Szürreális humor Bára Prášilová fotográfiáin

Szürreális humor Bára Prášilová fotográfiáin

Szürreális és bizarr képek, némi humorral ötvözve, amelyek sosem magyaráznak túl, teret adva a gondolkodásnak – Bára Prášilová cseh fotóművész a digitális manipuláció helyett általa tervezett, valódi kellékeket és jelmezeket használ, hogy megteremtse sajátos képi világát. A furcsa szituációk nemcsak vizuálisan kifejezőek, hanem mély kérdéseket is feszegetnek.

Bára Prášilová tizennyolc éves korában döntött úgy, hogy fotográfus szeretne lenni. A művész elmondása szerint az elhatározás a semmiből jött – „nem volt művészi hátterem, és abban az időben komolyabb hobbim és különösebb szenvedélyem sem. Szerettem, ahogy a fényképezőgép ezeket mind elhozta az életembe. Azóta minden fényképezőgépemre egy szív matricát helyezek el, mivel azt a pillanatot szimbolizálják, amikor igazán elkezdtem élni” – mondta el Bára.

Fotográfiáira jellemző az esztétikum és a bizarr, valamint a valóság és az irreális közötti finom határ megteremtése. „Annak elfogadása, ahogyan az elmém feldolgozza a külső és belső élményeimet, valamint a képeket, ez vált inspirációs forrásommá” – fogalmaz. „Tudok azonosulni azzal a mondással, hogy a művészek valamiféle »antennával« rendelkeznek, amivel befogják az ötleteket, valamint azzal is, hogy a kreativitás fejleszthető” – tette hozzá.

Jellegzetes képi világának további fontos eleme, hogy a szürreális szituációk némi humorral keverednek. „A kontemplatív gondolkodás és a humor a családi örökségem része, így ez a kombináció művészi nyelvezetem alapja is lett. Nagy rajongója vagyok annak, hogy a képeimmel ne magyarázzak túl, így arra fókuszálok, hogy az alkotásaim inkább tudatalatti szinten rezonáljanak a szemlélővel, és személyes párbeszédet teremtsenek. Mondhatjuk azt, hogy ez a művészi küldetésem” – emelte ki.

Legújabb, CIRCLES című fotósorozatának ahogy elnevezése is előrevetíti központi motívuma a kör, ami az élet körforgására, de még erőteljesebben a nemek és az életkor kérdései mentén az emberi interakciók bonyodalmaira utal. „A kör szimbólum sokféleképpen értelmezhető: számomra a végtelenséget és az ismétlődést jelenti. Valamiért bosszant ez a motívum, ezért szeretném megtörni – mintha eljönne az a pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy egyszerűen kiléphetsz egy körből” – jegyezte meg. Képein nemcsak a színek és textúrák, hanem a hatalom, az erő, a nemi szerepek, és mindezek felforgatása közötti ellentét teremt feszültséget. A gondosan megkomponált szituációk minden részletükben a gondolkodásra, a különböző értelmezési lehetőségek vizsgálatára ösztönöznek. „A kék, a piros vagy a narancssárga színhasználat nemi szerepeinkhez köthető, de amire a szemlélők szintén fókuszálhatnak, azok olyan részletek, mint az emberi alakok testbeszéde, vagy a hegyes, magassarkú cipő, a komolynak tűnő pózok, valamint a kellékek, amelyek szintén »kiabálnak« a fotókon” – részletezte.

Bár Bára már húsz éve fotóművészként tevékenykedik, mégis úgy érzi, még mindig karrierje elején tart. A jövőben szeretne legalább évente két pop-up kiállítással is jelentkezni a cseh fővárosban, Prágában. Legutóbb a Moldva folyón egy lakóhajón tekinthettük meg alkotásait, következő kiállítása pedig egy magánlakásban kap majd helyet. Jelenleg első könyvén és egy új fotósorozatán is dolgozik, amit idén télen tervez bemutatni.

Bára Prášilová | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Smart bőröndök és kortárs divat | Stílusos fenntarthatóság Ukrajnából
design

Smart bőröndök és kortárs divat | Stílusos fenntarthatóság Ukrajnából

Bátor színek, okos funkciók és maximális komfort az utazásokhoz. Az ukrán Have a Rest márka innovatív bőröndjeibe mérleget és powerbanket is építettek. A legújabb kollekciójukat a KSENIASCHNAIDER divatmárkával kollaborálva készítették, műanyagpalackok és a régi bőröndjeik újrahasznosításával. A márka alapítóját, Alina Dolininát kérdeztük! Mesélj nekünk a kezdetekről, hogyan kezdődött a Have
Szlovén újdonságokkal vár a Határtalan Design | Made in Slovenia-The Future of Living
art

Szlovén újdonságokkal vár a Határtalan Design | Made in Slovenia-The Future of Living

Egy új, varázslatos helyszínen köszönti látogatóit idén a Határtalan Design kiállítás – a Kiscelli Múzeum pazar templomtere bő egy hónapig ad otthont a régió egyik legjelentősebb design fórumának. Idén is megannyi tervező mutatja be különleges munkáit: 16 országból csaknem 160 alkotás képviselteti magát. A nemzetközi fesztivál sokszínűsége mellett a szervezők igyekeznek
Megérkezett a magyar fejlesztésű NextEarth, ahol a bolygónk virtuális másán vehetünk telket
business

Megérkezett a magyar fejlesztésű NextEarth, ahol a bolygónk virtuális másán vehetünk telket

Magyar fejlesztőcsapat indította útjára idén nyáron a blokklánc alapú NextEarth platformot, melynek lényege, hogy a bolygónk virtuális másán vásárolhatunk földterületeket. A NextEarth egy olyan, NFT alapú üzleti metaverzum, amelyben a parcellákra felosztott Föld területeit vehetjük meg, legyen az a Fehér Ház, esőerdő a Kongó-medencében vagy éppen a jelenlegi otthonunk. A