként Kiss István – aki többek között a János kórházat, a Baross utcai szülészeti klinikát és számos bírósági épületet jegyez – tervei alapján készült 1895-ben mint reformkísérlet az új bérháztípusok létrehozására. Az épület annak tornya, félköríves homlokzata, külső és belső szobrai, de mindenekelőtt az itt található Lotz-freskók miatt érdekes. Lotz Károly festőművész művei borítják többek között a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházát vagy az Operaház nézőterének mennyezetét is, de a magyar falfestészet legjelentősebb képviselőjének egyik alkotását itt a József körút 2. szám árkádja alatt, a kapualjban is bármikor megcsodálhatjuk. „A Blaha Lujza térnél laktam egy ideig és egyszer véletlenül felnéztem az aluljáróból kijövet, ahol egyáltalán nem számítottam erre a látványra. Jó példája annak, hogy a város olyan környékén és helyein is találhatunk klasszikus szépséget, ahol csak gyorsan át akarunk haladni” – mondta el Luca.
A tervezőgrafikus a József utcában található tűzfalfestményt is véletlenül fedezte fel, ami tulajdonképpen egy 1963-as sgraffito átirata. A falfestmény Somogyi János festőművész Nők galambokkal című munkája alapján készült: mivel az itt helyet kapó sgraffito az évtizedek során méltatlan állapotba került, így a lakóház hőszigetelése után a Színes Város csapatának célja a műalkotás eredeti jellegének megőrzése volt. „Azért is ragadt meg ez a munka, mert nem igazán láttam még hasonló színvonalú falfestményt. A tűzfalak esetében könnyű átcsúszni giccsbe, valamint sokszor azok színhasználata sem illik közvetlen környezetükbe. Bár ma már nem látható élőben, de Zsuffa Lídia Zsanna madara, amit ugyancsak a Színes Város valósított meg, szintén egy jó példája a tűzfalak hasznosítására” – osztotta meg velünk Luca.
Hamarosan egy újabb téma mentén merülünk el Budapest városi történeteibe. Addig is fedezzétek fel a Budapesti mozaik előző részét, amelyben Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese Budapest és a tömegközlekedés egyik meghatározó szereplőjéről mesél.
Fotók: Mohai Balázs
Schengen-csatlakozásuk szkeptikusait próbálja meggyőzni Románia és Bulgária
Hogyan gondolkodtak szovjet underground mozgalmárai?
