Támogatói eseménysorozatot szervez a Gödöllői Iparművészeti Műhely

Támogatói eseménysorozatot szervez a Gödöllői Iparművészeti Műhely

A Tükröződések című eseménysorozaton 56 kortárs képző-és iparművész mintegy 150 alkotásával találkozhatnak az érdeklődők. A támogatói összefogás a Gödöllői Iparművészeti Műhely épületének felújítására szerveződött, annak érdekében, hogy megfelelő körülmények között folyhasson a műhely komplex művészeti programja.

A GIM olyan kortárs műhely és alkotóközösség, amely tevékenységével az egykori szecessziós gödöllői művésztelep művészeinek attitűdjét kortárs kontextusba helyezve tartja életben. A kiállításon több generáció művészei vesznek részt, a GIM első húsz évének neves, országosan elismert alkotói mellett kiemelt helyet kapnak a fiatal művészgeneráció képviselői is. A támogatói összefogás első, kiemelt eseménye egy aukció, amelyen minden művésztől 1-1 műtárgy kerül árverésre.


Balra: Temesi Apol: Stoki 01., 2020, bükk, nemez, egyedi technika, 48x26x26 cm. Fotó: Bezzeg Gyula; Jobbra: Vági Flóra: Dark blooming bross, 2016, kézi faragás, fa, hideg zománc, ezüst, acél, 10,5x3x1 cm. Fotó: Vági Flóra

A legtöbb képzőművészeti műtárgy – festmények, grafikák, szobrok, textilművészeti autonóm művek – értéke százezer forint és egymillió forint közé tehető. Az iparművészeti és designtárgyak – ékszerek, táskák, kerámiák, szőnyegek, textilek – ára húszezer forint és háromszázezer forint között mozog. A kiállításon és aukción többek között Orosz István grafikusművész, Veszprémi Gabriella textiltervező és Vági Flóra ékszertervező munkáival is találkozhatunk.

Hidasi Zsófia textiltervező művész: Lines shoulder bag in ultramarine, 2020, egyéni technika, bőr, 16x20x6 cm. Fotó: Kárász Karolina

A támogatáshoz az aukción és vásáron való aktív részvétellel, a Florárium támogatói termékek megvásárlásával és belépőjegyváltással is hozzájárulhatunk.

Florárium támogatói füzetek Fotó: Fülöp Dániel Mátyás; Florarium támogatói termékek Ujváry Berta tervei alapján, látványterv

Kiállításmegnyitó: 2022. május 7. 15.00 (kurátorok: Katona Szabó Erzsébet és Hidasi Zsófia)
Kiállítás & vásár: 2022. május 7. – július 31.
Zártkörű aukció (regisztrációhoz kötött): 2022. június 4. 19.00

GIM: Várkapitányi Lak, 2100 Gödöllő, Szabadság út 2.



Gödöllői Iparművészeti Műhely I Web | Facebook | Instagram

Forrás: Sajtóközlemény

továbbiak
TASTE – újabb tematikus hónap a  Hype&Hyper-en!
community

TASTE – újabb tematikus hónap a Hype&Hyper-en!

Májusban ismét kicsit szűkítünk az oldalunk tematikáján, de csak azért, hogy a lehető legalaposabban, és korántsem szűk látókörűen körüljárjunk egy olyan hot topicot, amelyhez mindannyian tudunk kapcsolódni: az étkezést! Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk – vagy mégsem? Kinek azért tölt be meghatározó szerepet az életében az
Milyen áron lehetséges az energiafüggetlenség?
east

Milyen áron lehetséges az energiafüggetlenség?

„Moszkva tavaly 50 milliárd dollárt keresett az uniós olaj és gázszállításokból, szankciók miatti áremelkedés miatt pedig már a következő napokra Moszkva árbevétele el fogja érni a 40 milliárd dollárt” – mondta Hortay Olivér, energetikai szakértő a Hype&Hypernek. Milyen áron szabadulhat meg Európa az orosz olajtól és gáztól? Mennyire reálisak az
Először rendezik meg az Építészfesztivált
architecture

Először rendezik meg az Építészfesztivált

Az Építészfórum az Építész Szakkollégium együttműködésével idén nyáron először rendezik meg az Építészfesztivált. A Future Perfect összművészeti alkotótábornak – amit június 27. és július 3. között rendeznek meg – a Dunaújváros területén található Szalki-sziget ad majd otthon. Workshopok, előadások, beszélgetések és kulturális, közösségi események szervezésével az Építészfesztivál arra vállalkozik, hogy minden évben