Világvezető okosotthon-(fel)használók ugyan nem vagyunk, de Magyarországon és a kelet-európai régióban is egyre nagyobb az érdeklődés a smart home rendszerek iránt, amelyek alapjaiban változtatják meg szokásainkat és az otthon töltött időt. Milyen előnyei és hátrányai vannak az otthonunkba szinte észrevétlenül beépülő technológiáknak? Rövid összefoglaló a 21. század első vízióiról, a legújabb designtrendekről és ezek ellenkultúrájáról.
Indulás előtt pár másodperc alatt ellenőrizhetjük, hogy kell-e esernyőt vinnünk magunkkal, főzés közben elég szólnunk okosasszisztensünknek, hogy kapcsoljon zenét, fáradtan hazaérve pedig a kanapéról elintézhetjük a redőnyök lehúzását, a világítás és a fűtés beállítását. Régi szokásaink átformálódnak, kevesebb energiabefektetéssel kényelmesebben élhetünk, időt spórolhatunk, ráadásul a hangvezérléssel működő okoseszközök inkluzívnak is tekinthetők, hiszen megkönnyíthetik a testi fogyatékossággal élők és az idősek életét. Az otthonokba integrált technológiai megoldások az elmúlt két évtizedben gyors ütemben fejlődtek, miközben egyre észrevétlenebbé váltak.
„A technológiai eszközök eltűnnek, egy gyönyörű festményt látunk majd a falon, amely televízióként és kijelzőként fog funkcionálni. Az asztalon lévő dekoratív tárgy valójában egy kommunikációs eszköz lesz, a kompakt púder pedig miniszámítógép.” – vélekedett a jövőről Stefano Marzano, a Philips egykori vezető tervezője a 2000-es évek elején. Habár a Született kémek című rajzfilmsorozat híres kompúderét idéző víziója nem vált valósággá, Marzano többi felvetése aligha maradt utópia. A 2020-ban debütált LG OLED 65GX televízió kampányában például több hazai véleményvezér is az eszköz „művészeti galéria” alkalmazását hangsúlyozta, mely által nagy felbontású tájképek és festmények díszeleghetnek prémium minőségben szobánk falán. Egy fokkal merészebb jövőt ígért a XIAOMI készüléke: az ugyancsak OLED technológiával működő televízió képernyője áttetsző, így a megjelenített képek valósággal lebegnek. Dekoratív kommunikációs eszközökre sem kell tovább várnunk, a Bang & Olufsen például idén ősszel dobja piacra Beosound Emerge okoshangszóróját, amely könyvnek álcázza magát.
Ezek az eszközök jól példázzák, hogy a technológia egyre inkább beolvad megszokott otthoni környezetünkbe, lakóterünk használata így egyre kevesebb energiabefektetést igényel: az okosotthonok egyes elemei a tenyerünkben koncentrálódnak mobilos applikációkon keresztül, az MI-technológiával működő virtuális asszisztensek pedig valamennyi kérésünket teljesítik. A tervezők humanizálják a technológiát: az ikonok világát a hangalapú vezérlés váltja fel, az interfészek (például az Amazon Alexa) maguk is úgy viselkednek, mintha felhasználók lennének. A technológia túlzott humanizálásának ugyanakkor lehetnek hátulütői. Maradjunk a hangvezérelhető okoseszköznél, és nézzük meg közelebbről az egyik piacvezető terméket, az Amazon Echo-t! Vladan Joler szerb alkotó Kate Crawford kutatótársával néhány évvel ezelőtt kezdett neki az eszköz „feltérképezésének” annak érdekében, hogy megértsék, milyen társadalmi és ökológiai folyamatok kísérik a termék (szoftver és hardver) előállítását, üzemeltetését és eldobását. Eredményeiket az Anatomy of an AI System című infografikájukon összegezték: vizualizációjuk párbeszédet indított a felhasználók által végzett láthatatlan ingyenmunkáról, mellyel használat közben az MI-rendszert fejlesztik, vagy éppen az elektronikai eszközök előállításához szükséges fémekről és azok kinyerésének korántsem környezetbarát módjairól. A láthatatlanság segíti az információs technológia hétköznapokba való beépülését, természetessé teszi a rendszer használatát, ugyanakkor hatalmi pozíciót is teremt az eszköznek. Hogyan lehet kritikai vizsgálat alá vonni vagy megváltoztatni egy olyan rendszer működését, amely láthatatlan?
Amellett, hogy a hálózati infrastruktúra fizikai megjelenésével nem találkozunk, a technológiai eszközök belső szerkezetéről, mechanizmusaikól is keveset tudunk – a MoMA kurátora, Paola Antonelli a „knotty object” fogalmával utal azokra az objektumokra, amelyeket pusztán a részeik összességeként nem vagyunk képesek megérteni, hiszen a létrejöttükhöz szükséges szakmai ismeretek és technológiák is bonyolult hálózatot alkotnak. Az MIT Media Lab 2015-ben különböző témákat feldolgozó rövidfilmekben tárta fel a jelenséget: egyik videójukban a mobiltelefon példáján keresztül mutatták be a lekerekített sarkokon és modernista esztétikán túli, személyre szabott készülékek világát, melynek zászlóvivői azok, akik nem elégszenek meg a kényelmet nyújtó eszközök használatával, többet akarnak tudni róluk. De vajon többet akar-e tudni és kommunikálni a tervező is? A design segít abban, hogy az új termékek és technológiák az emberek számára ismerősnek és biztonságosnak tűnjenek, éppen ezért a tervezők szerepe és felelőssége megkérdőjelezhetetlen abban, hogy otthonaink „okosítása” milyen innovációk és társadalmi jelenségek felé vezet a jövőben.
Az optimális interfész tervezése marad a designerek egyetlen célja a piaci igények kielégítése érdekében, amely mellett a kritikai vizsgálat mindig csak különutas projekt maradhat, vagy tudnak egymásra hatni a különböző szemléletmódok? Schneider Ákos designteoretikus szerint, ha a tervezők az oktatásban a tradicionális, felhasználó központú gyakorlat mellett más alternatívákat is megismernek, az olyan tervezői praxisok irányába nyithat utat, amelyben a megrendelői helyzetek mellett a kritikai állásfoglalásnak is helye lehet, sőt, utóbbi növelheti a brandértéket is. Az optimista jövőkép szerint tehát a különböző designgyakorlatok metszete igenis létezhet, ez lehet az a tér, ahol a jövő technológiáinak emberi léptékre fordítása a lehető legkedvezőbb eredményeket hozhatja el.
Édes élet gluténmentesen | TOP 5
Felfedezőúton az ízek világában | Viblance
